Maja (Maia, Matia) ókori egyiptomi hölgy; Tutanhamon egyiptomi fáraó dajkája volt.Nicholas Reeves: Akhenaten, Egypt's False Prophet, London 2001, , p. 180 Szakkarai sziklasírjából ismert, melyet Alain Zivie francia egyiptológus fedezett fel 1996-ban. A sírban együtt ábrázolják a gyermek Tutanhamonnal, akit ölében tart.
A sír Maja sírja, az I.20 sír a Bubaszteion közelében található. Három díszített kultuszkamrából és föld alatti, nagyrészt díszítetlen sírkamrákból áll. Az első kultuszkápolna (4,1×2,2 méter) jelenetei Maja életét ábrázolják, az egyiken Tutanhamon dajkája ölében ül, lábánál egy kutyával, egy erősen megrongálódott jelenet pedig Maját az uralkodó előtt mutatja. A második helyiségben (4,4×2,6 m) a Maja temetésével kapcsolatos szertartásokat ábrázolják: a dajka áldozatvivők előtt áll, a szájmegnyitás szertartásánál múmiaként ábrázolják, majd Ozirisz, az alvilág ura és Anubisz előtt áll. A harmadik helyiség a legnagyobb (7,9×8,2 m), négy oszloppal rendelkezik, melyeket Maja alakja díszít. A helyiség hátuljában sziklába faragott sztélén Maja Ozirisz előtt látható, a többi fal nagyrészt díszítetlen. Innen vezet le egy lépcső a sírkamrákhoz.
Maja címei a sírban: „a király szoptatós dajkája”, „az isten testének nevelője”, „a hárem nagyja”. Életéről nem sokat tudni, szüleit nem említi, pár más személyt azonban igen, ők Rahotep, a raktár felügyelője; […]enkaf, Thot főpapja; Tetinofer írnok és Jahmesz, az áldozati asztal írnoka.Alain-Pierre Zivie: La Tombe de Maia, Mère Nourricière du Roi Toutankhamon et Grande du Harem. (Les Tombes du Bubasteion à Saqqara No. 1), pp 48-49, Caracara, Toulouse 2009. Zivie feltételezése szerint Maja azonos lehet Meritaton hercegnővel.Alain-Pierre Zivie: La Tombe de Maia, p. 109–113.The Guardian: Egyptian pharaoh Tutankhamun's wet nurse might have been his sister. elérés: 2015. december 21.
A sírt a későbbi időkben újrahasznosították, többek közt számos macskát is temettek bele, de egy nagy hímoroszlán múmiája is előkerült; múmiapólyái már nem maradtak fenn, de hasonlóan mumifikálták, mint a macskákat.B. B., Lion Skeleton Found in Egyptian Tomb, Science News, Vol. 165, No. 5 (Jan. 31, 2004), pp. 76-77, stable URL from JSTOR
2015 decemberében a sírt Alain Zivie és a Régiségügyi Minisztérium képviselőinek jelenlétében újra megnyitották,Xinhua/Pan Chaoyue, The tomb of Maia to be open to public 1996-os felfedezése óta először.Daily Mail, Tomb of Tutankhamun's wet nurse is opened for the first time since it was discovered in 1996 accessed 4/27/2017, article shows several photographs of both the interior and exterior of the tomb
Jegyzetek
Fordítás
Külső hivatkozások National Geographic: Tutanhamon dajkája (video)
Kategória:Ókori egyiptomi királyi dajkák Kategória:XVIII. dinasztia