A évente lezajló fesztivál, amelyhez rengeteg különféle népi szokás kapcsolódik. Japánban 1873 óta ünneplik hivatalosan a Gergely-naptár szerint, minden évben január elsején, tehát az . Egyébként a japán újév több hagyományos eseményét még mindig a Tenpó kalendárium első napján rendezik meg, amely az utolsó hivatalos holdnaptára volt Japánnak és egészen 1872-ig használták.

Történelme Kelet-Ázsiában holdnaptárt használtak, s a Hold mozgása határozott meg egy-egy ünnepet. A jelenlegi japán újév tulajdonképpen a kelet-ázsiai holdújév saját szokásaikkal kiegészített és kissé átalakított változata. A holdújév mozgó ünnep, január végére, február elejére esik, ám Japánban a Meidzsi-korban (1868–1912) a Gergely-naptár átvételével január 1-jére helyezték a kezdetét. Maga az újévi ünnep három napos, január 1-jétől január 3-ig tart – osógacu –, de az előtte lévő nap, december 31. – ómiszoka – is fontos. Valójában azonban már minden az óévet lezáró eseményt és minden, az újévet elindító cselekvést is hozzávehetünk az ünnephez, így a nenmacunensi tulajdonképpen december második felétől január első feléig tart. A Meidzsi-korszak előtt, a japán újév pontos időpontja a Japánban éppen aktuális holdnaptár alapján lett meghatározva (ezek közül az utolsó a feljebb említett Tenpó kalendárium volt). Korábban használt holdnaptárak közé tartozik a Dzsókjó-naptár és az azelőtt alkalmazott kínai holdnaptár. Ám öt évvel a Meidzsi-restaurációt követően, 1873-ban, Japán áttért a nemzetközileg leggyakrabban használt Gergely-naptárra, ebből kifolyólag január első napja lett a hivatalosan és kulturálisan az év első napja.

Hagyományos ételek

Az újév folyamán a japánok rengeteg, különlegesen erre az alkalomra kiválasztott ételeket esznek, ezt vagy ), ezt általában röviden csak nevezik. Ezek közül sok étel vagy édes vagy savanyú vagy száraz, így rendkívül tartósak, még ha nincsenek is hűtőszekrényben tárolva, ugyanis ezek az étkezési hagyományok olyan régi időkből származnak, amikor még nem voltak a háztartásokban hűtőszekrények továbbá a legtöbb bolt zárva tartott ezeken az ünnepnapokon. Az oszecsi-nek több változata is van, minden prefektúrának megvannak a maga sajátos ételei erre az ünnepre, így minden régióban mást fogyasztanak ilyenkor, sőt vannak olyan ételek is, amik egy régióban elfogadottnak számítanak, viszont más régióban kedvezőtlennek tartják, vagy esetlegesen teljesen be is van tiltva újév napján való fogyasztásuk. Az egyik népszerű újévi étel például az , egyfajta leves, melyben úgynevezett mocsik (ragacsos rizslisztből készült "édesség") úsznak, bár ennek a levesnek a hozzávalói is erős eltérést mutathatnak minden egyes prefektúrában. Manapság gyakran fogyasztanak ilyenkor szasimi-t és szusit is, sőt akár nem japán ételt is. Január hetedik napján, más néven a hagyomány szerint készítik az úgynevezett "hét gyógynövényes rizs levest" vagy a "hét gyógynövényes levest" más néven a .

Mocsi

Egy másik újévi szokás ragacsos rizs "süteményt", készíteni és fogyasztani. Az alaposan meggőzölt ragacsos rizst egy nagy fából készült edénybe helyezik és míg egy ember vizet vereget bele, addig egy másik egy hatalmas fa kalapáccsal döngöli. Ahogyan a összezúzzák, egy ragacsos fehér masszává áll össze. Ezt az édességet Szilveszter napján, vagy az előtt készítik, és január elején fogyasztják. Érdekessége, hogy mivel ez egy rendkívül ragadós massza, ezért évente átlagosan öt ember veszti életét, ennek az édességnek a fogyasztása során (főleg idősek és néha gyermekek).

Az elkészült mocsit újévi dekorációnak is felhasználják, ez az úgynevezett , ami két kerek mocsi "tortából" továbbá a tetejére helyezett áll. A "daidai" szóalak jelenthet "számos generáció"-t is a mandarinon kívül, emiatt a szójáték miatt úgy hiszik, hogy a mandarint a dekorációra való helyezése hosszabbítja a vérvonalat.

