Albánia a bronzkorban számottevő és összetett, csak részlegesen rekonstruálható etnikai, társadalmi, technológiai és műveltségbeli változások színtere volt, amelyek láncolatának eredményeként az őskori paleobalkáni népesség helyét a kora vaskorral az illírek ősei, a preillírek vették át. Az albániai bronzkor kronológiailag hozzávetőlegesen átívelte az évezredet. Kezdetét jellemzően az évezred nagy indoeurópai vándorlásának nyugat-balkáni lezárulásához kötik, bár e folyamat részleteiről és etnokulturális következményeiről csak elméletek ismertek. A korai bronzkorról kevés régészeti adat áll rendelkezésre, de nagy vonalakban a korábbi kőrézkori műveltségelemek továbbélése jellemezte, emellett – egyes vélemények szerint a keletről bevándorló proto-indoeurópai népesség hatására – megerősödött a legeltető állattartás szerepe, megjelentek az első bronztárgyak és halomsírok. A régió a középső bronzkorban már egy társadalmi és technológiai szempontból is fejlettebb műveltség otthona volt: közösségeik egy kialakulóban lévő patriarchális rend jeleit mutatták, a bányászati és kohászati ismeretek elsajátításával kialakult fejlett bronzművességük, elsősorban a minószi és mükénéi civilizációk hatására pedig differenciálódott tárgyi kultúrájuk. A kiegyensúlyozott társadalmi-gazdasági fejlődés – az égei civilizációk lehanyatlásával párhuzamosan – a bronzkor utolsó szakaszával megakadt: bár továbbtökéletesedett kézművességük lehetővé tette volna az intenzívebb mezőgazdasági termelést és ezzel a megnövekedett népesség ellátását, az századdal beköszöntő kedvezőtlen klimatikus változások égető termőföldhiányt idéztek elő. Harc folyt a földekért és a legelőkért, kialakult a faluközösségek – egyes elméletek szerint harcosokból álló – vezető rétege, a magaslatokon pedig megjelentek az első erődítések. Ez utóbbiak a vaskori illír protourbán települések közvetlen előképeinek tekinthetőek, ahogy a késő bronzkorban megszaporodó halomsírokat is több helyütt akár az századig is használta a környék – a sírmellékletek elemzése és antropológiai vizsgálata alapján nemegyszer a késő bronzkor óta kontinuus – illír népessége. Ezen okokból a bronzkor kései szakaszára a vaskori illírség közvetlen elődei, a preillír alapnépesség kialakulásának korszakaként tekint a régészettudomány.

Korszakolás Az ókort megelőző időszakban a bronzkor volt a legdinamikusabb gazdasági, technológiai, társadalmi és kulturális fejlődés időszaka a mai Albánia egész területén, azaz a neolitikum óta folyamatosan lakott déli vidékeken, a maliqi kultúra hatókörén túl a korábban kevésbé benépesült északi régiókban is. A mind intenzívebbé váló mezőgazdasági tevékenység következtében felgyorsult a természet átalakításának irama, a korábban kiterjedt erdőségek megfogyatkoztak, helyüket irtásföldek, majd telepített olajfaligetek és egyéb mezőgazdasági kultúrák vették át. Feltehetően a kőrézkorban keletről bevándorló nomád állattartó népek szintén hatottak az itt élő mediterrán népesség gazdálkodási formáira: a korábban már letelepült életmódot folytató közösségeket nagyobb mobilitásra kényszerítette a legeltető állattartás. Bár eleinte továbbra is a kő és szaru szerszámok jellemezték a bronzkorba lépő népesség tárgyi kultúráját, megjelentek az első bronzeszközök és -fegyverek is, és kultuszaik változásának jeleként az első halomsírok.

Az előzőekben felvillantott társadalmi-gazdasági folyamatok, kulturális jelenségek és technológiai vívmányok a bronzkor kezdeti szakaszára jellemző kiinduló állapotokat mutatják be. Az albániai bronzkor csaknem egy egész évezredet, hozzávetőlegesen az millenniumot átívelő története során ezek csupán nyitányai voltak annak az összetett folyamatnak, amely a helladikus civilizáció hanyatlásával, a vaskor elérkeztével már többé-kevésbé ismert preillír kultúra kialakulásával ért véget. A régészeti-történeti munkák e fejlődési folyamat, az albániai bronzkor három szakaszának – korai, középső és késő bronzkor – elhatárolását jobbára azonos jellemzőkben ragadják meg. Az alábbi fejezetekben ezeket bővebben is tárgyaljuk, az itt következő táblázat csupán nagy vonalakban foglalja össze az egyes korszakokra vonatkozó sajátosságokat.

