Ez a szócikk a 2018-as Roland Garros női páros versenyszámának eredményeit ismerteti.

Az amerikai Bethanie Mattek-Sands és a cseh Lucie Šafářová voltak a címvédők, de ebben az évben külön indultak. Bethanie Mattek-Sands a páros világranglistát vezető Latisha Csan partnereként, míg Lucie Šafářová partnere ezúttal Szvetlana Kuznyecova volt. Mindkét páros a második körben esett ki.

A győzelmet a cseh Barbora Krejčíková–Kateřina Siniaková páros szerezte meg, miután a döntőben 6–3, 6–3 arányban győztek a japán Eri Hozumi–Makoto Ninomiya páros ellen.

A verseny magyar résztvevője, Babos Tímea párjával, a 2016-os győztes Kristina Mladenoviccsal első kiemeltként indulhatott, hogy az Australian Open után ezen a tornán is megszerezzék az elsőséget, a negyeddöntőben azonban vereséget szenvedtek a végül a döntőig jutó japán Eri Hozumi–Makoto Ninomiya párostól.

A verseny eredményétől függően négyen aspiráltak arra, hogy a páros világranglista élére kerüljenek: a kínai Latisha Csan, az orosz Jekatyerina Makarova és Jelena Vesznyina, valamint Babos Tímea. Mivel mind Makarova, mind Vesznyina az első körben, Csan pedig a második körben kiesett, Babos Tímea világelső lehetett volna, ha párjával bejutnak a döntőbe. Ez azonban nem sikerült, mert a negyeddöntőben vereséget szenvedtek. A magyar-francia páros azonban már a negyeddöntőbe jutással az élre került az idei eredményeket mutató "race" pontszámuk alapján.

Kiemeltek

Főtábla

Döntők

Felső ág

1. csoport

2. csoport

Alsó ág 3. csoport

4. csoport

Jegyzetek

Források Sorsolási tábla

N2