Nenmacu, az év vége

Sok kultúrában a régi dolgokat nem szabad átvinni az újévre, s mindent még az óévben le kell zárni. Japánban sincs ez máshogy, ezért december második fele a dolgok tisztázásnak és rendbe hozásának, az „utolsó” dolgok időszaka. Minden adósságot rendeznek, minden kölcsönt megadnak, s az óévben elvégzett utolsó munka még külön nevet is kapott: sigoto oszame. Megkezdődik a nagytakarítás, hogy makulátlanul induljon az újév, és helyére kerül az ilyenkor szokásos dekoráció is.

A bejárat elé egy pár kadomacut, fenyőből és bambuszból készült díszt állítanak. A fenyő a hosszú életet, a három különböző hosszúságú bambusz az eget, az emberiséget és a földet jelképezi. A kadomacu üdvözli és befogadja az újév istenségét és az ősök szellemét, melyet január második felében, a dísz elégetésével engednek szabadon.

Az újévi dekoráció másik jellegzetes eleme a kagami mocsi. Egy nagyobb és egy kisebb lapított gömb alakú rizssütemény alkotja, melyek tetején elhelyeznek egy daidait, japán keserű narancsot. A két rizssütemény szimbolikáját sokféleképpen értelmezik, ezek közül az egyik, hogy a régi és új esztendőt jelképezi. A gyümölcs saját nevének másik jelentését, az „egymást követő generációkat” szimbolizálja.

Az év végi időszak másik elmaradhatatlan kelléke az újévi üdvözlőlap, a nengadzsó. A boltban vásárolt lapokon általában egy „Boldog újévet!” felirat és az újév kínai horoszkóp szerinti állatának képe (pl. 2013 a kígyó, 2014 a ló éve) látható. A címzést kézzel írják meg, de van, aki az egész lapot is kézzel készíti, s olyan is, aki a nengadzsó előállítására alkalmas géppel szerkeszti meg és nyomtatja ki az üdvözlőlapokat. Fontos, hogy időben megérkezzen mindenkihez a képeslapja, ezért az embereknek külön a posta által megszabott határidőre fel kell adniuk ezeket.

December 31. napján egy átlagos család leül a tévé elé, és megnézi a műsoron lévő kabarékat és a Kóhaku uta gasszent, a „Vörös és fehér dalversenyt”, mely nélkül 1951 óta nem telik el ómiszoka. A műsorban szereplő híres énekesek két csoportra, egy piros, női és egy fehér, férfi csoportra oszlanak, és felváltva énekelnek. A műsor végén egy hírességekből álló zsűri és a közönség dönti el, melyik csapat volt jobb.

Az eredményhirdetést követően, nagyjából egy órával éjfél előtt felcsendül az első harangszó a dzsoja no kane 108 harangütéséből. A buddhizmus szerint 108 földi szenvedély van, melytől meg kell szabadulnunk, hogy a nirvánába jussunk. Egy harangütés egy szenvedélytől való megszabadulást jelképez, így 108-at kondítanak a harangokon, hogy szenvedélyeinktől mentesen lépjünk az új esztendőbe. A harangütéseket a televízió a híresebb buddhista templomokban készült felvételekkel színesítve közvetíti. Az ómiszoka hagyományos étele a tosikosi szoba, az „évet átlépő hajdinatészta”. A hosszú tészta a hosszú élet szimbóluma, s elég hosszú ahhoz is, hogy összekösse az óévet az újévvel, ezért fogyasztják előszeretettel december 31-én.

Nensi, az év eleje Január első három napját, az osógacut a japánok családi körben töltik. A karácsonnyal ellentétben a japán újév családi ünnep, melyre többnyire az otthonuktól távol élők is hazautaznak.

Az újév a gyerekek egyik kedvenc ünnepe, mert minden rokonuktól pénzt kapnak ajándékba. Ez az otosidama, melyet egy szép boríték rejt. Ez az időszak az „elsők” napja, szinte minden, az újévben végzett első cselekvés nagy jelentőséggel bír. E tevékenységek, szokások elnevezésében gyakran az „első”, „hacu” szó előtagként is megjelenik.

Hacumóde: az első szentélylátogatás, melyre január 3-ig, de újabban január 7-ig sort kerítenek. Hacuhinode: az első napfelkelte, az új esztendő és az új lehetőségek szimbóluma. Hacujume: az új évben látott első álom, történései előre vetítik az új év eseményeit. Varaizome: első nevetésünk az új évben szerencsés előjel, milyenségén múlik az az évi boldogságunk.

