Raymond Hart Massey (Toronto, Kanada, 1896. augusztus 30. – Los Angeles, Kalifornia, 1983. július 29.) Oscar-díjra jelölt kanadai származású amerikai színész.
Nevét Abraham Lincoln amerikai elnök megformálásával hozzák összefüggésbe: először a Broadway színpadán keltette életre az Abe Lincoln in Illinois című színdarabban, majd tévésorozatokban és a darabból készült filmadaptációban is. Kései éveiben ismert volt még a Dr. Kildare tévésorozattal.
Élete Az I. világháborúban Massey egy tehetős családba született Ann és Chester Daniel Massey második gyermekeként. Bátyja, Vincent, Kanadában politizált, majd 1952-ben VI. György brit király megtette az ország 18. főkormányzójának. Raymond Massey iskolás korában is szerepelt már színpadon, de a színészet világa csak sokkal később vonzotta magához. A Torontói Egyetem hallgatója volt, mikor őt és bátyját besorozták a kanadai hadseregbe az első világháború kitörésekor. Massey hadnagy ranggal a tüzérséghez került, és Belgiumban harcolt a nyugati fronton, amíg 1916-ban az úgynevezett Zillebeke bevetésen megsérült, és hazaküldték meggyógyulni. 1918-ban Szibériába ment, és a katonák szórakoztatásáért felelt, itt tapasztalta meg, milyen közönség előtt fellépni.
A háború véget értével Massey visszatért Kanadába, hogy a családja vállalkozását tovább vigye, de a mezőgazdasági eszközök koránt sem hozták annyira lázba, mint a szibériai katonák összetákolt színháza. Massey engedélyt kért az apjától, hogy Oxfordba mehessen, és 1922-ben Londonban kapta meg első hivatalos színpadi szerepét O’Neill In The Zone című színművében.New York Times Közel tíz évig szórakoztatta az angol közönséget, némely színdarabnak a rendezését is elvállalta. 1931-ben főszerepet kapott immár az Egyesült Államok Broadwayén, ahol is Shakespeare Hamletjét formálta meg. Játéka azonban nem lelt nagy tetszésre, és öt évet kellett még várnia, amíg az első elismerő kritikát kapta a címszereplő Ethan Frome alakításáért Ruth Gordon és Pauline Lord mellett.Turner Classic Movies
Az elnök bőrében Massey broadwayi debütálásával egyidőben kezdett el filmezni. Első nagy szerepe Sherlock Holmes volt a skót detektív kalandjait megörökítő első hangosfilmben, The Speckled Bandben. Ezt követte Az öreg sötét ház (más fordításban a Titkok háza) Boris Karloff-fal és Melvyn Douglasszel. Massey-t ezután gonosz karakterek képében láthatta a közönség, mint Chauvelin A vörös Pimpernelben, Black Michael A zendai fogolyban (más fordításban Királyi zűr) és Ghul herceg, Korda Sándor epikus történelmi filmjében, a Riadó Indiában (vagy Dobpergés). Massey rendkívüli magassága tökéletes volt a legendás amerikai elnök, Abraham Lincoln megformálására az Abe Lincoln in Illinois című darabban, amely Pulitzer-díjat is nyert. A színmű olyan nagy sikert aratott a Broadwayen, hogy alig egy évre rá filmadaptációt kapott John Cromwell-lel a rendezői székben. Massey-t hiteles játékáért Oscar-díjra jelölték legjobb férfi főszereplő kategóriában, és még az ötvenes és hatvanas években is előfordult, hogy őt kérték fel Lincoln elnök szerepére különféle műsorokban akár egy epizód erejéig.
Magánélete ebben az időben szokatlan fordulatot vett. Második feleségétől, Adrienne Allentől, tíz év házasság után elvált, de az igazán furcsa az volt, hogy a válás után összekötötte életét ki-ki a maga ügyvédjével, Massey esetében Dorothy Whitney-vel egészen az asszony haláláig. Az eset később megihlette Ruth Gordont és párját, és megírták az Ádám bordája forgatókönyvét, amelyet 1949-ben mutattak be Spencer Tracy és Katharine Hepburn főszereplésével. Massey-nek Allentől való házasságából két gyermeke született, Daniel és Anna Massey, mind a ketten színészként futottak be.
1940-ben Massey újabb történelmi figurát, John Brownt, a rabszolgafelszabadítás nagy törekvőjét testesítette meg Kertész Mihály a Santa Fé ösvény című filmjében, főszerepben Errol Flynn-nel. Massey ezenfelül a Powell-Pressburger páros négy munkájában is közreműködött, kiemelhető ebből a Diadalmas szerelem című fantasyfilm, valamint az 1961-es The Queen's Guards, amiben fiával, Daniellel játszott együtt. 1947-ben Eugene O’Neill színművének megfilmesített változatában játszotta Ezra tábornokot, főszerepben Rosalind Russell-lel az Amerikai Elektrában. Ezután King Vidorral és Gary Cooperrel együtt dolgozott Az ősforrásban.
