Madrász kelet-indiai város katonai jelentőségű objektumainak számító olajtartályok ellen az első világháború elején, 1914. szeptember 22-én intézett rajtaütésszerű támadást az Indiai-óceánon tevékenykedő Emden német cirkáló. Bár az okozott anyagi károk nem voltak jelentősek, a látványos akció súlyos csapást mért a brit haditengerészet valamint az indiai brit kormányzat tekintélyére és jelentős fennakadásokhoz vezetett az Indiai-óceánon zajló hajóforgalomban.

Előzmények A háború kitörése után nem sokkal a német Kelet-ázsiai Hajórajból kivált, Karl von Müller fregattkapitány parancsnokolta Emden könnyűcirkáló az Indiai-óceánra hajózott át, ahol szeptember elején az antant több, hadi jelentőségű nyersanyagot szállító kereskedelmi hajóját elfogta a Madrász-Kalkutta útvonalon. Szeptember 18-án a Rangoon előtt feltartóztatott, majd továbbengedett norvég Dovre gőzös kapitányától értesült von Müller arról, hogy a Malaka-szorosban két brit segédcirkáló van jelen, a malájföldi Penangban pedig a Montcalm és a Dupleix francia páncélos cirkálók horgonyoznak. A Bengáli-öböl keleti felének térségében lévő túlerő miatt von Müller úgy határozott, hogy az újonnan választott Rangoon-Szingapúr útvonalon való portyázás helyett az indiai partokhoz hajózik át és szárazföldi célpont ellen intéz támadást. Választása a Madrász kikötőjében lévő olajtárolókra esett. Az akció végrehajtását a következőképpen indokolta:

„Ezt a lövetést pusztán demonstrációként tűztem ki célul, hogy nyugtalanságot keltsek az indiai lakosság körében, nyugtalanítsam az angol kereskedelmet és csorbítsam az angol presztízst. Lehetőség szerint el akartam kerülni az emberveszteségeket az indiai lakosság körében, mivel ezeket angol részről az indiaiak körében a Németország elleni háborút támogató hangulatkeltésre használnák fel. Az »Emden« további tevékenységére tekintettel a csekély lőszerfelhasználás is egy olyan szempont volt, mely meghatározó volt a vállalkozás során.”„Ich hatte diese Beschießung lediglich als eine Demonstration ins Auge gefaßt, um unter der indischen Bevölkerung Aufregung hervorzurufen, den englischen Handel zu beunruhigen und das englische Prestige zu beeinträchtigen. Verluste unter der indischen Bevölkerung wollte ich möglichst vermeiden, da solche wahrscheinlich von englischer Seite zur Stimmungmache unter der indischen Bevölkerung für den Krieg gegen Deutschland ausgenutzt worden wären. Geringer Munitionsverbrauch war mit Rücksicht auf die weitere Tätigkeit der »Emden« auch ein Gesichtspunkt, der mitbestimmend für die Anlage der Unternehmung war.” – Raeder 26. o.

bélyegkép|jobbra|350px|Az Emden cirkáló háborújának útvonala az Indiai-óceánon

Szeptember 19-én az időjárás kedvezett a nyílt tengeren való szénvételezésnek és a cirkáló a mellé rendelt szénszállítóról, a Markommanniáról 310 t szenet vettek át aznap. Az éjszaka folyamán a cirkáló Preparis szigettől délre hajózott át az Andamán-tengerről a Bengáli-öbölbe. Útközben az andamán-szigeteki Port Blairből északnak tartó és a közelükben elhaladó Hampshire erős rádiójelzéseit fogták. A Madrászig vezető (kb. 1400 km-es) utat 12 csomós sebességgel tették meg úgy időzítve, hogy szeptember 22-én az esti órákban érjenek a város elé. A partoktól 50 tmf távolságra érve von Müller a Markomanniának utasításba adta, hogy délnyugatnak hajózva Pondicherry-től 15 tmf-re keletre várakozzon szeptember 23-ig, majd ha az Emden eddig nem tűnne fel, akkor a Szumátra északkeleti csücskénél lévő Simaloer szigethez hajózzon át és ha a cirkáló továbbra sem tűnne fel, akkor egy holland fennhatóságú kikötőben internáltassa magát.

