Szellem (vallás)

A szellem a vallástudomány, a teológia, a filozófia, az antropológia és a néprajz többjelentésű fogalma. Vallási összefüggésben jelölhet az ember testi érzékelésén kívülinek tartott személyes létezőt, életadó leheletet vagy erőt, az ember értelmes és akarati princípiumát, egy elhunyt tovább élő lelkét, illetve valamely helyhez, természeti jelenséghez, közösséghez vagy rítushoz kapcsolódó nem emberi ágenst. A magyar szó jelentésköre részben átfedi a lélek, a kísértet, az angyal, a démon, az istenség és az elvont „szellemiség” fogalmát, de egyikükkel sem azonos minden használatában.Pócs Éva (szerk.): Test, lélek, szellemek és természetfeletti kommunikáció, Balassi Kiadó, Budapest, 2015.

A „szellem” nem valamennyi vallás saját, egységes ontológiai kategóriája. Amit egy európai nyelvű leírás szellemnek fordít, az az adott hagyományban lehet istenség, teremtett személy, ős, helyhez kötött hatalom, megszemélyesített tulajdonság, életlehelet, tudatállapot vagy rituális kapcsolat. Az összehasonlító vallástudomány ezért a kifejezést elemző gyűjtőfogalomként használhatja, de megkülönbözteti a kutató kategóriáját a vizsgált közösség saját fogalmaitól.Graham Harvey: Animism: Respecting the Living World, Hurst, London, 2005, 3–24.

A keresztény hagyományban a szó több, egymással nem felcserélhető valóságra vonatkozik: Isten teremtetlen szellemiségére, a Szentlélek isteni személyére, az angyalok és démonok teremtett szellemi természetére, valamint az emberi lélek szellemi jellegére. Isten ebben a felfogásban nem a szellemlények legmagasabb rendű példánya, hanem minden teremtett létező oka és fenntartója.

Etimológia és magyar szóhasználat

A magyar szellem szó 1808-tól adatolt nyelvújítási alkotás. A szellő alapján, a szóvégben névszóképzőnek érzett -em elemmel és többek között a jellem analógiájára jött létre; megalkotásának egyik indoka a régiesnek vagy kellemetlen hangzásúnak érzett szellet helyettesítése volt. Korai jelentései között az „elme, értelem”, a gondolkodásmód, a test nélküli lény vagy kísértet, a fuvallat és valamely mű vagy korszak belső tartalma szerepelt.Új magyar etimológiai szótár, „szellem” szócikk, Nyelvtudományi Kutatóközpont, UESzWeb. A szóhoz már a 19. század első felében olyan származékok kapcsolódtak, mint a szellemes, szellemiség és szellemtelen.

A lélek ezzel szemben finnugor eredetű magyar szó, amely már a Halotti beszéd és könyörgés szövegében előfordul. Korai és későbbi jelentései között megtalálható az élet és személyiség anyagtalan hordozója, a test nélküli lény, az öntudat, a lélegzet, az érzelmi–akarati belső világ és valamely dolog éltető lényege.Új magyar etimológiai szótár, „lélek” szócikk, Nyelvtudományi Kutatóközpont, UESzWeb. A magyar lélek és szellem ezért nem feleltethető meg következetesen két idegen nyelvű szónak. A magyar vallási nyelv Szentlélek-ről, lelkiismeret-ről és lelki életről, ugyanakkor szellemi lények-ről, szellemi képességekről és szellemtörténetről beszél.

A latin spiritus a spirare („lélegezni, fújni”) igével, az ógörög (pneuma) pedig a („fúj, lélegzik”) igével függ össze. A bibliai héber (rúah) jelentéskörébe szél, lehelet, életerő, belső beállítottság és Isten Lelke egyaránt tartozhat. E szavak részben átfedő jelentésmezeje nem jelenti azt, hogy valamennyi nyelvben azonos fogalomtörténeti fejlődés ment végbe.Liddell, Henry George – Scott, Robert – Jones, Henry Stuart: A Greek–English Lexicon, 9. kiadás, Clarendon Press, Oxford, 1996, ; Charlton T. Lewis – Charles Short: A Latin Dictionary, Clarendon Press, Oxford, 1879, spiritus.

A köznyelv gyakran az értelmi, alkotó vagy kulturális vonatkozásokat kapcsolja a „szellemhez” — például szellemi munka, korszellem, szellemesség —, az érzelmi és személyes bensőt pedig inkább a „lélekhez”. Ez stilisztikai tendencia, nem általános filozófiai vagy teológiai szabály. A modern szekuláris „szellemiség” jelenthet egy mű, közösség vagy korszak eszmei irányultságát, míg a „spiritualitás” vallási keret nélküli önismereti, terápiás vagy életvezetési gyakorlatokra is vonatkozhat.