Kései évek Az ötvenes évekre Massey a televízióban is feltűnt különböző vendégszerepekben, mint a Robert Montgomery Presents vagy a General Electric Theatre. Massey két kiemelkedő filmalkotása volt az Édentől keletre, főszerepben a tragikusan elhunyt James Deannel és Elia Kazannal a rendezői posztban, és a Seven Angry Men, amiben Massey ismét John Brownt formálta meg. 1961-ben indult útjára a Dr. Kildare tévésorozat címszerepben Richard Chamberlainnel, Massey pedig aktív mellékszereplőként emelte a stáb morálját. Úgyszintén a hatvanas években kezdett el Massey aktívan politizálni, és a republikánusok mellett kampányolni.
Massey egészen a hetvenes évek elejéig szüntelenül filmezett, 1973-ban a Darling Daughter filmsorozat második részében volt látható utoljára. Életéről két ízben írt önéletrajzi regényt, egyet 1976-ban, a másikat 1979-ben. 1983-ban hunyt el betegeskedés után, alig pár héttel a nyolcvanhetedik születésnapja előtt.
Raymond Massey-t eddig kétszer formálták meg a filmtörténetben. Először az 1983-as Grace Kellyről szóló tévéfilmben (Paul Lambert), másodszor Edward Herrmann 2001-ben James Franco főszereplésével, a James Deanről készült tévéfilmben.
Filmográfia Film {|class="wikitable sortable plainrowheaders" |- ! Év ! Magyar cím ! Eredeti cím ! Szerep ! Magyar hang |- | 1929 | | Hight Treason | a Szövetségi Államok Bíróságának tagjastáblistán nincs feltüntetve
| 1931 | | The Speckled Band | Sherlock Holmes
| rowspan="2"| 1932 | | The Face at the Window | Paul le Gros
| Titkok háza (Az öreg sötét ház) | The Old Dark House | Philip Waverton
| 1934 | A vörös Pimpernel | The Scarlet Pimpernel | Chauvelin polgártárs | Forgács Péter |- | 1936 | Ami még jön (Mi lesz holnap?) | John Cabal / Oswald Cabal | Mihályi Győző |- | rowspan="5"| 1937 | Tüzek Anglia felett | Fire Over England | II. Fülöp spanyol király
| Dreaming Lips | Miguel del Vayo
| Vörös talárban | Under the Red Robe | Richelieu bíboros
| A zendai fogoly (Királyi zűr) | The Prisoner of Zenda | Black Michael
| A hurrikán | The Hurricane | Eugene De Laage kormányzó
| 1938 | Riadó Indiában (Dobpergés) | The Drum | Ghul herceg | Jakab Csaba |- | 1939 | | Black Limelight | Peter Charrington
| rowspan="3"| 1940 | | Abe Lincoln in Illinois | Abraham Lincoln
| rowspan="2"| Santa Fé ösvény (Út Santa Fébe) | rowspan="2"| Santa Fe Trail | rowspan="2"| John Brown | Kun Vilmos |- | Gruber Hugó |- | rowspan="2"| 1941 | A negyvenkilences szélességi fok | 49th Parallel | Andy Brock | Varga T. József
| Dangerously They Live | Dr. Ingersoll
| rowspan="2"| 1942 | Arat a vihar | Reap the Wild Wind | Cutler király
| Desperate Journey | Otto Baumeister őrnagy
| 1943 | Az óceán hősei (Ütközet az Észak-Atlanti-óceánon) | Action in the North Atlantic | Steve Jarvis százados
| rowspan="3"| 1944 | Canterburyi mesék | A Canterbury Tale | narrátor (hangja)| Láng Balázs |- | Arzén és levendula | Arsenic and Old Lace| Jonathan Brewster | Gelley Kornél |- | Nő az ablak mögött | The Woman in the Window| Frank Lalor kerületi ügyész | Szokolay Ottó |- | rowspan="2"| 1945 | | Hotel Berlin | Arnim von Dahnwitz
| God is My Co-Pilot | Claire L. Chennault vezérőrnagy
| 1946 | Diadalmas szerelem | A Matter of Life and Death| Abraham Farlan | Hirtling István |- | rowspan="2"| 1947 | Megszállott | Possessed| Dean Graham
| Amerikai Elektra | Mourning Becomes Electra| Ezra Mannon dandártábornok
| rowspan="2"| 1949 | A forrás | The Fountainhead| Gail Wynand | Márton András
| Roseanna McCoy | idős Randall McCoy
| rowspan="3"| 1950 | | Chain Lightning | Leland Willis
