Az Dunaújvárosi Főiskola Vízilabda Egyesület egy magyar vízilabdaklub, melynek székhelye Dunaújvárosban található. Jelenleg a női OB I-ben, a magyar első osztályban szerepel.

Hazai mérkőzéseit a Fabó Éva Sportuszodában játssza.

Története A Dunaújvárosi Főiskola Vízilabda Egyesület női csapata 1989-ben alakult meg és indult el a női OB I-ben.

Első nagyobb sikerüket 2000-ben aratták mikor is 3. helyen végeztek a bajnokságban és ezüstérmet szereztek a Magyar Kupában. A csapat 2001 óta nyolc bajnoki címet és hét kupagyőzelmet szerzett.Bajnokok , sports123.com A LEN-kupában 2001-ben és 2009-ben, a Bajnokok Ligájában 2003-ban játszhatott döntőt, de mindhárom találkozót elveszítette a SKIF Moszkva, a Sturm Csehov és a Glyfada ellenében.

2017-ben a LEN-kupában a harmadik helyen zártak,Női vízi LEN-kupa: az UVSE nyerte meg a trófeát, a Dunaújváros a harmadik, Nemzeti Sport 2018-ban pedig a görög Olimbiakósz csapatát legyőzve megnyerték a sorozatot, első nemzetközi kupasikerüket megszerezve. Novemberben a Bajnokok Ligája-győztes orosz Kinef Kirisi ellen a LEN-szuperkupát. 2019 decemberében az UVSE csapatát legyőzve szerezték meg hetedik kupagyőzelmüket. A 2020-2021-es szezonban döntőt játszhatott a csapat az Euroligában, a Bajnokok Ligája jogutódjában, ott azonban 7–6-ra kikapott a görög Olympiakosz csapatától. 2022-ben a LEN-kupa döntőjében maradtak alul az Etnikosz Pireusszal szemben.

Eredmények Hazai sikerek OB I. Bajnok (8 alkalommal): 2001, 2002, 2003, 2004, 2005, 2009, 2010, 2011 Ezüstérmes (9 alkalommal): 2006, 2007, 2014, 2016, 2018, 2019, 2021, 2022, 2023 Bronzérmes (5 alkalommal): 2000, 2008, 2013, 2015, 2017, Magyar kupa Kupagyőztes (8 alkalommal): 2001, 2002, 2003, 2004, 2009, 2013, 2019, 2020 Ezüstérmes (6 alkalommal): 2000, 2005, 2008, 2014, 2017, 2021

Nemzetközi sikerek LEN-kupa Kupagyőztes (1 alkalommal): 2018 Ezüstérmes (3 alkalommal): 2001, 2009, 2022 Bronzérmes (1 alkalommal): 2017, Bajnokok Ligája Ezüstérmes (2 alkalommal): 2003, 2021 Bronzérmes (3 alkalommal): 2004, 2005, 2006, LEN-szuperkupa Kupagyőztes (1 alkalommal): 2018

Jelenlegi keret 2023–24-es szezon №NemzetiségJátékos Születési időPosztL/R8 Garda Krisztina ©Átlövő, bekkR1 Maczkó Lilla KapusR6 Géraldine MahieuCenter, bekkR5 Horváth BrigittaSzélső, centerL7Szabó NikolettÁtlövő, szélső2 Jonkl Csenge4 Dobi Dorina11 Pál RékaBekk, Center10 Somogyvári Lili12 Sümegi Nóra15 Kardos Dominika13 Kardos Laura6 Lovász Luca13 Eikel AnnaKapus

Szakmai stábVezetőedző Vad LajosMásodedző Fülöp Tibor

Jegyzetek

Források Hivatalos honlap

Kategória:Magyar vízilabdacsapatok Kategória:Dunaújváros sportélete