A Velence Korzó Fejér vármegye harmadik legnagyobb és második legmodernebb bevásárlóközpontja.

Története A Velencei-tó kapuja projekt ötlete már 2006-ban megszületett, majd végül 2011-ben az Európai Unió, a Magyar Állam, valamint Velence Város közös támogatásával és finanszírozásával elkezdődött a beruházás megvalósítása.

Az üzletközpont építése 2011-ben indult el, amikor Velence polgármestere Oláhné Surányi Ágnes valamint a képviselő-testület elhatározta, hogy a szabadstrand helyén, bevásárlóközpontot épít. Az építkezés négy évig tartott. A bevásárlóközpontot 2014. május 30-án adták át. A tó mentén facölöpös partfonalakat is építettek, fákat is ültettek, és felújították a régi parkolóit; éttermeket, fagylaltozókat nyitottak, valamint hosszan elnyúló, megvilágított sétányokat is létrehoztak.Herczeg Márk - Végre elkészült a Velencei-tó kapuja! (444.hu, 2014.05.06.)

Elhelyezkedése

A Velence Korzó a velencei Tópart utca 47-52-es számok között helyezkedik el. Közúton északról és délről, valamint tömegközlekedéssel is megközelíthető. Az üzletközpont keleti részén, 2017. június 1-én bocsátották először útjára az úgynevezett Velence Buszt, hogy megkönnyítsék vele a velencei tömegközlekedést.

Szolgáltatások

A Velence Korzó három szintjén összesen 24 üzlet található, illetve egy 560 férőhelyes parkoló is üzemel az épülettől északra. Az épület északi részén SPAR Szupermarket, a közepén Decathlon sportáruház (2020 végétől elköltözött) és további üzletek találhatók. A keleti részen hazai és nemzetközi divatcégek képviseltetik magukat. Az épület déli részén egy három éttermet tartalmazó étteremkomplexum fekszik. Emellett a korzó udvarán egy 9670 négyzetméteres strand, valamint büfék és bárok vannak jelen. A Korzó tetején található óriási színpadon a nyári színházi fesztivál idején előadásokat tartanak.

Képgaléria

Jegyzetek

További információk Honlap

Kategória:Magyarország áruházai, bevásárlóközpontjai Kategória:Magyarország 21. századi építményei Kategória:Velence (Magyarország) Kategória:2014-ben átadott építmények Kategória:Fejér megye gazdasága