Cristian Daniel Ansaldi (Rosario, 1986. szeptember 20. –) argentin válogatott labdarúgó, a Parma játékosa.

Pályafutása Klubcsapatban Rosarioban született. Profi pályafutását 2005-ben kezdte a Newell’s Old Boys csapatában. 2008 januárjában a Rubin Kazany igazolta le, mellyel 2008-ban és 2009-ben orosz bajnoki címet szerzett. 2013-ban a Zenyithez távozott.

Egy évvel később a 2014–15-ös szezonban kölcsönadták az Atlético Madridnak. Kilenc nappal később egy VfL Wolfsburg elleni felkészülési mérkőzésen összefejelt csapattársával, Mario Suárezzel, aki az ütközést követően elveszítette az eszméletét és hordágyon kellett levinni a pályáról. Tétmérkőzésen először a Real Madrid elleni 2014-es spanyol szuperkupa döntőjében kapott lehetőséget. A mérkőzés 64. percében állt be csereként Guilherme Siqueira helyére.

A 2015–16-os szezonban ismét kölcsönadták, ezúttal a Genoanak. 2016-ban a Zenyit végleg eladta, új csapata az Internazionale lett. Első mérkőzését 2016. szeptember 29-én játszotta az Inter színeiben egy Sparta Praha elleni Európa-liga mérkőzés alkalmával. A 2016–17-es idényben 21-szer lépett pályára az olasz bajnokságban.

2017. augusztus 31-én az Inter is kölcsönadta, így a 2017–18-as idényt a Torinonál töltötte. A válogatottban Az argentin válogatottban 2009. november 14-én mutatkozott be egy Spanyolország elleni barátságos mérkőzésen. Nevezték a 2018-as világbajnokságon részt vevő válogatott 23-as keretébe.

Sikerei, díjai Rubin Kazany Orosz bajnok (2): 2008, 2009 Orosz kupa (1): 2011–12 Orosz szuperkupa (2): 2010, 2012 Atlético Madrid Spanyol szuperkupa (1): 2014 Zenyit Orosz szuperkupa (1): 2015

Jegyzetek

Külső hivatkozások

Kategória:1986-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Argentin labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:A Newell's Old Boys labdarúgói Kategória:A Rubin Kazany labdarúgói Kategória:A Zenyit Szankt-Petyerburg labdarúgói Kategória:Az Atlético Madrid labdarúgói Kategória:A Genoa labdarúgói Kategória:Az Internazionale labdarúgói Kategória:A Torino labdarúgói Kategória:A Parma labdarúgói Kategória:A 2018-as világbajnokság labdarúgói Kategória:A Premjer Liga labdarúgói Kategória:A Serie A labdarúgói Kategória:A La Liga labdarúgói Kategória:A Serie B labdarúgói