bélyegkép|jobbra|250px|Az Ortopédiai Osztály épülete
Az Észak-budai Szent János Centrumkórház, korábbi nevén Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházak, közismert nevén Szent János Kórház, Budapest XII. kerületében, Kútvölgy városrészben működő egészségügyi intézmény. Központi telephelye a Diós árok 1–3. szám alatt található. Az intézmény mai formája a Szent János Kórház és a Budai Gyermekkórház egyesítésével alakult ki.
Története
A régi Szent János-kórház A Szent János Kórház előzménye a régi Szent János-kórház volt, amely a Margit körút és a Hattyú utca által határolt területen működött. A régi intézményből ma csak emléktábla és kisebb falmaradvány idézi fel az egykori kórház közel három évszázados múltját az egykori Széna tér autóbusz-állomás közelében.
A korai időszakban a városi kórházak részben szegényházi funkciókat is elláttak, és fenntartásukban jelentős szerepet játszottak a polgári adományok. A Szent János-kórház a 18. században főként szegény betegeket fogadott, kezdetben mindössze néhány ággyal.
1777-ben a Nagyszombati Egyetemet Mária Terézia magyar királynő rendeletére Budára helyezték. A Budai Várnegyedben zajló elméleti oktatás mellett a gyakorlati orvosi képzésben a budai szegénykórház betegei is szerepet kaptak. A 19. század első felében a kórháznak még nem volt önálló orvosi kara; a betegeket többek között Buda tisztifőorvosa és budai orvosok látták el.
1820-ban az intézményt polgári városi kórháznak nevezték el. Az egyemeletes, barokk stílusú épület Margit körúti homlokzatához Nepomuki Szent János-szobor kapcsolódott. Dr. Schlesinger Ignác 1840-ben megjelent munkájában már Szent János Kórházként említette az intézményt.Medizinische Topographie der Königl. Freistädte Pesth und Ofen-Pest (Pest és Buda-Pest szabad királyi városok gyógyhelyei), 1840
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején az épület egyik emeleti részében már műtőt is kialakítottak. Az 1873-as városegyesítés után a kórház külön igazgató irányítása alá került. Ágyszáma 100-ról 234-re emelkedett, a betegeket 20 kórteremben, 6 orvos közreműködésével látták el. A korabeli betegforgalom évente mintegy 4–5000 fő volt. A forradalom előtti időszakban a kórházi feljegyzések még gótbetűs német nyelvű iratok voltak, 1849 után azonban egyre inkább magyarul készültek.
Az új Szent János Kórház megépítése A 19. század végére Buda népességének növekedése és az egészségügyi ellátás iránti igény bővülése új kórház építését tette szükségessé. Budapest fő- és székváros törvényhatósági közgyűlése 1887. június 28-án, 534. számú határozatában rendelte el egy 300 ágyas új kórház létesítését.
Az új intézmény helyszíne a filoxérajárvány által sújtott Diósárok dűlő lett. A terület korábban szőlőműveléshez kapcsolódott, de a járvány pusztítása után alkalmassá vált az új egészségügyi létesítmény elhelyezésére. A kórház Darányi Ignác javaslata alapján pavilonrendszerben épült fel, ami a korszak kórházépítészeti elveit követte: az egyes betegellátó egységek külön épületekben kaptak helyet, megkönnyítve az elkülönítést és a működés szervezését.
Az új Szent János Kórház épületeit Barcza Elek tervei szerint emelték;Az újabb kutatások eredménye: . Korábban más építészek neve is felmerült, így Kiss István (), Hauszmann Alajos és Kauser József. a Diós árok utcai rész egyes épületeit Kauser József tervezte. A kórházat 1898. augusztus 3-án nyitották meg Budapest Székesfőváros Új Szent János Kórháza néven. Az új intézmény 420 ággyal kezdte meg működését.
A Margit körúti régi kórház a későbbiekben szegényházként működött tovább. A második világháború alatt, a Budai Várnegyed ostroma idején súlyosan megsérült, maradványait pedig 1949-ben városrendezési munkák során felszámolták.
A 20. század első fele Az új kórházban 1898-ban öt alapvető osztállyal indult meg a gyógyítás: sebészeti, belgyógyászati, gyermek-, bőr- és nemibeteg-, valamint szembetegosztály működött az intézményben. Emellett fiókosztályként szülészeti-nőgyógyászati, gyermekfertőző és vegyes osztályt is kialakítottak.
