Szíriában a tüntetések már 2011. január 26-án megkezdődtek, és március 15-én érték el csúcspontjukat, mikorra meghirdettek egy "Düh Napja" tüntetést, amit sokan a nemzeti felkelés kezdőnapjának tartanak. A szíriai kormány március 16-án erőszakkal válaszolt, az első halálos áldozat pedig március 18-án halt meg, mikor négy fegyvertelen civil és hét rendőr vesztette életét Darában.
2011. január–február január 26. vagy 28.: A nagy északi kurd Haszaka városban egy férfi, Ali Akleh gázolajjal öntötte le magát, majd ezután felgyújtotta önmagát ugyanúgy, ahogy azt 2010. december 17-én Tuniszban Mohammed el-Búazízi tette. Szemtanúk szerint az akció a „szíriai kormány elleni tüntetés volt.” Január 28. Rakkában esti demonstrációt tartottak, hogy így tiltakozzanak két kurd származású katona halála miatt. Január 31.: Bassár el-Aszad szíriai elnök kritizálta, hogy Izrael kívülről beavatkozik Szíria belügyeibe."Wall Street Journal Interview With Bashar al-Assad", Voltairenet. 31 jan 2011. Accessed 5 may 2017"Interview With Syrian President Bashar al-Assad", Wall Street Journal. 31 jan 2011. Accessed 5 may 2017 Február 2.: Suhair Atassi egy ülősztrájkot hirdetett és vezetett le a Damaszkusz óvárosa mellett álló Bab Tuma közelében, hogy így tiltakozzanak „a két szíriai mobilszolgáltató, az MTN és a Syriatel monopóliuma és rendszerszerű lopása ellen.” A Human Rights Watch jelentése szerint egy 20 fős, civil ruhát viselő csapat megvert s szétoszlatott egy 15 fős csoportot, akik gyertyafényes vigíliát tartottak ugyanott, amivel a 2011-es egyiptomi demonstrációkra emlékeztek. Február 3.: Szíriai ellenzéki csoportok Facebookon és Twitteren február 4-re meghirdették a „Düh Napját”. Ebből Szíriában nem alakult ki tüntetés. A tüntetők kormányzati reformokat sürgettek. A legtöbb tüntetésre Szírián kívül, kis körben került sor. A tervek szerint a tüntetések február 4-én kezdődtek volna, melyeken a lakosok szabadságot, az emberi jogok tiszteletben tartását és a szükségállapot felszámolását követelték. A damaszkuszi parlament és a külföldi szíriai külképviseletek előtt február 5-re is hirdette megmozdulásokat."Calls for weekend protests in Syria". Az Al Jazeera szerint megerősített biztonsági erőkkel készültek a meghirdetett tüntetésekre. Február 4.: A szíriai felkelők a szíriai kormány elleni harag napját hirdették meg. Február 5: Haszakában több száz ember tüntetett politikai reformokért, Aszad eltávolításáért és a szükségállapot felszámolásáért. Mikor a Haszakában tüntető több száz ember Aszad távozását követelte, a szíriai hatóságok több tucatnyi tagot letartóztattak, a többi demonstrációt pedig gyorsan beszüntették. Suhair Atassi, a betiltott Jamal Atassi Fórum üzemeltetője politikai reformokat, polgári jogokat sürgetett, és azt akarta elérni, hogy mihamarabb szüntessék be az 1962 óta érvényben lévő szükségállapotot. Tüntetésre azonban egyik nap sem került sor. Miután nem sikerült megszervezni a "Düh Napját", az Al Jazeera úgy jellemezte az országot, mint a csend királysága. A jellemzése szerint a szíriai stabilitás mögött megbúvó legfontosabb jellemzők az országban érvényes szigorú biztonsági szabályozások, Bassár el-Aszad elnök népszerűsége és az attól való félelem, hogy a kormány bukása után vallási összecsapásokra kerül sor. (Ilyenre volt példa a szomszédos Irakban. Február 17.: Damaszkuszban az Al-Hamidiyah szuk piac mellett egy spontán demonstráció tört ki, miután a rendőrök megvertek egy bolttulajdonost. Több férfi is összegyűlt, és elállták az utat, miközben azt kántálták: „A szíriaiakat nem szégyenítik meg.” Egy szemtanú szerint több mint 1500 ember tüntetett. A titkosrendőrség és több kormányzati tisztviselő is gyorsan a helyszínre érkezett, majd odaért Szíria belügyminisztere is, aki feloszlatta a tüntetést, a tulajdonost a saját autójába ültette, és a történtek kivizsgálására tett ígéretet. Néhány órával később több videó is megjelent a történtekről a Youtube-on. Február 22.: Nagyjából 200 ember gyűlt össze Líbia damaszkuszi nagykövetsége előtt, hogy a líbiai kormány ellen tiltakozzon, és sürgesse a nagykövet lemondását. Annak ellenére, hogy a rendezvény békésen lezajlott, majdnem kétszer annyi titkos és egyenruhás rendőr volt a helyszínen, mint tüntető. A demonstrálók plakátjaira ehhez hasonló szövegek voltak írva: „Szabadságot a népnek!” „Le Kadhafival!” Ezután a tömeg elkezdte azt skandálni, hogy „Azok az árulók, akik saját népüket bántják.” Emiatt idegesség alakult ki a biztonsági szolgálatban, akik rögtön felszólították az embereket, hogy térjenek haza. 14 embert őrizetbe vettek, de később szabadon engedték őket. Másokat a rendőrök megvertek. Több tüntetőt ütlegeltek, rugdostak és botokkal vertek. Minden jelenlévő igazolta magát. Február 23.: Szíria igazságügy-minisztere védelmébe vette a szükségállapotot, mikor rámutatott, hogy az ország Izraelle hadban áll. Egy képviselő javaslatot nyújtott be, hogy vizsgálják felül a szigorú biztonsági szabályozásokat, de 249 ellenszavazattal, egy támogató szavazattal leszavazták.
