A SEAT Arona a SEAT spanyol márka kisméretű crossovere. A 2018 márciusában bemutatott Škoda Vision X átvett néhány vonást tőle. A márka modelljei között ezt a típust a León felé pozicionálják. A Volkswagen-csoport első mini szabadidő-autója, igaz, röviddel az Arona után a csoport többi márkája is előállt a maga hasonló típusaival.

Bemutató 2015 és az Arona megjelenése között négyszeresre nőtt a SUVok, CUVok, és egyéb városi terepjárók iránti kereslet. Az Arona a SEAT harmadik újdonsága volt 2017-ben a frissített León és az Ibiza ötödik generációja után. A szabadidő-autók növekvő népszerűsége miatt a SEAT 2016-tól három új magas autót vezet be, elsőként a méretben középső Ateca jelent meg 2016-ban, ezt követte az Arona, a tervezett legnagyobb SUV esetében pedig 2018-ban még a névadás is várat magára.

A bemutató előtt Ramón Paredes, a márka alelnöke, találkozott a tenerifei Arona polgármesterével. Az Ibiza alapjaira épülő crossovert június 26-án mutatták be először Barcelonában 250 nemzetközi újságíró jelenlétével. Nyilvános premierjét 2017 szeptemberében (13-ától) tartották a Frankfurti Autókiállításon.

Megjelenés és műszaki adatok Az Arona eltérő színű tetővel is kapható, a brit piacon ez, valamint a metálfényezés minden modellhez alapjáraton jár. Annak ellenére, hogy az Ibizára épül, hosszabb nála, valamint magasabb, mint a León. Tengelytávja mindössze néhány milliméterrel hosszabb az Ibizáénál. A csomagtér 400, a hátsó ülések nélkül .

Felszereltségek Az Aronának nincs hagyományos értelemben vett alapfelszereltsége, a modellpaletta legalsó fokozata, az SE már viszonylag sok lehetőséggel rendelkezik ( érintőképernyő, kerekek), és éppen ezért nem is olyan kiemelkedően olcsó, mint más hasonló autók alapfelszereltségei. Ezt követi az SE Technology, amelynek érintőképernyője nagyobb, mint az SE-é, valamint tartalmazza az Android Auto és Apple CarPlay alkalmazásokat. Létezik továbbá két sportosabb ( kerekek), valamint két minőségibb modell.

Motorok Az Arona megjelenésekor csak két motorral volt kapható, egy 999 köbcentiméter hengerűrtartalmú, 115 lóerős turbófeltöltős benzines és dízeles változatával. Mindkettő megtalálható az Ibizában is. A választék 2018-ra két új benzin- és egy új dízelmotorral bővült. Egyik motor sem rendelhető összkerékhajtással. NévHengerűrtartalomHengerek számaTeljesítmény(lóerő)Nyomaték(Nm)Gyorsulás0-100 km/h, sVégsebesség(km/h)CO2-kibocsátás(g/km)Benzinmotorok1.0 95 LE99939517511,21721111.0 115 LE99931152009,01821131.54148118Dízelmotorok1.6 95 LE159849425011,91721051.6 115 LE15984115105

Jegyzetek

Arona Kategória:Szabadidő-autók