Kós Katalin Zsuzsanna (1983–2005: Demeter Katalin Zsuzsanna, Kolozsvár, 1960. február 20. –) erdélyi művelődés- és közösségszervező, zenetanár, Kós András lánya, Kós Károly unokája.

Életpályája A kolozsvári Zenelíceum (ma Sigismund Toduță Zenei Főgimnázium) hegedű szakát végezte el Zsurka Péter növendékeként 1979-ben, majd 2006-ban a brassói Transilvania Egyetem zenei fakultásán szerzett zenetanári oklevelet. 1982-ben Tordaszentlászlón és Magyarfenesen létrehozta a kolozsvári Művészeti Népiskola kihelyezett hegedűosztályait, ahol 1987-ig tanított.

1988-ban alapító tagja és névadója, 2005-ig aktív tagja (hegedűn, brácsán és ritmushangszereken játszott, valamint énekelt), egyik művészeti vezetője és menedzsere a baróti Kájoni Consort régizene együttesnek. 1989–1991 között a baróti kórház orvosírnoka. Az 1990 áprilisában Baróton megalakult Gaál Mózes Közművelődési Egyesületnek alapító- és vezetőségi tagja, programszervezője, 1998-tól alelnöke, illetve a kulturális szakosztályának vezetője (2005-ig). 1991–2004 között a baróti Városi Művelődési Ház igazgatója, programszervezője, ugyanott hegedűt is tanított. Az ő nevéhez fűződik az intézmény 1989-es változások utáni működésének kidolgozása, fejlesztése és önállósítása. Az 1990-es években választmányi tagja volt az RMDSZ Barót városi szervezetének. (AJTAI): A baróti RMDSZ-nél. Tisztújítás – közönnyel, Háromszék, 1993. június 17., 1. old. Online hozzáférés

1998-ban kezdeményezésére megalakult a baróti Városi Művelődési Ház Erdővidék Néptáncegyüttese,Sylvester Lajos: Komolykodó kelekótyák. Háromszék, 2002. január 19., 4. old. Online hozzáférés amelynek menedzselésében felhasználta a kolozsvári táncházmozgalom alapítóinak társaságában töltött évek tapasztalatát. 2001-ben alapítója volt a baróti Városi Művelődési Ház Kelekótya nevű(hecser): Zenélő Kelekótyák. Háromszék, 2001. november 13., 3. old. Online hozzáférés, gyermekvers-feldolgozásokat játszó együttesének, amelynek 2006-ig aktív zenélő tagja, hangszerelője, művészeti vezetője és menedzsere volt. 2003-ban alapító tagja a sepsiszentgyörgyi Georgius kamarazenekarnak,Georgius Egyesület és a Georgius kamarazenekar honlapja amelyben 2005-ig aktivált hegedűsként.

Kezdeményezője és helyi főszervezője a Baróton 2004 májusában első ízben megrendezett Kárpát-medencei Gyermek Néptánctalálkozónak, amelyből később a Perkői Gyermek- és Ifjúsági Néptáncfesztivál nőtte ki magát.

2004 júniusában munkahelyet váltott. Létrehozta a sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola vargyasi hegedűosztályát, amelynek 2006-ig hegedű-, zeneelmélet- és zenetörténet tanára volt.

2006-ban visszaköltözött Kolozsvárra. 2007-ben az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) felkérésére a Kolozsváron megrendezett XII. Kárpát-medencei Kulturális Napok programkoordinátora.Dáné Tibor Kálmán: XII. Kárpát-medencei Magyar Kulturális Napok Kolozsváron, A Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus Évkönyve, 2008. Online hozzáférés 2008-tól az EMKE Kolozsváron működő Györkös Mányi Albert Emlékházának vezetője, hagyatékkezelője, programszervezője. Nevéhez fűződik az intézmény új működési elveinek a kidolgozása, belső terének átalakítása, infrastruktúrájának modernizálása. Ötletgazdája több sikeres programsorozatnak (JelesNapTár, Nyitott szemmel, ZeneSzó)10 éves a JelesNapTár – studióbeszélgetés, Erdélyi Figyelő, 2019. január 18. Online hozzáférés . Kezdeményezésére készült el 2021-ben a Györkös Mányi Albert fametszetei című dokumentumfilm. Györkös Mányi Albert fametszetei. Tóth Orsolya és Molnár Ferenc dokumentumfilmje.

