Nádasy Erika (Kecskemét, 1967. augusztus 17. –) Domján Edit-díjas magyar színművésznő.
Élete és pályafutása 1985-1986 között a kecskeméti Katona József Színház kellékese volt, majd 1986-1992 között a színház énekkari tagja. 1992-1993 között a békéscsabai Jókai Színház, 1993-2011 között az egri Gárdonyi Géza Színház tagja volt. 2011-ben megalapította Szegvári Menyhérttel a Földszint 2 színházat, majd 2013-2024 között a Miskolci Nemzeti Színház színésznője. Az egri Eszterházy Károly Főiskolán pedagógus diplomát szerzett. 2024-ben úgy döntött, elhagyja a színészi pályát.
Magánélete Férje, Szegvári Menyhért rendező volt. Egerszalókon él.
Fontosabb színházi szerepei
Rózsi – Huszka Jenő-Martos Ferenc: Gül Baba, R.: Szegvári Menyhért, Gárdonyi Géza Színház (2011) Winnie – Samuel Beckett: Ó, Azok A Szép Napok, R.: Szegvári Menyhért, Földszint 2. (2011) Miréna Lock – Szakcsi Lakatos Béla-Csemer Géza: Cigánykerék, R.: Szegvári Menyhért, Gárdonyi Géza Színház (2010) Camille – Nagy András: Camille, R.: Szegvári Menyhért, Gárdonyi Géza Színház Angel – Kander-Ebb: Görkorcsolyapálya R: Szegvári Menyhért, Gárdonyi Géza Színház Lakó Néni – Horváth Péter: Kerti Mulatság Avagy Írók A Fogason, R.: Szegvári Menyhért, Gárdonyi Géza Színház (2010) Anya – Kertész Lilly, Fábri Péter: Látogatók, R.: Blaskó Balázs, Gárdonyi Géza Színház (2010) Titánia – W. Shakespeare: Szentivánéji Álom, R.: Radoslav Milenković, Gárdonyi Géza Színház (2009) Morton Mama – Kander-Ebb-Fosse: Chicago, R.: Csizmadia Tibor, Gárdonyi Géza Színház (2009) Szása – Michael Frayn: Vadméz, R.: Radoslav Milenković, Gárdonyi Géza Színház (2009) Uljana Andrejevna – M. A. Bulgakov: Iván, A Rettentő, R.: Szegvári Menyhért, Gárdonyi Géza Színház (2008) Egérfül Asszonyság – Csajkovszkij: Diótörő, R.: Barta Dóra, Gárdonyi Géza Színház (2008) Mrs. Johnstone – Willy Russel: Vértestvérek, R.: Szegvári Menyhért, Gárdonyi Géza Színház (2007) Eleonóra – Sławomir Mrožek: Tangó, R.: Radoslav Milenković, Gárdonyi Géza Színház (2007) Marika – Háy János: A Pityu Bácsi Fia, R.: Szegvári Menyhért, Gárdonyi Géza Színház (2006) Sárbogárdi Jolán – Parti Nagy Lajos: Ibusár, R.: Szegvári Menyhért, Földszint 2. (2006) Nancy – Lionel Bart: Oliver, R.: Szegvári Menyhért, Gárdonyi Géza Színház (2006) A Nők – Ödön Von Horváth: Don Juan Megjött A Háborúból, R.: Radoslav Milenković, Gárdonyi Géza Színház, (2005) Kvasnya – Makszim Gorkij: Éjjeli Menedékhely, R.: Máté Gábor, Gárdonyi Géza Színház (2005) Rakonc – Békés Pál: A Félőlény, R.: Csizmadia Tibor, Gárdonyi Géza Színház (2004) Mór Nő – Fábri Péter: Legyetek Jók, Ha Tudtok, R.: Szegvári Menyhért, Gárdonyi Géza Színház (2004) Olga – A.P. Csehov: Három Nővér, R.: Radoslav Milenković, Gárdonyi Géza Színház (2004) Katharina Blum – Heinrich Böll, Bereményi Géza: Katharina Blum Elveszett Tisztessége, R.: Galambos Péter, Gárdonyi Géza Színház (2003) Donna – Steven Berkoff: Nyafogók, R.: Görög László, Gárdonyi Géza Színház (2003) Dorina – Anconai Szerelmesek, R.: Szegvári Menyhért, Gárdonyi Géza Színház (2003) Kocsma Jenny – Brecht-Weill: Koldusopera, R.: Keszég László, Gárdonyi Géza Színház, (2002) Shirley – Willy Russell: Én, Shirley, R.: Szegvári Menyhért, Gárdonyi Géza Színház (2002) John Cassavetes: Férjek, R.: Galambos Péter, Gárdonyi Géza Színház (2002) Boriska – Heltai Jenő: A Tündérlaki Lányok, R.: Szegvári Menyhért, Békéscsabai Jókai Színház (2001) Szimkinszkyné – Mikszáth Kálmán: Szent Péter Esernyője, R.: Beke Sándor, Gárdonyi Géza Színház (2000) Piaf – Pamela Gems: Piaf, R.: Szegvári Menyhért, Gárdonyi Géza Színház (1999) Vizyné – Kosztolányi: Édes Anna R: Rusznyák Gábor Dolly – Hello, Dolly R: Szőcs Artur Miskolci Nemzeti Színház Bubulina -Zorba R: Szőcs Artur Miskolci Nemzeti Színház Babi néni – Vinnai András: Vojáger R: Keszég László Golde – Hegedűs a háztetőn R: Béres Attila Miskolci Nem zeti Színház Martha – Albee: Nem félünk a farkastól R: Székely Kriszta Bori néni – Karafiáth Orsolya: Macskadémon R: Gergye Krisztián Szentendrei Theátrum Klütaimnesztra Euripidész: Elektra R. Szőcs Artur Miskolci Nemzeti Színház
Díjai és elismerései
Páholy-díj (2000) Napsugár-díj (2000, 2002, 2004) Domján Edit-díj (2006) Prima-díj (2009) Déryné színházi díj (2020)
Jegyzetek
További információk
Kategória:1967-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar színésznők Kategória:Kecskemétiek Kategória:Déryné-díjasok