Szentlélek és „Szent Szellem”

A magyar katolikus, ortodox, evangélikus és református nyelvhasználat hagyományosan Szentlélek vagy Szent Lélek néven jelöli a Szentháromság harmadik személyét. Egyes evangéliumi, pünkösdi és karizmatikus közösségek a Szent Szellem alakot részesítik előnyben, különösen olyan fordítási rendszerekben, amelyek a görög pneuma szót rendszerint „szellem”, a pszükhé szót pedig „lélek” alakban adják vissza. Más bibliafordítások a szövegkörnyezet szerint ugyanazt a héber vagy görög szót több magyar megfelelővel fordítják.

A két elnevezés különbsége elsősorban nyelvtörténeti, fordítási és stiláris kérdés; önmagában nem határozza meg, hogy egy közösség mit tanít a Szentháromságról. Trinitárius közösségek mindkét alakot használhatják, miközben nem trinitárius irányzatok szóhasználata is lehet azonos valamely történeti egyházéval. A magyar vita sajátossága részben abból ered, hogy az angol spirit, a latin spiritus vagy a görög pneuma egyetlen megszokott megfelelőjét a magyarban két, eltérő történetű szó között kell megválasztani.

Fogalmi elhatárolások

A vallási szellemfogalmak összehasonlításában az alábbi típusok különíthetők el. A felosztás elemző segédeszköz, nem valamennyi vallás által elfogadott közös tanrendszer.

Fogalomtípus Általános leírás Példák Megkülönböztetés Teremtetlen isteni valóság A monoteista teológiákban az isteni lét testetlenségére és transzcendenciájára utaló beszéd. Isten „szellem” volta a kereszténységben; Isten Lelke a bibliai hagyományban. Isten nem teremtett szellemlény és nem egy létrend legfelső tagja, hanem minden létező teremtője és fenntartója. Isteni személy, jelenlét vagy működés Egy istenség személyes jelenléte, hatása vagy sajátos megnyilvánulása. A keresztény Szentlélek; egyes hagyományok isteni energiáról vagy hatásról szóló fogalmai. A személy, az erő, a tulajdonság és a megszemélyesítés vallásonként eltérően kapcsolódik egymáshoz. Nem emberi, személyes természetfeletti lény Emberi eredet nélküli, értelemmel vagy akarattal felruházott létező; testisége vagy anyagtalansága hagyományonként eltérően értelmezett. Angyalok, démonok, dzsinnek, egyes védő- és helyi lények. A keresztény angyalok és démonok nem meghalt emberek lelkei; az iszlám dzsinn fogalma pedig nem azonos az angyallal. Az ember életét vagy személyét jelölő princípium Az élet, a személyes azonosság, az értelem, az akarat vagy az Istenre nyitottság leírására használt fogalom. Nefes, rúah, nesámá, pszükhé, pneuma, nafs, rūḥ, lélek. A kifejezések az egész személyt, az életet, a leheletet vagy erkölcsi beállítottságot is jelenthetik; nem szükségszerűen önálló „alkotórészek”. Elhunyt személy, ős vagy halotti lélek A meghalt ember továbbélésének, rituális jelenlétének vagy leszármazottaival fennálló kapcsolatának alakja. Ős, etemmu, manes, spiritiszta személyiség. Nem azonos minden esetben a kísértettel, az istenséggel vagy a nem emberi helyszellemmel. Kísértet vagy jelenés A halottnak tulajdonított érzékelhető megjelenés vagy helyhez kötött jelenlét. Kísértet, poltergeist, hazajáró halott. A jelenésről szóló elbeszélés nem azonos a lélek filozófiai vagy dogmatikai meghatározásával. Helyhez vagy természeti jelenséghez kapcsolódó ágens Tájhoz, vízhez, fához, házhoz, állathoz vagy közösségi térhez kötött létező vagy szakrális jelenlét. Kami, genius, landvættir, házi és erdei lények. A „szellem”, „isten”, „erő” és „személy” fordítások csak részben fedhetik a helyi fogalmat. Személytelen szakrális hatás vagy erő Nem feltétlenül személyként értelmezett hatékonyság, tekintély vagy életenergia. Kozmikus pneuma egyes filozófiai rendszerekben; bizonyos helyi erőfogalmak. A polinéz mana általános „személytelen energiaként” való leírása a régebbi antropológia vitatott általánosítása, ezért csak helyi összefüggésben használható.

