Vörös Cyrill, néhol Cirill (Borszörcsök, 1868. október 31.– Sátoraljaújhely, 1948. május 28.) eszperantista, matematikus, piarista tanár.

Életpályája A középiskolát Pápán, Veszprémben, Vácon, hittudományi tanulmányait pedig Nyitrán végezte. A kolozsvári egyetemen mennyiségtan és természettan szakot végzett 1893-ban. Rá egy évre bölcseleti doktorátust szerzett. 1886-ban belépett a piarista rendbe, 1893-ban pappá szentelték. Tanár 1892-től Léván, 1893-tól Nagykanizsán, 1899-től Kecskeméten, 1903-tól 1919-ig Budapesten, ahol utolsó évben igazgató is volt. 1920-tól 1934-ig a rend vagyongondnoka volt.

Munkássága Több könyve és értekezése jelent meg a Bolyai-féle abszolút- és a Riemann-geometria körében. 1909-től eszperantista volt, nevéhez fűződik az eszperantó matematikai szaknyelvének kidolgozása. 1930-tól 1938-ig a Magyar Országos Katolikus Eszperantó Egyesület társelnöke volt. Fizika–matematika, fizika–földrajz tanterveket is készített középiskolásoknak. A SZIA IV. osztályának tagja volt (kivéve a Tanácsköztársaság idejét).

Művei Egyszerű szerkezetű repülőrendszer legközönségesebb mozgásai, Kolozsvár, 1893. Egyszerű repülőszerkezet vertikális mozgása, Kolozsvár, 1895. Analitikus Bolyai-féle geometria, Budapest, 1909. La ebeno Bolyaia, Budapest, 1910. Elementoj de la geometrio absoluta, Budapest, 1911. La spaco Bolyaia. Budapest, 1912. Konstans görbületű forgási felületek a Bolyai-féle geometriában, Budapest, 1917. Szemi-archimedesi geometriák, Budapest, 1924. Maximális térfogatú hexaéderek a Bolyai-féle geometriában, Budapest, 1930. Végtelen tér a relativitástanban, Budapest, 1935.

Források

Kategória:1868-ban született személyek Kategória:1948-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar matematikusok Kategória:Magyar eszperantisták Kategória:Magyar piarista szerzetesek Kategória:Magyar pedagógusok