Emellett párhuzamosan megjelennek új, modern szokások is, amilyen például a hacuuri, az első leárazások január 2-ától. Az érintett boltok előtt sokan már éjszaka letáboroznak, s kint alszanak, hogy reggel nyitáskor elsőként léphessék át a bolt küszöbét. E leárazások abszolút slágere a fukubukuro, azaz „szerencsezsák”, ami körül-belül tízezer jenért megvásárolható, és ezért kap a vásárló egy szatyrot az üzlet termékeivel. A termékek összértéke ugyan meghaladja az általuk fizetett összeget, de a vásárlás pillanatában fogalmunk sincs, mi van a szatyorban. Éppen ezért a hacuurit többnyire barátokkal való összejövetelek sora követi: piros S-es pólót zöld L-esre, nyakkendőt harisnyára cserélni. Tulajdonképpen az a szokás a zsákbamacska drágább változata.

Osógacu idején hagyományosan nem szabadott semmilyen munkát végezni, így aztán főzni sem lehetett. A háziasszonyoknak mindent az ünnepek előtt el kellett készítenie olyan mennyiségben, hogy elég legyen, és úgy, hogy ne romoljon meg. Az oszecsi szójaszósszal, cukorral és ecettel főzött ételekből – főképp zöldségek és hal – áll, melyek sokáig eltarthatók. Rengeteg különbözőféle fogást készítenek el, végül a komponenseket meghatározott szabályok szerint rendezik el egy fakkokkal felosztott, többemeletes dobozban. Az oszecsi egy gasztronómiai műalkotás, melyben mindegyik összetevőnek megvan a maga szimbolikája is. Például: Kuri: az aranyszínű, édes gesztenyebefőtt a gazdagság szimbóluma. Ikura: az apró és megszámlálhatatlan haltojások a termékenységet jelképezik. Tai: egy halfajta, melynek nevéből könnyű az omedetai, „örvendetes” szóra asszociálni. Renkon: lótuszgyökérből készült savanyúság. A lótusz fontos jelkép a buddhizmusban, a lyukacsos növény az új évre való előretekintést is szimbolizálja. A fehér és a piros szín ünnepi színek a japán kultúrában, s e két szín a renkon mellett több összetevőben is jelen van.

A mocsi készítése szintén hagyományos az év kezdetekor, édességként vagy az ünnepi ozóni – főtt húsból, zöldségekből, algából és mocsiból álló – leves betétjeként fogyasztják. Ma már sokan rizslisztből és vízből készítik, de eredetileg a rizst kell nagyon pépesre főzni, s egy erre szolgáló kalapáccsal addig püfölni, míg nyúlós-ragadós masszát nem kapunk. Az így készült mocsi nehezen rágható, ezért lehet olykor veszélyes az idősebb generáció számára. A háromnapos ünnep végeztével aztán újra kezdődik a munka, s folytatódik az „elsők” sora. Az újévben végzett első munka a sigoto hadzsime. Január 7. táján, de legkésőbb január közepén lekerülnek az újévi díszek, s így tér vissza fokozatosan egész Japán a régi kerékvágásba, és indul el az új esztendő.

Harangkongatás

December 31-én éjfélkor felzendül az összes buddhista templom egész Japán területén, hogy pontosan 108 alkalommal megkongassák harangjaikat ez az úgynevezett "éjszakai harangszó" vagyis a . A 108 harangszó a buddhista hit szerinti 108 emberi bűnt szimbolizálja, és a célja, hogy ezt a 108 világi vágyat eltávolíthassák értelmileg és érzelmileg minden japán állampolgárból. Egy főbb látványosság az "éjszakai figyelő harang" Tokióban. A japánok úgy hiszik, hogy a harang megkongatása eltörli az előző évi bűneiket. Ezt a harangot 107 alkalommal kongatják meg 31-én és egyszer éjfél után.

Üdvözlőlapok

A december végi és a január elejei időszakok a legleterheltebb szezonja a japán postának, ugyanis a Japánban szokás ilyenkor újévi üdvözlőlapokat küldeni a barátoknak és rokonoknak, hasonlóan a Nyugaton szokásos Karácsonyi üdvözlőlapok küldéséhez. Ezek eredeti célja az volt, hogy így hírt adhassanak az emberek magukról és a közeli családjukról a távol élő barátoknak és rokonoknak. Más szóval, ez a szokás azért alakult ki, hogy tudassák az olyan emberekkel is, hogy élnek és virulnak, akikkel nem feltétlen találkoznak rendszeresen.