Lawrence George Durrell (Dzsálandhár, 1912. február 27. – Sommières, 1990. november 7.) brit regényíró, költő, drámaíró és diplomata, az ismert természetbúvár író, Gerald Durrell legidősebb testvére.
Indiában született angol és ír eredetű, de hosszabb ideje gyarmati környezetben élő családban, apja és anyja, sőt anyai nagyapja is indiai születésű volt; négy testvér közül ő volt a legidősebb. Tizenegy éves korában szülei Angliába küldték, hogy ott folytassa tanulmányait. A tanulást általában nem kedvelte, de az irodalmat megszerette, már 15 évesen verseket kezdett írni, első könyvét pedig 23 évesen jelentette meg. Első házasságkötése után a görögországi Korfu szigetére költözött és rávette akkor már özvegy édesanyját, hogy az egész család tartson velük. 1935 márciusától csaknem öt éven át éltek a szigeten; ő maga később is igen sokat élt Angliától távol.
Legismertebb műve az Alexandriai négyes című regénytetralógia, amely 1957 és 1960 között jelent meg; darabjai közül általában a legkedveltebbnek az elsőként kiadott Justine-t tartják. 1974 elején megjelentetett, The Avignon Quintet című regénysorozatát sok szempontból hasonló technikákkal írta meg. Utóbbi regények közül az elsővel, a Monsieur, or the Prince of Darkness cíművel még abban az évben elnyerte a James Tait Black Emlékdíjat, a sorozat középső darabját, a Constance, or Solitary Practices című regényt pedig 1982-ben jelölték a Man Booker-díjra. Angliában a 20. század végének egyik legkeresettebb és legünnepeltebb írója volt.
Alkotásában jelentősen inspirálta, hogy sok éven keresztül a brit kormány külképviseleti szolgálatában dolgozott, sokféle állomáshelyen, a második világháború éveiben és az azt követő időszakban; többek között az egyiptomi Alexandriában is. Számos művének a témáját diplomáciai tevékenysége során szerzett élményei ihlették.
A melankolikus Durrell a halál, a deformitás, a betegségek megszállottja volt, de a szexualitás témája ragadta magával leginkább; ezen a téren kielégíthetetlen étvággyal rendelkezett.„[...]obsessed by death, deformity and disease. He was strangest of all in his relations with women; sex, he said, was the subject which engaged him the most. He had an insatiable appetite for new sexual partners, although his approach to them was often less than subtle: at parties, frequently drunk, he would come up to unknown women and grab them by the breasts. In later years, when the unusual practices described in his novels were much read and talked about, girls queued up to go to bed with him, although Mr. Bowker somewhat mysteriously says that "women who experienced his 'unique' brand of love-making rarely came back for more".” – Telegraph: Dubious reputation (könyvszemle: Through the Dark Labyrinth: A Biography of Lawrence Durrell) Kései éveiben alkoholizmussal küzdött és gyakran agresszíven viselkedett.Gordon Bowker, Through the Dark Labyrinth: A Biography of Lawrence Durrell, rev. ed. (London, 1998), pp. 425-37. Lásd még, Chamberlin, Chronology, pp. 53 n. 111, 79, 82, 83, 92, 93, 94. Négyszer nősült, első két feleségétől egy-egy lánya született. Mindegyik feleségével minősíthetetlenül bánt, de legrosszabbul második feleségétől, Eve-től született lánya, az író és drámaíró Sappho járt, aki az apjától éveken át elszenvedett kegyetlen bánásmódot követően, amit sokatmondóan „pszichológiai incesztusként” írt le, 33 évesen felakasztotta magát.Sappho relates a troubled relationship with her "Pa" or "pap" (Gr., 73)—whom she describes as "an aggressive and demonic drunkard [who] has always lived on the edge of madness" (Gr, 62)—and details her extensive therapy with Patrick Casement, a London psychoanalyst. Sappho’s characterization of her father is entirely plausible. Biographers provide ample evidence that Durrell was in fact prone to violence and suffered from alcoholism in his later years. She also refers to Nabokov’s Lolita (1955), a novel about incest and "nymphets", as though it has personal relevance, and she insinuates incestuous relations with her father, culminating perhaps "around the age of fifteen" (Gr., 68), which would have been in 1967. [...] On the one hand, we have a talented but unstable daughter whose insinuations of paternal incest are provocative but unverifiable; on the other, we have a mercurial and authoritarian father whose writings wallow in incest and suicide. Sappho appears to play out her father’s fantasies—with disastrous consequences. – Bruce Redwine: Tales of Incest: The Agony of Saph and Pa Durrell
Korai évei, fiatalsága Dzsalandhár településen született, Brit Indiában, a brit ősöktől származó, indiai születésű Lawrence Samuel Durrell útépítő mérnök és felesége, az angol és ír gyökerekkel rendelkező Louisa Florence Dixie fiaként; édesanyjának már az apja is a gyarmatbirodalomban született. Iskolai tanulmányait a dardzsilingi St. Joseph’s School tanulójaként kezdte meg, majd sok hasonló gyökerű társához hasonlóan a családja 11 éves korában Angliába küldte továbbtanulni. Mivel az iskolai kötöttségek ellenére voltak, és nem szerette a tanulást, nem járt sikerrel az egyetemi felvételivel sem. A költészetet viszont megkedvelte, 15 évesen már komolyan írt verseket, első kötete pedig alig 19 éves korában jelent meg, 1931-ben Quaint Fragments címmel. Időközben a családfő 1928-ban, 43 éves korában agytumorban elhunyt, ami után az özvegy elhatározta, hogy három kisebb gyerekével együtt ő is Angliába költözik. Erre 1932-ben került sor, amikor az egész család Bournemouthban települt le.
Élete prózaíróként Első házassága és korfui évei 1935. január 22-én kötötte első házasságát, felesége Nancy Isobel Myers (1912–1983) lett. p. xiii. Ez sem mulasztotta el azt a boldogtalanság-érzést, ami Durrellt Angliában eltöltötte, ezért úgy határozott, hogy feleségével a görögországi Korfura költöznek, és rávették a családot, hogy ők is tartsanak velük. A költözés mellett szólt, hogy Korfun olcsóbban biztosíthatták megélhetésüket, és faképnél hagyhatták Anglia borongós időjárását.Anna Lillios, „Lawrence Durrell,” in Magill’s Survey of World Literature, volume 7, pp. 2334–2342; Salem Press, Inc., 1995
Ugyanebben az évben jelent meg Durrell első regénye Pied Piper of Lovers címmel, a Cassell kiadásában. Ekkoriban került a kezébe Henry Miller előző évben kiadott új regénye, a Ráktérítő (Tropic of Cancer), mely egészen a hatása alá kerítette, és aminek hatására levélben kapcsolatba lépett Millerrel, megalapozva ezzel kettejük között egy 45 éven át tartó barátságot, és egyúttal egy kölcsönös kritikusi viszonyt. Durrell következő regénye, a Panic Spring Miller stílusának erős hatásait mutatjaKarl Orend, „New Bibles”, Times Literary Supplement 22 August 2008 p 15 csakúgy, mint 1938-ban kiadott, The Black Book című könyve is.
Korfun Lawrence és Nancy egy ideig együtt éltek a Durrell család többi tagjával Kontokali faluban, majd 1936 elején egy görög halász házát vették bérbe egy akkor kis halászfalunak számító településen, Kalamiban, a sziget északkeleti partján. Jó barátságot alakított ki Theodore Sztefanidesz görög orvossal, természetbúvárral és költővel, akit gyakran látott vendégül; 1939-ben Henry Miller is vendégeskedett Durrell kalami házában.
Életének ezen időszakát később a Prospero’s Cell című regényében örökítette meg, mely sajátos hangütéssel mutatja be a második világháború előtti korfui környezetet és az ott élők szokásait. Legkisebb testvérére, Gerald Durrellre szintén nagy hatást gyakoroltak a korfui évek, ő három komplett regényben (Családom és egyéb állatfajták, Madarak, vadak, rokonok, Istenek kertje) és több más, kisebb, jellemzően humoros írásban örökítette meg ottani emlékeit, a saját nézőpontjából és főként a saját szempontjait követve. Gerald regényeiből úgy tűnik, mintha Lawrence végig a családdal élt volna, Nancyt pedig egyáltalán nem is említi. Lawrence ezzel szemben saját visszaemlékezésében családtagjai közül csak Leslie öccsét említi. Kettejük regényeiben vannak egyezően visszatérő motívumok is: mindketten írnak például azokról a szerteágazó szerepekről, amiket Szpiro Hakiapulosz korfui taxisofőr és Theodore Sztefanidesz betöltött a család életében.