Március 1–17. Március 6.: Dara déli városában tizenöt tizenévest letartóztattak, mert azt írták ki arabul, „Az emberek a rezsim bukását akarják.” A katonai rendőrség állítólag megkínozta őket, vagy a tanteremből megbilincselve vezették ki őket. Egyes jelentések szerint két szíriai vadászrepülőt Líbiában Ra's Lanuf felett a Kadhafi-ellenes erők lelőttek. Azt az állítást később a szíriai tisztviselők visszautasították. Libanonban négy szíriai ellenzéki aktivista testvér, akik a bejrúti szíriai nagykövetség előtt a szíriai kormány elleni tüntetésre buzdító szórólapokat osztogattak, röviddel később eltűntek. A TIME szerint az elhivatottság megvan a szíriai fiatalokban, de ez még csak kezdetnek elég. Ribal al-Assad azt mondta, itt az ideje, hogy Szíria legyen a következő dominó. Március 7–13.: Szíriai politikai foglyok éhséglázadásba kezdtek, hogy így tiltakozzanak a szíriai „fogva tartások és elnyomások” ellen. Követelték a politikai foglyok szabadon engedését és az elvett polgári és politikai jogok visszaállítását. Március 10.: A hetedike óta tüntetőkkel szolidaritást vállaló több tucat kurd éhséglázadásba kezdett. Ők a „Yakiti párt” és a „Demokratikus Unió” tagjai közül kerültek ki. A Human Rights Watch reagált arra, hogy négy nappal korábban Libanonban szíriai emberi jogi aktivisták tűntek el. Attól tartottak, hogy Libanon „kész elvégezni a piszkos munkát Szíria helyett.” A Szíriai Külügyminisztérium közölte, hogy részletesen elemzik a „testvéri Líbiában zajló tragikus fejleményeket A szíriai Al-Watan újság szerint Szíria kormánya üdvözölte Hoszni Mubárak bukását, és várja azt a következő vezetést, mely „nem támogatja Izrael támadásait.” A Szíriai Reformpárt véleménye szerint „el-Aszád segítő jobbot nyújt Kadhafinak, hogy azzal ölje meg a népét.” Március 11.: A Reuters „Irakból érkező fegyverek, éjjellátók és robbanószerek nagymértékű transzportjáról” írt, a szállítmányban pedig „több tucat gránát, pisztoly, puska és robbanóöv volt. A fegyvereket a Jordánia melletti déli Tanaf átkelőnél lefoglalták. A sofőr azt mondta, a szállítmányt Bagdadban rakták fel, és 5000 USD_t fizettek neki, hogy ezt Szíriába juttassa.Syria says seizes weapons smuggled from Iraq, Reuters, March 11, 2011 Március 12.: A kurd mártírok emléknapján több ezer szíriai kurd tüntetett Kamisliben és Haszakában. Itt arra a 30 kurdra emlékeztek, akiket 2004. márciusban egy focimeccs végén kitört lázadásban a rendőrök megöltek. Az Al Jazeera jelentése szerint fegyverekkel, lőszerekkel és 500 SUV-val megrakott polgári hajók indultak el a szíriai Tartusz kikötőjéből a líbiai Tripoliba, hogy utánpótlást biztosítsanak Kadhafi seregeinek. A riporter azt mondta, a század Kadhafi oldalán, a líbiai felkelők ellen harcol. Ezt egy nyilatkozó libanoni politikus, Ibrahim Jibreel is megerősítette. Március 13.: Kamal Hussein Cheikho, a Szíriai Demokratikus Értékek és Emberi Jogok Megvédése Bizottság egyik kurd tagja 500 szíriai font ellenében szabadlábra került. Még azért viszont felelnie kellett, hogy llítólag az országra veszélyes anyagokat terjesztett. Március 15. kedd, ahogy a tüntetők nevezték, a „düh napja”: Több százan tüntettek Damaszkuszban és Aleppóban, ahol demokratikus reformokat sürgettek.Le mouvement de contestation ne fléchit pas en Syrie, RFI, 5 May 2011. Retrieved 20 September 2013. A damaszkuszi tüntetéseket