Ronald Hutton egyik összehasonlító tipológiája az istenségeket és természetfeletti ellenfeleiket, a halottak szellemeit, valamint a természeti és társas helyszellemeket külön csoportba rendezi. Más kutatók nem lénytípusokból, hanem a szellemekkel fennálló kapcsolatból — rokonság, védelem, megszállottság, jóslás vagy területi kötődés — indulnak ki.

Szellem és lélek

A lélek filozófiai értelemben gyakran valamely élő test életelve, illetve az ember személyes, értelmes és akarati benső elve. A szellem tágabb vagy más szempontú fogalom lehet: jelölhet minden nem anyagi értelmes létezőt, az ember értelmi és szabad működését vagy a személy Istenre való nyitottságát. A skolasztikus filozófiában az angyal szellem, de nem lélek, mert nem egy test életelve; az emberi lélek viszont szellemi, és a testtel egyetlen emberi természetet alkot.Aquinói Szent Tamás: Summa theologiae, I, q. 75–76.

Szellem és kísértet

A kísértet rendszerint egy meghalt ember visszatérő vagy érzékelhetőnek tartott alakja. A „szellem” ennél jóval tágabb: angyalt, démont, őst, természeti lényt, isteni Lelket vagy emberi szellemet is jelenthet. A két szó a spiritiszta és populáris nyelvben gyakran felcserélődik, a teológiai és néprajzi leírás azonban elkülöníti őket.

Szellem és istenség

A „szellemlény” és az „istenség” nem azonos kategóriák. Politeista rendszerekben a határ istenek, kisebb isteni lények, ősök és helyi hatalmak között átjárható lehet. A klasszikus monoteizmusban Isten és minden teremtmény között nem pusztán fokozati, hanem teremtő–teremtményi különbség áll fenn.

A Biblia szellemfogalmai

A Biblia nem filozófiai szótárként használja a „lélek” és „szellem” megfelelőit. Ugyanaz a szó több jelentésben, ugyanaz a valóság pedig több szóval jelenhet meg. Az egyes szöveghelyekből ezért nem alakítható ki pusztán szótári megfeleltetéssel egységes, minden könyvre változatlan antropológiai rendszer.Hans Walter Wolff: Anthropology of the Old Testament, ford. Margaret Kohl, Fortress Press, Philadelphia, 1974, 10–39.

Héber Biblia

A héber nefes () eredeti jelentésköre a torokhoz, lélegzéshez, vágyhoz és élethez kapcsolódik. Jelentheti az egész élő személyt, önmagát, életét, szükségletét, sőt bizonyos szöveghelyeken a holttestet is. A Ter 2,7 szerint az ember nem egy külön „nefeszt” kap, hanem az isteni életlehelet révén „élő lénnyé” válik; ugyanez a szókapcsolat állatokra is vonatkozhat.

A rúah () jelenthet szelet, leheletet, életerőt, kedélyt, indulatot, erkölcsi beállítottságot, emberi szellemet vagy Isten Lelkét. A nesámá () különösen a lélegzet és az élet jelölője. A szavak nem állandó anatómiai részeket neveznek meg: a bibliai szerzők gyakran az egész embert valamely működése vagy kapcsolata felől írják le.Koehler, Ludwig – Baumgartner, Walter – Stamm, Johann Jakob: The Hebrew and Aramaic Lexicon of the Old Testament, Brill, Leiden, 1994–2000, nefeš, rûaḥ, nešāmâ.

Isten Lelke a teremtő és életadó működés, a prófétai küldetés, a bölcsesség, a vezetés és a megújítás összefüggésében szerepel. Az 1Sám 16,14 Saulra törő „rossz lelke” vagy „ártó szelleme” értelmezésében irodalmi, teológiai és pszichológiai megközelítések léteznek; a rész nem alapoz meg egyszerűen egy későbbi démonológiai rendszert.

A Héber Biblia különböző korú és műfajú könyvei eltérő részletességgel beszélnek a halálról, a seolról, a holtak állapotáról és a feltámadás reményéről. A korai szövegek gyakran az élet földi teljességére összpontosítanak, míg a későbbi könyvek között megjelenik az egyéni feltámadás és az igazak Istenhez tartozó jövőjének kifejezettebb reménye.

Ókori izraelita vallás és a halottakhoz kapcsolódó gyakorlatok

A bibliai törvények tiltják a halottidézést és a jóslás több formáját (MTörv 18,10–12), az endori halottidéző története pedig azt mutatja, hogy ilyen gyakorlatokat Izrael környezetében és társadalmában ismertek (1Sám 28). A történet elsődleges teológiai témája Saul engedetlensége és ítélete, nem a nekromancia módszerének jóváhagyása.