Korai bronzkor Középső bronzkor Késő bronzkor Népesedéstörténet A nagy indoeurópai vándorlás lezárulása Glasinaci kultúra, preillír népesség Társadalom Patriarchális közösségek Vezető réteg kialakulása (harcosok?) Gazdaság Legeltető állattartás szerepének megerősödése Bányászati és kohászati ismeretek, égei kereskedelmi kapcsolatok, kiegyensúlyozott gazdasági fejlődés Fejlettebb bronzeszközökkel intenzívebb növénytermesztés, földigény megnövekedése → harc a termőföldért Település Kőrézkori településtípusok, szórványosan tellhalmok (dél) és boronaházak (észak) Települések körüli palánkok megjelenése Magaslati erődítések megjelenése Fémművesség Kőrézkori technológia továbbélése, bronzeszközök importja Bronzeszközök helybeni előállítása Bronzeszközök tökéletesedése, helyi típusok megjelenése Agyagművesség Kőrézkori hagyomány technológiai és formai leegyszerűsödése Technológiai és tipológiai fejlődés (égei hatás) Technológia és tipológia területi differenciálódása (devolli kerámia) Temetkezés Halomsíros temetkezés megjelenése Halomsíros temetkezés általános elterjedése

Abban, hogy az egyes fenti folyamatok, illetve az általuk jelölt korszakok az abszolút kronológia szempontjából hol helyezkednek el, már valamelyest számottevőbbek a szakirodalomból kibontakozó eltérések. Ezt mutatja be az alábbi táblázat:

Forrás Korai bronzkor Középső bronzkor Késő bronzkor Ceka 2013 Korkuti 2013 –1900/1800 –1700/1600 Gilkes 2013 Jacques 2009 Wilkes 1992 (a nyugat-balkáni bronzkor)

Népesedéstörténet

Az albániai őstörténet egyik nagy kérdése, hogy a kőrézkori és bronzkori népesség műveltségi és technológiai viszonyait milyen számottevő változások érték, és ezek miként hozhatóak összefüggésbe a térséget érintő népvándorlási folyamatokkal. E kérdésfeltevéssel a kutatók végső soron arra keresik a választ, hogy milyen népesedéstörténeti eseményláncolat vezetett el a görögök által az évezredben pelaszgoknak nevezett népelemek, illetve az század környékén az írott forrásokban is megjelenő illírek kialakulásáig. Az évezred során a kelet-európai sztyeppékről nomád, proto-indoeurópai népességelemek érkeztek a Balkán-félsziget térségébe. E vándorlási folyamat részletei – a kibocsátó területek pontos elhelyezkedése, a vándorlás üteme és az abban részt vett néptömegek számbelisége stb. – nem ismertek. Marija Gimbutas elmélete szerint az első indoeurópai csoportok már az évezred közepén felbukkantak Dobrudzsa vidékén, majd a kőrézkor végéig még két nagyobb hullámban indultak meg Európa vidékei felé. Eszerint az elsők között, a neolitikum végén jelentek meg a trákok ősei a Balkán térségében, és az i. e. 3. évezred végéig további indoeurópai csoportok követték Délkelet-Európába. További népszerű elmélet, hogy az i. e. 3. évezred végének egyetlen, hatalmas beköltözési hulláma rajzolta át a Balkán térképét. Nyelvészeti megközelítésben a bolgár Vladimir Georgiev ugyan elfogadta a sztyeppei indoeurópai népek egyszeri, tömeges bevándorlásának késő kőrézkorra való keltezését, de valószínűsítette, hogy kisebb csoportjaik már az újkőkor végétől megjelentek a régióban, és magukkal hozták indoeurópai nyelvüket is. Úgy vélte ugyanis, hogy amennyiben a nyugat-balkáni népesség nyelvének indoeuropaizálódása csupán a kőrézkor végén, az évezred végén történt meg, az meglehetősen fejlett nyelvi állapotok behozatalát feltételezi. Másként ugyanis nem magyarázható, hogy az egy évezreddel későbbi balkáni indoeurópai nyelvek, az ógörög, az illír, a trák stb. meglehetősen különböztek egymástól.

