Kovács Gyula (Sajókaza, 1914. december 11. – ?, 1997. október)Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetmagyar színész.
Életútja
1934-ben végzett Rákosi Szidi színiiskolájában. Fellépett a Király Színházban, Erdélyi Mihály társulatában, majd 1939–40-ben a Fővárosi Operettszínházban játszott. Ezután 1940-től vidéken szerepelt. 1944 után Pécsett, Szombathelyen, Sopronban és Kaposvárott, 1948-tól Győrben, 1949-től a Pécsi Nemzeti Színházban játszott. 1953-tól a Szegedi Nemzeti Színházban, 1959-től a debreceni Csokonai Színházban láthatta a közönség. 1965-től ismét Szegeden lépett színpadra, 1977-től pedig újra a debreceni színház művésze volt. Megszerezte gitártanári oklevelét is, volt koreográfus és sztepptánctanár is. Mint táncoskomikus lett népszerű, de prózai szerepeket is megformált.
Leánya, Kovács Zsuzsa is követte őt a színészi pályán.
Fontosabb színházi szerepei
Edvin, Bóni (Kálmán Imre: A csárdáskirálynő) Eisenstein, Frank, Falke (ifj. Johann Strauss: A denevér) Urbino hercege (ifj. Johann Strauss: Egy éj Velencében) René (Lehár Ferenc: Luxemburg grófja) Dr. Pancher (Aszlányi Károly–Gyulai Gaál János: Hét pofon) Oberon (William Shakespeare: Szentivánéji álom) Lucentino (William Shakespeare: A makrancos hölgy) Szakhmáry Zoltán (Móricz Zsigmond: Úri muri)
Filmek, tv Én és a nagyapám (1954)... Zách Fenegyerekek (1968)
Jegyzetek
Források
Kortárs Magyar Színészlexikon, Magazin Kiadó 1991.
Kategória:Magyar színészek Kategória:1914-ben született személyek Kategória:1997-ben elhunyt személyek Kategória:Jászai Mari-díjasok