Brabanti Siger (, , más alakokban Sighier, Sigieri, Sigerius vagy Sygerius; Brabanti Hercegség, kb. 1240 – Orvieto, 1281 és 1284 között, valószínűleg 1284. november 10. előtt) 13. századi brabanti származású filozófus, világi klerikus és a Párizsi Egyetem művészeti karának mestere volt. A latin középkorban kialakuló averroizmus, illetve a modern szakirodalomban gyakran „radikális” vagy „heterodox” arisztotelizmusnak nevezett irányzat egyik legismertebb képviselője. Nem a latin averroizmus alapítója volt, hanem annak a párizsi egyetemi közegnek az egyik legfontosabb mestere, amely Arisztotelész műveit Averroës kommentárjai alapján olvasta, és a filozófiai érvelés saját módszertani rendjét a teológiai tanítástól megkülönböztetve próbálta érvényesíteni.New Catholic Encyclopedia, 2. kiadás, 13. kötet, „Siger of Brabant”, Gale – The Catholic University of America, 2003, 112–113.

Siger tanítása a 13. századi párizsi egyetemi viták egyik központi témája lett. Legvitatottabb nézetei az értelem egységére, a világ és az emberi faj örökkévalóságára, valamint a filozófia és a kinyilatkoztatott hit viszonyára vonatkoztak. A latin averroista értelmezés szerint az értelmi megismerés legmagasabb elve – különösen a lehetséges értelem – nem minden egyes emberben különálló személyes képesség, hanem az egész emberi nem számára közös és elkülönült értelem. Ez a tanítás a keresztény skolasztikusok számára azért volt különösen érzékeny, mert érintette az egyéni lélek halhatatlanságát, a személyes erkölcsi felelősséget, valamint a túlvilági jutalom és büntetés kérdését.Aquinói Tamás: De unitate intellectus contra Averroistas, Prooemium; Corpus Thomisticum, L. W. Keeler kiadásának elektronikus szövege.

Siger neve az 1270-es és az 1277-es párizsi elítélésekkel is összefonódott, de a modern kutatás óvatosan kezeli azt a régebbi képet, amely őt egyszerűen „eretnek averroistaként” vagy a „kettős igazság” (veritas duplex) tanának hirdetőjeként írta le. Korai műveiben erősebben kötődött Averroës értelemelméletéhez, későbbi írásaiban azonban több ponton árnyaltabb, részben Aquinói Szent Tamáshoz közelebb álló álláspontot képviselt. Siger formálisan elfogadta a katolikus hit igazságát, miközben a filozófus feladatának azt tartotta, hogy Arisztotelész és a filozófiai érvek rendje szerint vizsgálja a kérdéseket. Nem bizonyítható, hogy kifejezetten két, egymásnak ellentmondó igazságot tanított volna; a „kettős igazság” inkább a vele és más párizsi mesterekkel szemben megfogalmazott teológiai vád, illetve későbbi historiográfiai kategória lett.Ignacio Pérez Constanzó: „La función de la filosofía y la doble verdad en Siger de Brabante”, kézirat.

Különös utóéletét jelzi, hogy Dante Alighieri az Isteni színjáték Paradicsomának X. énekében, a bölcs lelkek körében említi, és éppen Aquinói Szent Tamással mondat róla dicséretet. Ez a költői elhelyezés a középkori filozófiai és teológiai viták egyik legtöbbet értelmezett jelenete lett.Dante Alighieri: Paradiso, X, 133–138.

Neve és történeti közege

A „Brabanti Siger” név a középkori latin Sigerus de Brabantia magyar megfelelője. A 13. századi egyetemi és kéziratos forrásokban a név több alakban fordul elő: Sigerus, Sigerius, Sighier, Sigieri vagy Sygerius. Származási helye pontosan nem ismert; annyi bizonyos, hogy a Brabanti Hercegség területéhez kötötték, amely a késő középkori Németalföld déli részéhez tartozott.