Ha a nagy indoeurópai vándorlás részletei ismeretlenek is, annyi bizonyos, hogy a kőrézkor végéig a folyamat lezárult a Duna-medencétől a Sztruma, a Vardar, a Drin, a Shkumbin és a Vjosa folyók völgyein át a Píndosz vonulataiig húzódó nyugat-balkáni területeken. Afelől azonban megoszlanak a vélemények, hogy mindez milyen hatással volt a paleobalkáni őslakosok etnikai összetételére. Egyes elméletek szerint a hatás drámai volt: az újonnan érkezők az addig itt élő, ún. mediterrán vagy baszkoid népeket asszimilálták vagy fokozatosan nyugat felé szorították. Ezek szerint a proto-indoeurópaiak nagy szerepet játszottak a helyben élő népesség műveltségi és etnikai viszonyainak átalakulásában: ezek a népek hozták el a réz és a bronz ismeretét a Duna-medencébe, majd az attól délre fekvő területekre, de ugyancsak e keletről érkező „sztyeppei népek” műveltségjavai között tartják számon a mai Albániában a bronzkor elején elterjedt égetetlen szürkekerámiát, egyes fegyvertípusokat és a halomsíros temetkezést. Ettől jelentősen eltérnek azok az elméletek, amelyek szerint a paleobalkáni népesség műveltségét a keletről beáramló idegen elemek csak konszolidálták, de nem számolták fel vagy rajzolták át drámaian. Ez utóbbival összhangban Muzafer Korkuti, az albániai őstörténet vezető régésze az ismert adatok elemzése alapján úgy vélte, hogy a kőkori műveltségi javak kölcsönös asszimilációs folyamatok hosszú során keresztül cserélődtek az egyes népességek között, amit a kőrézkor robbanásszerű társadalmi és gazdasági fejlődése felgyorsított, és ez a folyamat a bronzkor beköszöntéig lezártnak volt tekinthető. Az albán régészettudományban népszerű értelmezés szerint a bronzkori tárgyi kultúra nem egy korábban elpusztult műveltség romjaira települt, hanem a kőrézkor óta folyamatosan, megszakítás nélkül ott élő, a bevándorlók által magukkal hozott műveltségjavakat átvevő őshonos népességhez kötődött. Ebben a kőrézkori és bronzkori népességben az albán régészet szívesen látja a protoillíreket (Frühillyrer) vagy preillíreket (Urillyrer), a vaskori illírek közvetlen elődeit, azaz a bronzkorra az albán etnogenezis szempontjából meghatározó fontosságú korszakként tekint. Az elméletet kétségessé teszi, hogy Albániától eltávolodva, a Nyugat-Balkán egészét tekintve is megállapítható, hogy a kőrézkori és kora bronzkori régészeti adatok szűkössége nem kedvez az évezredtől az évezred közepéig ívelő, bizonyítékokkal alátámasztható etnogenezisek felvázolásának. A késő bronzkor időszakából már jóval több adat áll rendelkezésünkre. Ezek lehetővé tették az századtól kibontakozó mat–glasinaci kultúra körvonalazását, amelynek műveltségelemei az századi illírek kultúrájából is ismertek. Más szóval a késő bronzkori népességre nagyobb bizonyossággal tekinthetünk a vaskori illírek őseiként, jóllehet, magára az illírek etnikai és nyelvi egységére vonatkozó tudásunk is meglehetősen mozaikos. Minden ezt megelőző korszakra vonatkozó etnogenezis, így például az albán régészettudomány protoillír-elmélete szükségképpen leegyszerűsítő. Noha ahhoz nem fér kétség, hogy a vaskori illír alapnépesség kialakulásában fontos szerepet játszottak a kőrézkori és bronzkori népesedéstörténeti folyamatok, de ezek a feltételezettnél jóval összetettebbek és számosabb kérdőjellel terheltek voltak.

Korai bronzkor (i. e. 2200/2100–1900/1800)