A tervezett támadás időpontválasztása szerencsés volt, mivel az antant két Madrász térségében lévő hadihajója ekkor távol volt a várostól. A Hampshire innen 300 mérföldre keletre volt és a Burma északkeleti részén lévő Akyab felé tartott kivizsgálni egy riasztást, ahol az egyik kereskedelmi hajóról ágyúdörgést véltek észlelni. A riasztás tévesnek bizonyult, vélhetőleg csak egy vihar mennydörgését hallották a hajósok a távolból. A Hampshire parancsnoka a kíséretében lévő Sikuma japán cirkálónak meghagyta, hogy Ceylonról északnak továbbhajózva tartsa szemmel Madrászt arra az esetre, ha az Emden itt bukkanna fel. Mielőtt azonban ide hajózott volna, a Sikuma parancsnoka Colombo kikötőjében megállt szenet vételezni és további parancsokra várt ahelyett, hogy az előzetes utasításoknak megfelelően járt volna el. Ezen fejlemények miatt Madrász közelében nem tartózkodtak hadihajók a támadáskor.Más forrás szerint a japán hajó parancsnoka úgy vélte, a németek nem mernek ilyen mélyen behatolni a britek ellenőrizte vizekre.; Az ellenséges hadmozdulatokhoz tartozik még, hogy a Penangban megjavított Yarmouth könnyűcirkáló szeptember 20-án a Rangun előtti Martabáni-öböl ellenőrzésére indult. – Raeder 27. o.

A támadás

20:00 körül az Emden teljes harckészültségben nagy sebességre váltva megindult Madrász felé. Miután az Emdent már egy hete nem észlelték, a brit hatóságok a kereskedelmi társaságok megnyugtatása és a hajózás biztonsága felőli érzet helyreállítása végett közleményt adtak ki arról, hogy a német cirkálót harcban elsüllyesztették. Mivel épp szeptember 22-én reggel 08:00-kor nyilvánította biztonságossá a brit kormányzat a Bengáli-öböl hajózási útvonalait,Madras Raid, 22 September 1914 ellenséges hadihajó felbukkanásával itt nem számoltak. A város közvilágítása és a világítótornya is üzemben volt, ami jelentősen megkönnyítette a navigálást a németek számára.

20:55-kor a legénység tagjait a harcállásukra rendelték. A partok közelébe érve a tüzértiszt, Erich Gaede sorhajóhadnagy 21:45-kor jelentette, hogy a tüzérség készen áll a tűz megnyitására. Az Emden leállította a hajtóműveit, délnek fordult, majd 21:48-kor felkapcsolta a keresőfényeit és megvilágította a brit tulajdonban lévő Burmah Oil Company kikötőben álló nagy, fehérre festett olajtartályait és közel távolságból tüzet nyitott rájuk.

Az első sortűz pár száz méterrel ugyan túllőtt a célon, de az olajtározók mögött lévő St. George erőd partvédelmi ütegének egyik ágyúját semlegesítette. A második sortűz rövidre sikerült, a harmadik pedig a part menti nádasba csapódott be épp csak elvétve a célt. A negyedik sortűzzel telitalálatot értek el és ez felgyújtotta a legnagyobb olajtartályt. A második tartály üresnek bizonyult, a harmadik az elsőhöz hasonlóan kigyulladt. Két további tartályt is találat ért, de az egyiket eltaláló gránát annak külső falán robbant szét, a másiknak pedig két lábbal az olaj szintje felett ütötte át a falát anélkül, hogy az olajt meggyújtotta volna.Raeder 27. o.

Az egyik lövedék a British India Steam Navigation Company Chupra nevű gőzösét horgonyzóhelyén találta el elsüllyesztve azt és kioltva a fedélzetén egy kadét életét.Walter 14-15. o. A lövedékek közül néhány a város szélén csapódott be és ezek több polgári áldozatot követeltek. A források számukat különbözőképpen adják meg. Egyes adatok szerint hét madrászi lakos halálát és 12 sebesülését okozták az eltévedt lövedékek, míg mások összesen 4 vagy 5 halottat és 26 sebesültet említenek. A rajtaütés tíz perce alatt 25 sortüzet adtak le és összesen 125 darab 10,5 cm-es lövedéket használtak el. A hat nagy tartályból ötöt ért találat és (1,57 millió liter) üzemanyag vált a lángok martalékává. Mivel a szél a szárazföld felől fújt, a tűz nem terjedt tovább a város irányába.A német hivatalos történetírás brit közlésekre hivatkozva más adatokat ad meg. Az egyik forrás szerint a két lángra kapott tartályban 425000 gallon olaj teljesen elégett. (T. F. Fayle, Seaborne Trade, Vol. I, 209-210. o.); A Times 1914. szeptember 25-ikei száma szerint 1,5 millió gallon olaj vált használhatatlanná. – Raeder 27. o.