1903-ban Wodiáner Albert vállalkozó adományából lábadozó betegek számára szolgáló pavilon épült. 1910-ben már röntgenlaboratórium működött a kórházban, 1917-ben pedig központi laboratóriumot létesítettek. 1918-ban itt alakult meg az ország első ortopédsebészeti osztálya. A bőr- és nemibetegosztályt 1934-ben urológiai osztállyá alakították, majd 1935-ben új szülészeti osztály épült.
A két világháború közötti időszakban a kórház szakmai profilja tovább bővült. Száj- és fogbeteg-, fül-orr-gégészeti, ideg- és elmegyógyászati, valamint több más szakterülethez kapcsolódó osztály is működött az intézményben. A kardiológiai ellátás sajátos helyzetben volt, mivel a közelben működő szív- és érsebészeti klinika részben átvette az ilyen jellegű ellátás szerepét.
Az intézmény fejlődése nemcsak az infrastruktúrában, hanem a szakmai munkában is megmutatkozott. A kórházhoz több jelentős orvos neve kapcsolódott, köztük a belgyógyász Gyurmán Emil, Fodor Imre és Baráth Jenő, a gyermekorvos Lénárt György, a sebész Kuzmik Pál, Manninger Vilmos, Bugyi István és Sebestyén Gyula, az urológus Rihmer Béla és Noszkay Aurél, a szülész Árvay Sándor, a szemész Grósz Emil és ifj. Csapody István, valamint a fül-orr-gégész Török Béla.
A második világháború és az 1956-os forradalom Budapest ostroma alatt a kórházat közvetlen bombatalálat nem érte, de az épületekben és a működés feltételeiben jelentős károk keletkeztek. A háború utáni időszakban a kórház működését fokozatosan állították helyre. A Sziklakórház a háború után a Szent János Kórházhoz került, ami tovább bővítette az intézményhez kapcsolódó egészségügyi feladatokat.
Az 1956-os forradalom idején az intézmény sebesülteket is ellátott. A kórházi betegellátásban szerepet kapott a saját mentőszolgálat, amely Horváth professzor közreműködésével működött; ő a Nemzetközi Vöröskereszt vezetőségi tagjaként a szükséges gyógyszerek biztosításában is szerepet vállalt.
Fejlesztések a második világháború után 1952-ben szovjet mintára ideiglenesen poliklinikákat alakítottak ki az intézményben, amelyek kezdetben az I., II. és XII. kerület rendelőintézeti feladataihoz is kapcsolódtak. A kórház a háború utáni évtizedekben fokozatosan bővítette szakmai és műszaki hátterét.
1970-ben átadták az Ortopédiai Osztály műtőblokkját. Az 1980-as években elkészült a fül-orr-gégészeti osztály új épülete, korszerű konyha létesült, és több osztályt is átépítettek. A műszerpark fejlődését CT-berendezés és ultrahanglabor létesítése jelezte. A fővárosi fenntartású kórházak között a Szent János Kórház különleges helyzetet töltött be azzal, hogy szájsebészeti és idegsebészeti osztállyal is rendelkezett.
Szervezeti változások a 21. században Az intézmény mai formája a Szent János Kórház és a Budai Gyermekkórház egyesítésével alakult ki. A 2010-es évek elején a kórház szervezeti és fenntartói környezete is megváltozott: 2012 elejétől állami tulajdonba került, a fenntartói feladatokat az Állami Egészségügyi Ellátó Központ látta el, a vagyonkezelés pedig a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-hez kapcsolódott.
A 2012. július 1-jei szervezeti adatok szerint az egyesített kórház 744 aktív és 406 krónikus, illetve rehabilitációs ággyal működött. A korabeli összefoglaló alapján a gyógyító tevékenység több telephelyen zajlott, és az intézmény széles körű fekvőbeteg- és szakorvosi ellátást biztosított.
Mai működése Az Észak-budai Szent János Centrumkórház központi telephelye Budapest XII. kerületében, a Diós árok 1–3. szám alatt található. Az intézmény fekvőbeteg- és járóbeteg-ellátást, valamint több szakterületen szakorvosi ellátást biztosít. Szervezeti és működési adatait a kórház hivatalos honlapján közzétett közérdekű dokumentumok tartalmazzák.
Jegyzetek
Források
A kórház története
További információk
Miért büntetik a János-kórház betegeit?
Kapcsolódó szócikkek
Budapesti kórházak listája
Kategória:Budapest kórházai Kategória:Budapest XII. kerülete Kategória:Budapest műemlékei