Siger életműve a 13. századi párizsi egyetem sajátos intézményi és szellemi helyzetében érthető meg. A 12–13. században a latin Nyugat egyre szélesebb körben ismerte meg Arisztotelész természetfilozófiai, metafizikai és lélektani műveit. Ezek jelentős része arab közvetítéssel, latin fordítások révén vált hozzáférhetővé, gyakran Averroës kommentárjaival együtt. A fordítási mozgalom fő központjai között Toledo, Szicília és dél-itáliai udvari körök szerepeltek; Averroës több kommentárját Michael Scotus és más fordítók közvetítésével ismerték meg a latin olvasók.New Catholic Encyclopedia, 2. kiadás, 1. kötet, „Averroism, Latin”, Gale – The Catholic University of America, 2003, 934–936.

Averroëst a latin skolasztikusok sokszor egyszerűen „a Kommentátornak” nevezték, mert Arisztotelész magyarázójaként rendkívüli tekintélyre tett szert. Az „új Arisztotelész” nem pusztán néhány filozófiai tételt jelentett, hanem egy átfogó, logikailag felépített tudományos világképet. A párizsi művészeti kar mesterei Arisztotelész logikai, természettudományos és metafizikai szövegeit oktatták, a teológiai kar viszont azt vizsgálta, hogy ezek az értelmezések milyen viszonyban állnak a keresztény tanítással.

A „radikális arisztotelizmus” elnevezés olyan középkori egyetemi irányzatokra vonatkozik, amelyek Arisztotelész filozófiáját és Averroës Arisztotelész-magyarázatait a természetes ész következtetéseinek rendjében különösen szigorúan követték, még akkor is, ha egyes következtetések feszültségbe kerültek a keresztény tanítással. A Siger körüli viták ezért nem egyszerűen a „tudomány” és a „vallás” modern értelemben vett szembenállását jelentették, hanem egy középkori egyetemi hatásköri és módszertani konfliktust: meddig terjedhet a természetes ész és a filozófiai demonstráció illetékessége egy keresztény egyetemen?

Élete

Tanulmányai és párizsi működése

Siger életéről kevés biztos adat maradt fenn. Valószínűleg 1240 körül született Brabantban. A források szerint Párizsban tanulta a szabad művészeteket, majd a művészeti kar mestereként filozófiát tanított. A New Catholic Encyclopedia szerint világi klerikus volt, és a liège-i Szent Pál-káptalan kanonokjaként is szerepel.

A párizsi művészeti karon az oktatás alapját Arisztotelész művei adták. A művészeti kar a hét szabad művészet hagyományából nőtt ki, de a 13. századra már sokkal szélesebb filozófiai és természetfilozófiai tananyagot fogott át. A művészeti kar mesterei rendszerint nem teológusok voltak, hanem az egyetemi előképzés és a filozófiai tudományok tanárai; innen magyarázható, hogy a teológiai kar mestereivel és a püspöki hatósággal való viszonyuk időnként feszült lett. Siger ebben a közegben vált a latin arisztotelizmus egyik legvitatottabb alakjává. Nem önálló, modern értelemben vett filozófiai „iskolát” alapított, de környezetében olyan mesterek működtek, akik Averroës Arisztotelész-értelmezését a filozófiai vizsgálódás mércéjeként kezelték.

Egyetemi konfliktusok

Siger neve 1266-ban tűnik fel a párizsi egyetemi konfliktusokban. Ekkor a művészeti karon működő egyetemi „nemzetek” közötti viszályok egyik szereplőjeként említik. A középkori párizsi egyetemen a „nemzetek” nem modern nemzetállami közösségeket jelentettek, hanem földrajzi és intézményi alapon szerveződő diáki-mesteri csoportokat. Siger a pikárd nemzethez kapcsolódott, és egyes források szerint annak egyik vezető alakja volt.

1271-ben újabb egyetemi vitába keveredett a rektorválasztás körül. A korabeli párizsi egyetem nem egységesen irányított modern intézmény volt: a karok, a mesterek, a kancellár, a püspöki hatóság és a pápai legátus között összetett jogi és intézményi viszony állt fenn. A Siger körüli fegyelmi és doktrinális konfliktusokat ezért nem lehet pusztán személyes üldöztetésként értelmezni; azok a művészeti kar autonómiájának, az arisztotelészi filozófia tanításának és a teológiai ellenőrzésnek a tágabb kérdéseihez kapcsolódtak.Neil Lewis: „Condemnation of 1277”, Stanford Encyclopedia of Philosophy, első megjelenés: 2003, lényegi frissítés: 2023.