A St. George erődből a britek tüzet nyitottak a támadóra 152 mm-es ágyúkból, de meglehetősen pontatlanul céloztak. Kilenc lövést adtak le az Emdenre, ezek közül három csapódott be a hajó viszonylagos közelében.A britek a saját tüzérségük fellépésének tulajdonították, hogy az Emden csak a kikötő elleni támadásra szorítkozott, holott – megítélésük szerint – számos más létesítményt, köztük az erődöt is lerombolhatta volna. E leírás szerint a brit lövegek közbelépésekor sötétítette el magát az Emden és hagyott fel a támadással. Ezt a német visszaemlékezések cáfolják. Mücke szerint nem látták honnan lövik őket és csak a hajó tatjáról észlelték a távolabb becsapódó gránátokat, a parancsnok és a hídon állók – köztük maga Mücke – pedig nem szerzett tudomást erről a támadás ideje alatt. ; Egyes rosszindulatú brit tudósítások szerint a távolodó német cirkáló utolsó sortüzét a városra irányozta.

A kitűzött feladat teljesítése után a cirkáló északnak tartva több jelzőfényét felkapcsolta, majd miután azokat kioltotta délnek fordult, így próbálva meg valódi útirányát leplezni. A cirkálóról még másnap, 90 km távolságból is látták az okozott tüzeket.

Következmények Az Emden akciója von Müller fregattkapitány várakozásainak megfelelően súlyos csapásnak bizonyult a britek presztízsére, akik jelentős flottát állomásoztattak a „brit tóként” is emlegetett Bengáli-öbölben, ám így sem tudták megakadályozni a rajtaütést. Még 24 óra sem telt el azóta, hogy biztonságossá nyilvánították a Bengáli-öböl vizeit mikor, szeptember 23-án éjjeli 02:00-kor az öböl kereskedelmi forgalmát ismét veszélyeztetettnek nyilvánították a hatóságok.

A hajóforgalom újbóli leállításának következtében a kikötőkben jelentős mennyiségben torlódtak fel az áruk. A nyirkos éghajlatú Kalkutta raktáraiban a tea hamar veszített állagából, Kánpur és Agra tímárjainak készítményeit, akiktől a brit hadsereg sürgősen és nagy mennyiségben rendelt bőrt a bakancstalpak és nyergek elkészítéséhez, hosszú ideig nem tudták útnak indítani. A Kalkutta-Rangoon vonalon heti háromszor közlekedő postaszolgálatot is szüneteltették, Colombóban a nyugatról érkező hajók torlódtak fel. A Colombo-Szingapúr hajózási útvonal lezárása miatt Malakkából az ón, Jáváról a cukor Nagy-Britanniába való exportja szünetelt és így a szigetország az európai piacokról volt kénytelen beszerezni ezeket az árucikkeket.

Különösen nagy hatással volt a támadás az indiaiakra. A lövetés okozta pánik kiterjedt az egész keleti partra és még azon is túl. A helyiek bizalma megingott a brit flottában és a brit kormányzatban. A vasúti szerelvényeket a következő napokban ellepték a menekülők, akik attól tartottak, hogy a titokzatos hadihajó ismét le fog csapni. Naponta  ember hagyta el Madrászt a belsőbb területek felé és a támadás hónapokig a bazárok beszédtémája volt. Kalkuttában – a németek lehetőségeit erősen túlbecsülve – egy cirkálók által végrehajtott madrászihoz hasonló lövetéssel vagy egy partraszállással számoltak. Az indiai gazdaságban fontos szerepet játszó helyi születésű pénzkölcsönzők tengerparti nagyvárosokból való pánikszerű távozása is jelentős zavarokat okozott a kereskedelemben. A brit propaganda sem tudta még hosszú ideig meggyőzni a helyi lakosságot arról, hogy a brit tengeri hatalomra a németek nem tudnak végzetes csapást mérni.Raeder 29. o.

A további hasonló rajtaütéseket kivédendő a britek fényszórókat helyeztek el a kikötőiknél és ezekkel pásztázták éjjelente a vízfelszínt, amivel Mücke elsőtiszt leírása szerint jelentősen megkönnyítették számukra a navigálást.

További hadműveletek Szeptember 23-án az Emden és a Markomannia a megbeszéltek szerint találkozott ismét, majd a reggeli szürkületben előbb Pondicherry, majd Cuddalore felé vették az irányt, ahol von Müller lehorgonyzott kereskedelmi hajókra számított. Azonban ezek a települések nem voltak megerődítve és a katonai épületek helyzetét nem lehetett pontosan megállapítani, ami miatt nem hajtott végre újabb szárazföldi célpontok elleni támadást. Ceylon körül azonban sikeresen folytatta a cirkálóháborút hat kereskedelmi hajót elfogva, majd ezt követően keletnek Simaloer szigetéhez hajózott, hogy a batáviai etap által ide irányított gőzhajókkal felvegye a kapcsolatot és utasításokkal lássa el őket.