Kókaku császár (1771. szeptember 23. – 1840. december 11.) a tradicionális öröklődési sorrend szerint Japán 119. császára. 1780. december 16-tól 1817. május 5-ig uralkodott, fia javára lemondott. Lemondása után egészen haláláig (1840) Daidzsó Tennóként (太上天皇, lemondott császár), Jókóként (上皇) uralkodott. Jelentős események Kókaku életében Uralmának elején éhínség sanyargatta a japán népet. A helyzetre adott válaszát a nép örömmel fogadta, ez pedig segített aláásni a sógun fennhatóságát. Ezután jöttek a Kansei Reformok, melyek gyógyírként szolgáltak volna a 18. századbeli problémákra, de sikert csak részben hozott. Élete során egy felesége, hat ágyasa és 16 gyermeke volt. Csak egy fia érte meg a felnőttkort, aki később a következő császár lett. Kókaku az egyenesági őse az összes őt követő japán császárnak egészen a mostani uralkodóig, Naruhitóig.

Élete Császárság előtt A Krizantém trónra való lépés előtt személyneve (imina) Morohito (師仁) volt. Kanin Szukehito (閑院宮典仁, 1733-1794) császári herceg hatodik fiaként látta meg a napvilágot. Mivelhogy fiatalabbik fiúként született eredetileg a Shugoin templom papjának szánták. A helyzet 1779-ben azonban megváltozott, mert a fiú gyermek nélküli Go Momozono császár haldoklott. Annak érdekében, hogy elkerüljék a dinasztikus interregnumot, az előző császár, Go Szakuramacsi és a császár főtanácsosa bátorították Go Momozonót, hogy gyorsan fogadja örökbe Morohito herceget. Go Momozono 1779. december 16-án halt meg. Egy évvel később a mindössze nyolc éves Morohito elfoglalta a trónt mint Kókaku császár.

Uralkodásának ideje Uralkodásának ideje alatt Kókaku megkísérelte visszaállítani a császári fennhatóságot a sógunnal és a bakufuval szemben. A nagy tenmei éhínség idején bele is kezdett ebbe, sikerült korlátoznia a bakufu hatékonyságát és az alattvalók figyelmét a császári házra terelte. Aktívan bekapcsolódott a külügybe is. Naprakész információi voltak az oroszokkal és a külföldi árfolyamokkal kapcsolatban is. Az új császár trónra ülésével megkezdődött a Tenmei korszak. Uralkodásának első évében újjáélesztette az Ivasimizu és a Kamono szentélyek által elvégzett szertartásokat, valamint a régi császári udvar fogalmát is.

Kanszei Reformok

Kugjó azon kevés befolyásos emberek gyűjtő terminusa akik a császári udvarhoz kötődtek a Meidzsi előtti korszakokban. Még akkor is amikor az udvar hatalma a palota falain kívül minimális volt, a hierarchikus rendszer megmaradt.

Általában ez az elit csoport 3-4 emberből állt. Ezek a személyek udvaroncok voltak, akiknek tapasztalata és háttere meghozta karrierük csúcspontját. Kókaku ideje alatt a Daidzsókan ezen elitjei: Szessó, Kudzsó Naozane, 1779–1785 Kampaku, Kudzsó Naozane, 1785–1787 Kampaku, Takacukasa Szukehira, 1787–1791 Kampaku, Icsidzsó Terujosi, 1791–1795 Kampaku, Takacukasza Maszahiro, 1795–1814 Kampaku, Icsidzsó Tadajosi, 1814–1823 Szadaidzsin Udaidzsin Naidaidzsin Dainagon

Felesége

Josiko 1779-ben született Go Momozono japán császár egyetlen gyermekeként. Formálisan tizenöt évesen lett császárné, miután kezét Kókakunak ígérték. A párnak két fiú gyermeke született, de egyik sem érte meg a felnőttkort. Később Ninkó japán császárPonsonby-Fane, Richard. (1859). The Imperial House of Japan, p. 333. édesanyja lett. Miután Kókaku császár lemondott, Josiko megkapta az özvegy császárné címet.Ponsonby-Fane, p. 334. Miután férje meghalt, buddhista apáca lett, nevét változtatta. 5 évvel később, 67 évesen meghalt.

Kókaku uralkodásának korszakai Kókaku uralmának évei több korszaknevet vagy nengót.Titsingh, p. 420. An'ei (1772–1781.) Tenmei (1781–1789.) Kanszei (1789–1801.) Kjóva (1801–1804.) Bunka (1804–1818.)

Jegyzetek

Irodalom Meyer, Eva-Maria (1999) Japans Kaiserhof in der Edo-Zeit: unter besonderer Berücksichtigung der Jahre 1846 bis 1867 Münster: LIT Verlag. ; OCLC 42041594 Ponsonby-Fane, Richard Arthur Brabazon (1959) The Imperial House of Japan. Kyoto: Ponsonby Memorial Society OCLC 194887 Screech, Timon (2006) Secret Memoirs of the Shoguns: Isaac Titsingh and Japan, 1779–1822 London: RoutledgeCurzon. ; OCLC 65177072 Screech, Timon (2000) Shogun's Painted Culture: Fear and Creativity in the Japanese States, 1760–1829 London: Reaktion OCLC 42699671 Titsingh, Isaac (1834) Nihon Ōdai Ichiran; ou, Annales des empereurs du Japon Paris: Royal Asiatic Society, Oriental Translation Fund of Great Britain and Ireland OCLC 5850691 Varley, H. Paul (1980) Jinnō Shōtōki: A Chronicle of Gods and Sovereigns New York: Columbia University Press. ; OCLC 59145842

További információk National Archives of Japan: Sakuramachiden Gyokozu, scroll depicting Emperor Kōkaku in formal procession, 1817 (Bunka 14)

Kategória:Japán uralkodók Kategória:1840-ben elhunyt személyek Kategória:Lemondott uralkodók Kategória:1771-ben született személyek