Alapító- és vezetőségi tagja a Györkös Mányi Albert Emlékház Egyesületnek, amely 2012-ben jött létre az EMKE emlékházának támogatása céljából. 2022-23-ban a Györkös 100 emlékév kiállítás- és rendezvénysorozatának főszervezője,Színekben is muzsikál a világ – Györkös Mányi Albert-kiállítás Marosvásárhelyen, interjú, Marosvásárhelyi Rádió, 2022. május 16. Online hozzáférés a Liszt Intézet SepsiszentgyörgyLiszt Intézet Magyar Kulturális Központ Sepsiszentgyörgy főpartnerségével és támogatásával. 2024-25-ben ugyanazon intézet főpartnerségével és támogatásával édesapja, Kós András szobrászművész születésének 110. évfordulója alkalmából kiállítássorozatot szervezett.A harmónia formái – Kós András-emlékkiállítás – interjú, Kolozsvári Rádió, 2024. szeptember 3. Online hozzáférés

Családja Kós András és Faluvégi Ibolya (1923–2014) lányaGyászjelentés, Szabadság. 2014. március 29. Online hozzáférés, Kós Károly és Faluvégi Dénes unokája. Első férje Demeter János állatorvos, politikus volt. Első házasságából (1983–2005) két gyermeke született, Demeter András (1986) karvezető, programozó (házasságkötése óta Demeter-Vincze András) és Demeter Zsuzsanna (1987) karénekes. Második férje (2014-től) Dáné Tibor Kálmán.

Könyvei

Álomképek. Betekintés Györkös Mányi Albert életművébe (három nyelvű képzőművészeti katalógus), EMKE, Györkös Mányi Albert Emlékház Egyesület, 2022, – szerkesztő, társszerző Györkös Mányi Albert metszetei (képzőművészeti album), Polis Könyvkiadó, 2021, – kötetgondozó Kós András (három nyelvű képzőművészeti album), Polis Könyvkiadó, 2024. ; 2. kiadás 2025. – szerkesztő, társszerző Díjai

Magyar Ezüst Érdemkereszt, 2025Erdélyi alkotókat, oktatókat részesített magas rangú állami kitüntetésben a magyar államfő, Maszol.ro, 2025. augusztus 22. Online hozzáférés

Jegyzetek

Források

Buzás Pál: Művészet és közösség. Beszélgetés Kós Katival. Művelődés, 2008. október Online hozzáférés Nánó Csaba: Emlékház, amely közösséget éltet. Erdélyi Napló, 2017. december 9. Online elérés Vig Emese: Van egy Ház – a „Györkös” 25 éve. Maszol.ro, 2019. augusztus 10. Online hozzáférés

További információk Györkös Mányi Albert Emlékház , 2019. december 14. , 2019. december 14. Györkös 100 – videóinterjú, Erdélyi Figyelő, 2022.március 3.Online hozzáférés Csiki Zsuzsanna: Györkös Mányi Albert világának álomképeiből nyílt tárlat a Bánffy-palotában. Életmű-kiállítással vette kezdetét az emlékév, Szabadság, 2022. március 25. Online hozzáférés KMN: kiállítás és emlékműsor Györkös Mányi Albert születésének 100. évfordulóján – interjú, Agnus Rádió, 2022. augusztus 17. Online hozzáférés Györkös 100. Kiállításmegnyitó Sepsiszentgyörgyön – videóinterjú, Sepsi Rádió, 2022. szeptember 2.Online hozzáférés Váry O. Péter: Az izzó palettájú festő, Háromszék, 2022. szeptember 5. Online hozzáférés Bedő Zoltán: Györkös Mányi Albert-életműkiállítás, Székely Hírmondó, 2022.szeptember 6.Online hozzáférés Györkös 100 – Álomképek – interjú, Agnus Rádió, 2022. március 18. Online hozzáférés Beszélgetés a Bukarestben is bemutatott Györkös 100 kiállításról – interjú, Bukaresti Rádió, 2022. november 15.Online hozzáférés Aniszi Kálmán: A nagy álmok, ha szépek és igazak… Györkös Mányi Albert – 100, Hitel, 2023. január 22. Online hozzáférés Sepsi rádió ajánló – videointerjú, 2024. szeptember 12. Online hozzáférés KÓS ANDRÁS 110 – Most is derű árad ezekből a szobrokból – interjú, Marosvásárhelyi Rádió, 2025. január 23. Online hozzáférés Lőrincz Anna, Varró-Bodóczi Zoltán: Erdély legjei – A táncházmozgalom, Maszol.ro, 2022. március 20. Online hozzáférés

Kategória:1960-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Romániai magyar pedagógusok Kategória:Művelődésszervezők Kategória:Kolozsváriak Kategória:A Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetettjei