A kókusz-szigeteki csata az első világháború egy tengeri ütközete volt 1914. november 9-én az ausztrál Sydney és a német Emden könnyűcirkálók között az Indiai-óceánon, mely utóbbi harcképtelenné válásával ért véget.
A német cirkáló a Direction-sziget kommunikációs állomásának megsemmisítésére érkezett a szigetekhez, de az állomásnak még sikerült vészjelzést leadnia és a közelben elhaladó csapatszállító konvojt kísérő hadihajók közül a Sydney-t küldték ki a riasztás ellenőrzésére. Az összecsapás elején a német cirkáló pontos tüzével előbb számos találatot ért el ellenfelén, de az a lőtávolságán kívülre kerülve kihasználhatta erősebb tüzérségét és súlyos sérüléseket okozott a német cirkálónak, melyet a legénysége partra futtatott az Északi-Keeling-szigetnél. A kereskedelmi háborúban korábban jelentős sikereket elért Emden semlegesítésével ismét szabadon közlekedhettek az antant hajói az Indiai-óceánon, egészen 1917-ig, a Wolf és a Seeadler térségben való felbukkanásáig.
A német cirkáló Direction-szigeten partra szálló 47 fős csapata egy rekvirált szkúner fedélzetén hagyta el a szigetet és több mint egy hónapi utazás után érte el a holland fennhatóságú Szumátra szigetét, ahonnan már egy német kereskedelmi hajó fedélzetén hajóztak át az Arab-félszigetre és érkeztek kalandos útjuk végén a szövetséges törökök ellenőrizte területekre 1915 áprilisában, majd Németországba, ahol ünnepségek közepette fogadták őket.
Előzmények A Kelet-ázsiai Hajórajból kivált Emden könnyűcirkáló 1914. szeptember elejétől folytatott önálló kereskedelmi háborút az Indiai-óceánon és ennek során több tucat ellenséges kereskedelmi hajót fogott el, illetve látványos rajtaütéseket hajtott végre a madrászi olajtartályok és a penangi támaszpont ellen, ami miatt a kereskedelmi hajózást jelentősen korlátozni kellett a térségben, továbbá az Európába és Közel-Keletre tartó csapatszállítmányokat erősen védett konvojokba kellett szervezni, jelentős késedelmet okozva ezáltal nekik. A német cirkáló elfogására az antant összesen 16 (brit, francia, orosz, japán) hadihajóját tartották a térségben, de három hónapon át nem sikerült elfogniuk.
Német tervek
A penangi rajtaütés (október 28.) után von Müller fregattkapitány a Szunda-szoroshoz hajózott, mert úgy vélte, a Bengáli-öbölben fennálló veszély miatt sok hajó választhatja a Jóreménység foka felé vezető, biztonságosabbnak vélt utat. Ez a számítása azonban nem jött be, mert itt nem találkozott ellenséges hajóforgalommal.
Tudatában annak, hogy az ellenség fokozta a hajója felkutatására tett erőfeszítéseit, a német parancsnok a Kókusz-szigetekhez tartozó Direction-szigeten lévő rádióállomás kiiktatását szemelte ki a következő célpontnak, amivel az utána való keresés koordinálását jelentősen hátráltathatta, mert az ekkor még korlátolt hatótávolságú rádióadókkal rendelkező hajók segélykérő hívásait nem tudták volna továbbítani a haditengerészeti támaszpontok felé, és így hosszabb ideig zavartalanul tevékenykedhetett volna. Mivel az Ausztrália és India, illetve Ausztrália és Afrika között futó tenger alatti kábelek itt futottak össze, az állomás megsemmisítésével megszakíthatta a Nagy-Britannia és Ausztrália közötti távíróvonalat is.A német hivatalos történetírást szerkesztő Raeder észrevétele szerint amennyiben von Müller fregattkapitány időben tudomást szerzett volna arról, hogy a Nürnberg kiiktatta a Fanning-szigeteken lévő rádióállomást (szeptember 7-én), akkor valószínűleg már korábban végrehajtotta volna ezt az akciót, mivel így a britek Ausztráliába vezető mindkét víz alatti távírókábele egy időben vált volna használhatatlanná és így a kontinenst hosszabb időre elvághatták volna a külvilágtól. A Fanning-szigeteknél megrongált kábeleket két hónap alatt hozták rendbe. – Krieg zur See (Raeder) 62. o.