| Barricade | Kruger főnök
| Dallas| Dallas | Will Marlow | Gruber Hugó |- | rowspan="3"| 1951 | | Sugarfoot | Jacob Stint
| David and Bathsheba | Nathan
| Come Fill The Cup | John Ives
| 1952 | | Carson City | Big Jack Davis
| 1953 | | The Desert Song | Yousseff sejk
| rowspan="4"| 1955 | | Prince of Players | Junius Brutus Booth
| Csatakiáltás | Battle Cry| Snipes vezérőrnagy
| Édentől keletre | East of Eden| Adam Task | Somogyvári Rudolf
| Seven Angry Men | John Brown
| 1957 | | Omar Khayyam | perzsa sah
| rowspan="2"| 1958 | | Now That April's Here | narrátor
| The Naked and The Dead | Cummings ezredes
| rowspan="3"| 1961 | | The Great Impostor | Abbott Donner
| The Fiercest Heart | Willem Prinsloo
| The Queen's Guards | Fellowes százados
| 1962 | A vadnyugat hőskora | How the West Was Won| Abraham Lincoln
| rowspan="2"| 1969 | rowspan="2"| Mackenna aranya| rowspan="2"| Mackenna's Gold| rowspan="2"| prédikátor | Benkő Gyula |- | Kertész Péter |- | 1972 | | All My Darling Daughters | Matthew Cunningham
| rowspan="2"| 1973 | | The President's Plane Is Missing | Sharkey titkára
| My Darling Daughters' Anniversary | Matthew Cunningham
Televízió Év Cím Szerep Megjegyzések 1948–1950 The Ford Theatre Hour Clinton Jones / Mr. Radfern 2 epizód 1950 Pulitzer Prize Playhouse Abraham Lincoln 1 epizód 1951 Lux Video Theatre 1 epizód 1952 Lights Out Al Cooper 1 epizód 1952–1956 Robert Montgomery Presents Dr. Henry Craig / Dr. Clark Evans / Benton bíró 4 epizód 1955 The 20th Century-Fox Hour George Apley 1 epizód 1955–1956 I Spy Anton, a mesteri kém 36 epizód 1955–1957 Producers' Showcase miniszterelnök / Stackpoole 2 epizód 1955–1959 General Electric Theater Lord Hook / Paul von Hindenburg 2 epizód 1956 Ford Star Jubilee Abraham Lincoln 1 epizód Climax! Doc Woodward / Sir George Sidney 2 epizód Man's Heritage házigazda 1957 Kraft Television Theatre Paul Hardwick 2 epizód 1958 Armchair Theatre Sir George Sidney 1 epizód 1959 Westinghouse Desilu Playhouse Amos Claypool 1 epizód Alfred Hitchcock bemutatja(Alfred Hitchcock Presents) Sam Pine 1 epizód 1960 Playhouse 90 Ricquoi atya 1 epizód Zane Grey Theater Malachi West 1 epizód Riverboat Sir Oliver Garnett 1 epizód Wagon Train IX. Montezuma 1 epizód 1960–1967 Insight több szerep 3 epizód 1961 Our American Heritage Abraham Lincoln 1 epizód Adventures in Paradise William Brooks százados 1 epizód 1961–1966 Dr. Kildare Dr. Leonard Gillespie 191 epizód 1966 The Girl from UNCLE B. Elzie Bubb 1 epizód 1967 Saint Joan inkvizítor tévéfilm 1971 Night Gallery Archie Dittman ezredes / Dr. Glendon 2 epizód
Színpadi szerepek forrás:ibdb.comSymphony in Two Flats (1930) Hamlet, dán királyfi (1931)The Shining Hour (1934)Ethan Frome (1936)Abe Lincoln in Illinois (1938–39)The Doctor's Dilemma (1941)Candida (1942)Lovers and Friends (1943–44) Pygmalion (1945–46)How I Wonder (1947)The Father (1949–50)John Brown's Body (1953)J.B. (1958–59)
Díjak és jelölések Év Cím Díj Kategória Eredmény 1941 Abe Lincoln in Illinois Oscar-díj Legjobb férfi főszereplő 1960 csillag a Hírességek sétányán mozgókép televízió
Jegyzetek
Források
Irodalom Massey, Raymond: When I Was Young. Boston, MA: Little, Brown (1976) Massey, Raymond: A Hundred Different Lives''. Boston, MA: Little, Brown (1979)
További információk
Kategória:1896-ban született személyek Kategória:1983-ban elhunyt személyek Kategória:Amerikai színészek Kategória:Kanadai színészek Kategória:Torontóiak Kategória:Los Angeles-iek Kategória:Kanada katonái az első világháborúban