A Bal-Sagoth angol szimfonikus black metal zenekar. Lemezeiket korábban a Cacophonous Records, jelenleg a Nuclear Blast jelenteti meg.
Története
1989-ben alakultak Sheffield-ben. Nevüket Robert E. Howard író "The Gods of Bal-Sagoth" című történetéről kapták. Pályafutásuk elején még black metal/death metal zenekar voltak, szimfonikus hangzással, az évek során azonban áttértek a "sima" szimfonikus black metal műfajra. Byron Roberts frontember több írótól is ihletett merített a zenekar szövegeihez, pl.: Robert E. Howard, J.R.R. Tolkien, H.P. Lovecraft. Roberts elképzelése az volt, hogy saját "fantasy birodalmat" hozzon létre a szövegekben. Először egy demót rögzítettek 1993-ban, amely felkeltette a Cacophonous Records figyelmét. Az akkori felállás a következő volt: Byron Roberts – éneklés, Chris Maudling – gitár, Jonny Maudling – dob, Jason Porter – basszusgitár, Vincent Crabtree – billentyűk. Első nagylemezüket 1995-ben adták ki. 1996-ban már a második stúdióalbumuk is megjelent. Míg az első lemezükön hagyományos death/black metal hangzás volt hallható, addig a második albumukat már a szimfonikus hangzás jellemezte, még egy virtuális szimfonikus zenekar is szerepelt az albumon. Ez az "anyag" meghatározta a Bal-Sagoth későbbi hangzásvilágát is.
1997-ben nekiláttak a harmadik stúdióalbum rögzítésének, amely 1998-ban került a boltok polcaira. 1999-es, következő lemezüket már a Nuclear Blast jelentette meg. 2001-ben és 2006-ban is piacra dobtak nagylemezeket.
Tagok
Byron Roberts – éneklés (1989-) Jonny Maudling – dobok (1993-1998), billentyűk (1998-) Chris Maudling – gitár (1993-), basszusgitár (1993-1998) Paul Jackson – dobok (2006-) Alistair MacLatchy – basszusgitár (2010-)
Korábbi tagok:
Vincent Crabtree – billentyűk (1993-1995) Dave Mackintosh – dobok (1998-2004) Dan Mullins – dobok (2004-2006) Mark Greenwell – basszusgitár (1998-2010)
Diszkográfia
Apocryphal Tales (demó, 1993) A Black Moon Broods Over Lemuria (1995) Starfire Burning Upon the Ice-Veiled Throne of Ultima Thule (1996) Battle Magic (1998) The Power Cosmic (1999) Atlantis Ascendant (2001) The Chthonic Chronicles (2006)
Források
Allmusic Biography Bal-Sagoth Biography An Interview with Bal-Sagoth Band Biography – Metal.de
Kategória:Black metal együttesek Kategória:1989-ben alakult együttesek