véres eszközökkel szétverték, a BBC-nek nyilatkozó szemtanuk szerint a biztonsági erők hat embert előzetes letartóztatásba helyeztek. Szíria egész területén ehhez hasonló megmozdulásokat szerveztek. Haszakában, Daraában, Dajr ez-Zaurban és Hamában. A disszidált csoportok beszámolói szerint több helyen összecsapás alakult ki a biztonsági erők embereivel. Damaszkuszban a kezdeti 200 férfiből álló tüntetés nagyon hamar 1500 fps rendezvénnyé bővült. Damaszkusz az 1980-as évek óta nem látott ilyen felkelést. A rendezvény hivatalos Facebook-oldala, a "Syrian Revolution 2011" Nicosiából, Kairóból, Helsinkiből, Isztambulból és Berlinből is mutatott olyan képeket, melyeket az ottani támogató tüntetéseken készítettek. Meg nem erősített hírek szerint a líbiai származású, a szíriai forradalmat támogató tüntetők betörtek az ország párizsi nagykövetségére. Egy nemrég szabadon engedett politikai fogoly, Suhair Atassi lett a „szíriai forradalom” szóvivője, akit több tucat arab és nemzetközi hírügynökség is megszólaltatott a felkeléssel kapcsolatban. Atassi dicsérte „a szíriai népet, mely az ellenzék élére állva átvette a kezdeményezést.” Ezzel egyszerre visszautalt a tunéziai és a egyiptomi forradalmakra. A tüntetések első napjának egyenlege 3000 letartóztatott és néhány „mártír” lett, de hivatalos halálozási adatokat nem közöltek.
Március 16.: Tüntetések voltak Damaszkuszban a Marjeh téren, a Belügyminisztérium közelében, ahol a politikai foglyok szabadon engedését akarták elérni. A rendőrök gumibotokkal félemlítették meg őket. A tüntetők azt is el akarták érni, hogy hozzák nyilvánosságra az őrizetbe vett tüntetők számát. A mintegy 200 fős tömeget a szíriai biztonságiak erőszakkal oszlatták fel. Az Al Arabiya jelentése szerint a tüntetők között voltak aktivisták, újságírók, fiatal akadémisták és a szíriai börtönökben fogva tartottak családtagjai is. Néhány rendfenntartó megpróbált elvegyülni a tüntetők között, és több helyen elkezdték azt kiabálni, mennyire lojálisak Aszád elnökhöz. A biztonsági erők sok embert letartóztattak. Az Al Jazeera szerint 25, az Al Arabiya szerint 32 embert vittek be, és köztük volt Suhair Atassi jogász valamint a két nappal korábban kiszabadult Kamal Cheikho. A Kínzásellenes Világszervezet nyilvánosságra hozta a letartóztatottak listáját, és követelte, hogy mindannyiukat azonnal engedjék szabadon. Darában az al-Balad kerületben arra válaszul, hogy a rendőrség letartóztatott 15 helybéli tizenévest, (lásd március 6-nál) szintén tüntetők gyűltek össze Aleppóban, Haszakában Dajr ez-Zaurban és Hamában is összegyűltek a szíriai források szerint a tüntetők. Néhány helyen összecsaptak a biztonsági erők képviselőivel. Az állami SANA hírügynökség szerint a tüntetők külföldi agitátorok. Mohamed al-Ali, a Szíriai Belügyminisztérium szóvivője visszautasította, hogy Szíriában bármilyen tüntetés is lett volna, és azt mondta, a mozgósítás a Facebookon sikertelenül zárult. Szerinte „a szóban forgó tüntetők” egy kis csoport ember volt, akik „elrejtőztek az amúgy is tömött szukokban, és így próbálták meg elérni, hogy a rendezvény demonstrációként hasson. Egy másik nyilatkozatában elismerte a tüntetések voltát, de azt mondta, épp fordítva, ezeket Bassar el-Aszád elnök mellett rendezték meg. Március 17.: Dara belsejében folytatódtak az előző nap megkezdett tüntetések.
Március 18–25.