Az akciótól azt is remélte egyben, hogy az ellenség figyelmét elterelheti az Áden–India hajózási útvonalról, melyen ezt követően szándékozott tevékenykedni.Stevens, in Stevens, The Royal Australian Navy, 39. o.Frame 110. o. A vállalkozás során a még szeptember 27-én elfogott brit Buresk szénszállító támogatására számított. A szénszállító a Direction-szigettől 30 tengeri mérföldnyire várakozott és a megadott jelre kellett azt megközelítenie, miután a helyszín biztosítva lett.von Hohenzollern 204. o. Az akció után itt tervezték feltölteni az Emden szénkészleteit, mielőtt nyugatnak folytatta volna az útját.
Von Müller úgy gondolta, hogy az Ausztráliából az Indiai-óceánon át Európába tartó csapatszállító konvojok egyenesen a Vörös-tenger felé mennek, így a Kókusz-szigetektől is délre haladnak el és eközben 500 tmf távolságnál jobban nem közelítik meg. Emiatt nem számolt azzal, hogy a konvojok kísérőhajói veszélyt jelenthetnének rá. Valójában ezek a konvojok útba ejtették Colombót, az útvonalukat pedig a Kókusz-szigetek és Szumátra között jelölték ki. Így a szigetektől keletre haladtak el és jóval kisebb távolságra, mint azt a németek sejtették.
Az ausztrál-új-zélandi csapatszállító konvoj 1914 októberében a Sydney és testvérhajója, a Melbourne az első Egyiptomba tartó ausztrál–új-zélandi csapatszállító konvoj biztosítását kapta feladatul,Cassells, The Capital Ships, 138. o. két teljes ausztrál hadosztályt és másfél új-zélandi dandárt szállított.Krieg zur See (Raeder) 69. o. Eredetileg a japán Nishin páncélos cirkálót rendelték a konvoj mellé, de miután az október 12-én zátonyra futott, helyét a Sydney vette át.Jose, The Royal Australian Navy 1914–1918, 158. o. A két cirkáló a nyugat-ausztráliai Albanybe hajózott, ahol csatlakoztak a 36 hajóból álló konvojhoz és a másik két kísérő hajóhoz, a Minotaurhoz és a japán Ibuki csatacirkálóhoz. A Sydney, a Melbourne és a Minotaur a 36 hajóval november 1-jén hagyták el Albanyt Colombo irányába, míg az Ibuki kitért Fremantle-be két másik csapatszállító felvételéhez. Ezek a hajók két nappal később érték utol a konvoj zömét.Cassells, The Capital Ships, 139. o.Jose, The Royal Australian Navy 1914–1918, 161. o. November 8-án a Minotaur kivált a konvojból azzal az utasítással, hogy támogassa a Német Kelet-Afrika ellen indított harcot. Itteni alkalmazására azért volt szükség, mert a Coronel-foki csatában a Dél-atlanti Hajórajra mért csapás miatt mind a Dél-afrikai Unió területe, mind a német gyarmat területére érkező expedíciós erők védtelenek lettek volna egy tenger felől érkező támadással szemben. A cirkálók elindulása után a Melbourne-t jelölték ki zászlóshajónak.Jose, The Royal Australian Navy 1914–1918, 180. o.
A rádióállomás kiiktatása
November 8–9. reggelén az Emden a Direction-szigethez érkezett. Bár a rádióállomást a tüzérségével hamar kiiktathatta volna, biztosítva, hogy ne jelezhessék jelenlétét, von Müller nem kívánt felesleges véráldozatokat, ezért a rádióállomás elfoglalása mellett döntött.Franz Joseph von Hohenzollern 207. o. 06:00-kor egy gőzbárkát indított útnak a sziget felé, mely maga után vontatta a Hellmuth von Mücke első tiszt vezetése alatt álló 50 főnyi partra szálló csapatot. A bárka és a két csónak is jól látható német lobogókkal volt ellátva és röviddel 07:00 előtt értek partot. Ezzel egy időben rádión a helyszínre hívták a Buresket.
