bélyegkép|jobbra|200px|Deipnosophistae, 1535 Naukratiszi Athenaiosz (, ), (Naukratisz, 170 körül – ?, 223 után) ókori görög nyelvész és szónoklattantanár, polihisztori műveltségű tudós.
Athenaiosz feltehetően az egyiptomi Naukratiszban született Marcus Aurelius uralkodása idején. Felnőttkorában nyelvészet- és szónoklattantanárként működött Alexandriában és Rómában. Ismerte az alexandriai könyvtárat,Csányi, 157. o. és Deipno-szophisztai (latin címén Dipnosophistae, „A Bölcsek lakomája”,Kapitánffy, 234. o. szó szerint „ebédlő szofisták”, azaz akik ebéd közben tudományos dolgokról beszélgetnek) című iratában azokat a dolgokat meséli el Timokratész nevű barátjának, amelyekről a fiktív előkelő római Larensis házában összegyűlt vegyes asztaltársaság beszélgetett. A 29 fősSchill, 194. o. lakomán jelen vannak jogtudósok, költők, nyelvészek, filozófusok, szónokok, orvosok, és zenészek, és a beszélgetések is mindenféle témakört körbejárnak. A mű számos részletet tartalmaz az ókori görög társas- és irodalmi életről, művészetről; sok töredéket az úgynevezett újkomédia szerzőinek alkotásaiból, és rendkívül jelentős azért is, mert a szerző legalább 700 ókori írót említ meg benne,Jebb, 152. o. akik neve máshol nem maradt fenn, 2700 költemény és prózai mű címét idézi, és – állítása szerint – 800-nál több alexandriai kori vígjáték kivonatát készítette el. A 15 könyvre terjedő műből csak az első kettő maradt fenn eredeti alakjában, a többiből egy 11. századi kivonat ismert. Művének forrásai saját kutatásai mellett Didümosz Khalkenterosz, Tryphon, Pamphilus, Phavorinus, és Dioszkoridész voltak.Pecz, Athenaeus A művet enciklopédiaként használta a nagy bizánci tudós, Thesszalonikéi Eusztathiosz is (12. század), aki Homérosz-kommentárjaiban mintegy kétezerszer (!) idézett belőle.
Athenaiosz írt más műveket is, így a Peri tón en Szuria baszileuszantónt és egy értekezést a Thratta nevű tengeri halról. E két írása nem maradt fenn.
Jegyzetek
Források Csányi Ferenc: A görög irodalom története, Stein János bizománya, Kolozsvár, 1866 (elektronikus elérhetőség)
R. C. Jebb: A görög irodalom története, Athenaeum Irodalmi és Nyomdai R. T., Budapest, 1894 Schill Salamon: A régi görög irodalom története, Franklin-Társulat Magyar Irod. Intézet és Könyvnyomda, Budapest, 1903 (szerk.) Szepessy Tibor – Kapitánffy István: Bevezetés az ógörög irodalom történetébe, ELTE Eötvös József Kollégium, Budapest, 2013, , 276 p (elektronikus elérés: )
Kapcsolódó szócikkek Ókori görög irodalom
Kategória:Ókori görög írók Kategória:A 170-es években született személyek Kategória:A 220-as években elhunyt személyek