A második világháború előtti évek 1937 augusztusában Lawrence és Nancy Párizsba utazott, hogy találkozzanak Henry Millerrel és Anaïs Nin amerikai írónővel. Ott, kiegészülve Alfred Perlès cseh-zsidó származású ausztriai íróval, Miller egy életrajzírója szerint olyan együttműködésbe fogtak, melynek célja saját irodalmi mozgalmuk megalapítása volt, olyan elnevezésű projektekkel, mint a The Shame of the Morning (A reggel szégyene) vagy a Booster című folyóirat kiadása. p. 192 and picture insert captions. Párizsi lakhelyük nevét alapul véve könyvsorozatot is indítottak Villa Seurat Series címmel, hogy abban jelentessék meg Durrell Black Book című regényét, Miller Max and the White Phagocytes című írását és Anaïs Nintől a Winter of Artifice-t; a sorozat kiadását Jack Kahane, az Obelisk Press kiadó munkatársa vállalta.
Durrell első jelentősebb prózai írásműve az ekkoriban elkészült Black Book (teljes címén: The Black Book: An Agon volt, melyen jelentős mértékben érzékelhető volt Henry Miller hatása; a regény 1938-ban jelent meg Párizsban. Az enyhén pornográfiába hajló kötetet az Egyesült Királyságban nem nézték jó szemmel: 35 éven keresztül nem jelenhetett meg brit földön, ottani kiadására csak 1973-ban nyílt lehetőség. Ehhez talán az is hozzájárulhatott, hogy a történet főhőse, Lawrence Lucifer azért küzd, hogy megszökhessen a halódó Anglia szellemi sterilitásából, hogy Görögországban kedélyes, ihletett környezetre találjon.
A második világháború időszaka Házasságának válsága A második világháború kitörésének hírére Durrell édesanyja úgy döntött, hogy a három fiatalabb gyermekével hazatér Angliába (bár egyetlen lánya gyorsan függetlenítette magát a családtól, és egy időre újból Korfura települt), Lawrence és Nancy ellenben továbbra is a szigeten maradtak. 1940-ben Nancy életet adott egyetlen közös lányuknak, aki a Penelope Berengaria nevet kapta, kapcsolatuk azonban gyengülni kezdett. Amikor a háború Görögországot is elérte, Kréta szigetén át az egyiptomi Alexandriába menekültek, de 1942-ben különváltak. Az akkor két éves Penelope Nancynél maradt, aki később, a kislánnyal együtt Jeruzsálembe költözött.
Mindaddig, amíg Korfun élt, Durrell számos jegyzetet készített az élményeiről és az ott tapasztaltakról, egy, a szigetről írandó későbbi könyve számára. A könyv később Prospero’s Cell címmel született meg, de csak jóval a második világháború vége után; Durrell ebben többek között így írta le Korfut, mint a Jón-tengeri szigetek egy briliáns kis ékszerét, a szigetet övező tengert pedig úgy, mint ha mozgása magának a világnak a szívverését követné.
Megbízatása sajtóattaséként, második házassága A háborús években Durrell több brit külképviseleten teljesített szolgálatot, mint sajtóattasé, előbb Kairóban, majd Alexandriában. Utóbbi állomáshelyén került közelebbi ismeretségbe az alexandriai zsidó Eve (Yvette) Cohennel, aki később legismertebb regénysorozata legnépszerűbb regényének címszereplője, az Alexandriai négyes Justine-je megalkotását ihlette. 1947-ben feleségül is vette őt, házasságukból 1951-ben ugyancsak egy lány született, akit Sappho Jane névre kereszteltek, a legendákkal övezett ókori görög költőnő, Szapphó emlékére. (A lány nem érte meg a 35 éves korát, számos mentális egészségügyi problémával küzdött, végül 1985-ben önkezével végzett magával.)
1945 májusában Rodoszon, a Dodekanészosz szigetcsoport legnagyobb szigetén kapott állást, miután a szigetek, több évtizedes zaklatott sors után egy időre brit ellenőrzés alá kerültek. Durrell ott egy régi török temető őrének jóvoltából kapott szállást, miután az illető hajlandó volt szemet hunyni a zsidó származású feleség ott-tartózkodása fölött. Alapvetően ez az időszak ihlette Reflections on a Marine Venus című könyvét, amely a sziget lírai magasztalása volt, és amelyben egy halvány említésen felül szó sem esik a zavaros háborús évekről.