Samarica falu Horvátországban Belovár-Bilogora megyében. Közigazgatásilag Ivanskához tartozik.
Fekvése Belovártól légvonalban 23, közúton 29 km-re délre, községközpontjától légvonalban 10, közúton 13 km-re délre, a Monoszlói-hegység keleti lejtőin, a Srediska-patak partján fekszik.
Története A település Szent Katalin templomát már 1334-ben említik „Item capella sancte Katherine de eadem” alakban a Dubicai plébániához tartozó kápolnaként. Josip Buturac: Popis srednjovjekovnih župa zagrebačbe županije 1334. i 1501. godine A plébánia központja a mai Gornja Petrička falu központjában levő Szent Péter Pál templom helyén állt. Rajta kívül még két kápolnát is említenek, melyek Szent Eranciscus és Szent Katalin tiszteletére voltak szentelve. A középkori falut a török pusztította el a 16. század közepén. Ezt követően a térség mintegy száz évig lakatlan maradt.
A mai falu a török kiűzése után a 17. század közepén keletkezett, amikor katolikus horvát lakossággal telepítették be. Plébániáját 1721-ben alapították, addig a štefanjei plébánia filiája volt. 1774-ben az első katonai felmérés térképén „Dorf Szamaricza” néven szerepel. A Horvát határőrvidék részeként a Kőrösi ezredhez tartozott. Lipszky János 1808-ban Budán kiadott repertóriumában „Szamaricza” a neve. Lipszky János: Repertorium locorum obiectorumque: in XII. tabulis Mappae regnorum ... 622. o. Nagy Lajos 1829-ben kiadott művében „Szamaricza” néven 97 házzal, 498 katolikus lakossal találjuk.Nagy Lajos: Notitiae politico-geographico-statisticae inclyti regni Hungariae, partiumque eidem adnexarum 152 o. Buda, 1829. A település 1809 és 1813 között francia uralom alatt állt.
A katonai közigazgatás megszüntetése után Magyar Királyságon belül Horvátország része, Belovár-Kőrös vármegye Garesnicai járásának része lett. A településnek 1857-ben 675, 1910-ben 738 lakosa volt. Lakói mezőgazdaságból, állattartásból éltek. 1918-ban az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később Jugoszlávia része lett. 1941 és 1945 között a németbarát Független Horvát Államhoz, majd a háború után a szocialista Jugoszláviához tartozott. A háború után a fiatalok elvándorlása miatt lakossága folyamatosan csökkent. 1991-től a független Horvátország része. 1991-ben csaknem teljes lakossága horvát nemzetiségű volt. A délszláv háború idején mindvégig horvát kézen maradt. 1993 óta az önálló Ivanska község része, azelőtt Csázma községhez tartozott. 2011-ben a településnek 195 lakosa volt.
Lakossága Lakosság változása- Republika Hrvatska - Državni zavod za statistiku: Naselja i stanovništvo Republike Hrvatske 1857.-2001. 1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011 675 613 622 737 748 738 695 710 845 727 664 512 379 299 253 195
Nevezetességei Alexandriai Szent Katalin tiszteletére szentelt plébániatemplomaÖrökségvédelmi jegyzékszáma: Z-2242. középkori eredetű, a helyén már 1334-ben azonos titulusú kápolna állt. Ezt a török a 16. század közepén lerombolta. A 17. században betelepülő horvát katolikus lakosság a kápolnát újjáépítette. Ezt a kápolnát 1701-ben említi Toma Kovačević egyházi vizitátor a štefanjei plébánia filiájaként. 1704-ben a falu hívei teljesen újjáépítették. 1721-től az önálló samaricai plébánia központja. A monumentális barokk főoltárt 1747-ben készítették. A templom 1780-ban az átépítés után nyerte el mai formáját.
Jegyzetek
Források Ivanska község hivatalos oldala Az első katonai felmérés térképe (1763-1787) A Szent Katalin plébánia honlapja
További információk A megye turisztikai irodájának honlapja
Kategória:Belovár-Bilogora megye települései