A cirkálót a szigetről eleinte a Minotaurnak vélték, de mikor a Buresknek küldött rádióüzenetet észlelték, azonosításra szólították fel. Miután erre nem kaptak választ, az „Idegen hajó a kikötő előtt” („Strange ship off harbour”) vészjelzést adták le.von Hohenzollern 206. o.Az angol verzió szerint a cirkálót észlelték az állomás személyzetének rádióadónál tartózkodó, szolgálaton kívüli tagjainak és az orvosnak feltűnt, hogy a hajó legelső kéménye nem igazi. Erről a megfigyeléséről értesítette Darcy Farrant szuperintendánst (a sziget főfelügyelőjét), hozzátéve a gyanúját, miszerint az öbölben lévő hajó az Emden lehet. Farrant felszólította a szolgálatban lévő távírászt – akit a németek kódolt üzenetküldése már felriasztott –, hogy adjon le vészjelzést. Lásd: Carlton, First Victory, 244–245. o.; Glossop jelentésében nem tesz konkrét említést az Emdenről, csak az „idegen hajó” felbukkanásáról. Vélhetőleg ez a leírás is a történtek kiszínezését szolgálta. Az Emden röviddel a riasztás kezdete után sikeresen zavarta a rádióüzeneteket, a britek ugyanakkor a víz alatti vezetékeken egészen a német katonák híradószobába való belépéséig folyamatosan küldték a vészjelzéseket. A német rádiósok észlelése szerint a Minotaur vette és nyugtázta a rádióüzenetet, de von Müller emiatt nem aggódott, mert a rádiójeleinek erősségéből úgy ítélte meg, hogy a brit páncélos cirkáló legalább 250 tengeri mérföldre (10 órányira) lehetett.Von Müller fregattkapitány jelentésében említést tesz arról, hogy röviddel ezután észlelték egy eddig ismeretlen hívójelű brit hadihajó jelzését a rádióállomásnak, de választ már nem kaphatott, mivel a partraszálló egység ekkor iktatta ki azt. Az azonosítatlan hadihajó távolságát a német rádiókezelők az ellenállási számítások alapján 200-250 tengeri mérföldre tették. A jelentése alapján von Müller úgy vélte, hogy ez a Sydney lehetett és a számítás során vétett hiba miatt állapíthatták meg helytelenül a távolságát. – Krieg zur See (Raeder) 97. o.; Egyes leírások szerint a Sydney szándékosan gyenge jeleket sugározva keltette azt a benyomást, hogy messzebb van a helyszíntől és ezzel a csellel sikerült becserkésznie az Emdent. – Krieg zur See (Raeder) 67. o.; Az ausztrál cirkáló rádióforgalmi naplója szerint csak egyetlen jelzést adott le az Emdennel való találkozás előtt. A 07:26-kor leadott jelzésében a Melbourne-nek azon korábbi kérdésére adott választ, melyben az az éjszakai elsötétítettség hatékonysága felől érdeklődött. („Was darkening of convoy efficient on your side.” – „Your 0645. Reply yes, very good.”) A Sydney a szigeteken lévő állomással ez alapján nem lépett kapcsolatba és a hivatalos jelentés sem tesz említést a rádiójelzés általi cselről. Lásd: HMAS Sydney wireless telegraph signal log, 28 August – 9 November 1914 Ez az angol nyelvű irodalomban felkapott eleme a történetnek talán épp von Müller által leírt, téves német feltevéseken alapszik.; Egy további, a csatához fűződő legenda szerint a Sydney az Emdenre vadászó hadihajók egyike volt és őrjáratozás közben talált rá. Ez amellett, hogy a történet sajtó általi újabb kiszínezése volt, nyilvánvalóan igyekezett elhallgatni azt a tényt, hogy a kiscirkáló portyázása miatt konvojokba kellett szervezni a Közel-Keletre tartó csapatszállítmányokat és ezeket erős védelemmel kellett ellátni. Von Mücke megadásra szólította fel Darcy Farrant szuperintendánst és az állomásépületek kulcsainak, valamint mindennemű fegyvernek az átadását követelte tőle, aminek utóbbi eleget tett. Ugyanakkor tudatta a németekkel a penangi rajtaütésükért járt császári kitüntetésük hírét.Carlton, First Victory, 246–247. o.
Miután a hírközlőállomást a 34 főnyi személyzetével a hatalmukba kerítették, a németek tönkretették annak kommunikációs felszereléseit és elvágták a három tenger alatt futó hírközlési kábelt, valamint egy megtévesztésül szolgáló kábelt is. Robbantással kidöntötték a fő rádióadó-antenna oszlopát, eleget téve a britek azon kérésének, hogy eközben ne tegyenek kárt a teniszpályában.E forrás szerint az oszlop egy skót whiskyt tartalmazó rejtekhelyen landolt.