A Demokratikus Központ (spanyolul: Centro Democratico) egy kolumbiai jobboldali politikai párt, amit Álvaro Uribe alapított 2013-ban. A párt tagjai közt számos képviselő a Konzervatív Párttól és a Társadalmi Nemzeti Egység Pártjától lépett át Uribe pártjába. A párt magát egy centrista, néppárti erőként jellemzi, ennek ellenére határozottan jobboldalinak minősíti a közvélemény.

Története

A párt megalakulása egészen Juan Manuel Santos és Alvaro Uribe közti konfliktustól ered. Alvaro Uribe elnöksége alatt Santos honvédelmi miniszter volt. Eközben megalapította a Társadalmi Nemzeti Egység pártot, amely 2006-ban Uribe újraválasztását támogatta.

A párt első komoly szereplése a 2014-es kolumbiai parlamenti választásokon volt, amin 20 képviselőházi és 19 szenátusi mandátumot szerzett. Ezzel az a párt lett a Juan Manuel Santos vezette balközép kormány ellenzéke. Egyetlen ellenzéki pártként ellenezték a Kolumbiai Békefolyamatot, amivel a kormány a legnagyobb gerillacsoporttal a FARC-cal lezárta az 1964 óta tartott kolumbiai polgárháborút.

Választási eredmények

Elnök választások

Választási évJelöltek neveElső fordulóMásodik fordulóEredményMegjegyzésekElnökAlelnökSzavazatok száma%Szavazatok száma%2014Óscar Iván ZuluagaCarlos Holmes Trujillo3,759,97129.256,905,00145.00Második helyezett2018Iván Duque MárquezMarta Lucía RamírezDuque Ramírezt y Ordóñezt párton belüli egyeztetésre kérte fel.

Parlamenti választások

Választási évSzenátusKépviselőházSzavazatok száma%Mandátumok számaSzavazatok száma%Mandátumok száma20142 045 56414,292 022 09318,5720182 513 32016,412 382 35716,19

Jegyzetek

Források

Kategória:Kolumbia