Az 1270-es és 1277-es elítélések

1270. december 10-én Étienne Tempier párizsi püspök tizenhárom, a művészeti karon vitatott arisztotelikus-averroista tételt ítélt el. Ezek között központi szerepet kapott az értelem egysége, a világ örökkévalósága, az isteni gondviselés és az emberi szabadság kérdése. Siger művei és tanítása különösen az értelem egységével és a világ örökkévalóságával kapcsolatban váltak vitatottá.

1276. november 23-án Simon du Val, a franciaországi inkvizítor Sigert, Bernier de Nivelles-t és Goswin de La Chapelle-t megjelenésre idézte eretnekség gyanújával. A Stanford Encyclopedia of Philosophy szerint ekkor Siger már Liège-hez kötődött, és a pápai kúriához fordulhatott ügyének rendezéséért. 1277. március 7-én Tempier újabb, sokkal nagyobb terjedelmű elítélést adott ki, amely 219 filozófiai és teológiai tétel tanítását tiltotta meg. A dokumentum célpontjait név szerint nem sorolja fel, de a modern kutatás gyakran Sigert és Boethius de Daciát tekinti a legfontosabb érintetteknek, miközben hangsúlyozza, hogy a 219 tétel nem vezethető vissza egyszerűen egyetlen szerzőre vagy egységes „averroista” programra.Peter Grabher: Die Pariser Verurteilung von 1277. Kontext und Bedeutung des Konflikts um den radikalen Aristotelismus, diplomamunka, Bécsi Egyetem, 2005.

Orvieto és halála

Siger élete végén Orvietóban tartózkodott, ahol a pápai kúria is működött. Halálának pontos éve és körülményei bizonytalanok. A legtöbb összefoglaló szerint 1281 és 1284 között halt meg, valószínűleg 1284. november 10. előtt, mivel John Peckham canterburyi érsek ekkor már halottként említi. A hagyomány szerint egy zavart elméjű titkára vagy klerikusa ölte meg, de az eset részletei nem ellenőrizhetők teljes bizonyossággal.

A régebbi irodalom gyakran dramatikus színezettel beszélt Siger haláláról, és a gyilkosságot közvetlenül az elítélések következményeként értelmezte. A források töredékessége miatt óvatosabb fogalmazás indokolt: Siger pápai környezetben halt meg, de nem bizonyítható, hogy halála közvetlen következménye lett volna a párizsi elítéléseknek.

Rövid kronológia

Év Esemény kb. 1240 Siger születése a Brabanti Hercegség területén. 1250-es évek vége – 1260-as évek Párizsban tanul, majd a művészeti kar mestere lesz. 1266 Neve megjelenik a párizsi művészeti karon belüli, úgynevezett „nemzetek” konfliktusában. kb. 1269–1270 Korai lélekfilozófiai írásai, köztük a Quaestiones in tertium De anima; Aquinói Szent Tamás megírja a De unitate intellectus contra Averroistas című vitairatot. 1270. december 10. Étienne Tempier párizsi püspök tizenhárom arisztotelikus-averroista tételt ítél el. 1271–1273 körül A De anima intellectiva és a De aeternitate mundi keletkezésének valószínű időszaka; ezekben Siger több ponton árnyalja korábbi álláspontját. 1276. november 23. Simon du Val Sigert és más párizsi mestereket megjelenésre idézi. 1277. március 7. Tempier 219 tételt ítél el a párizsi művészeti karon vitatott tanítások közül. 1281–1284 között Siger Orvietóban meghal; a hagyomány szerint saját titkára vagy klerikusa ölte meg.

Művei

Siger műveinek jelentős része egyetemi oktatási közegből származik. Több szöveg quaestio vagy kommentár formájú: egy meghatározott filozófiai kérdést ellenérvekkel, válaszokkal és megkülönböztetésekkel tárgyal. A kézirati hagyományban fontos szerepet játszanak a reportatio-k, vagyis hallgatói jegyzetekből vagy előadásrögzítésekből származó szövegváltozatok. Ez magyarázza, hogy egyes műveinek több, egymástól eltérő változata maradt fenn.François Pironet: Bibliographie sur Siger de Brabant, 2004.

Fennmaradt vagy kritikai kiadásban ismert művek