Danis Jenő, Danis Jenő József, névváltozat: Daniss (Nagykanizsa, 1886. március 6.A nagykanizsai római katolikus keresztelési anyakönyv 126/1886. folyószáma alatt – Budapest, 1963. augusztus 31.)Halálesete bejegyezve a Bp. XI. ker. állami halotti akv. 686/1963. folyószáma alatt. magyar színész, rendező.

Életútja

Apja tanár volt, anyja Danis Julianna. A színészpályát Rácz Dezső színtársulatánál kezdte Breznóbányán. Működött Szabó Ferenc, Almássy Endre, Füredi Béla, Nádassy József, Asszonyi László és Fodor Oszkár színtársulatánál. Az első világháború előtt Balassagyarmat, Ipolyság, Körmöcbánya, Nagyszombat stb. városokban, majd két évig (1915–16) Szegeden játszott. 1916-tól 1939-ig a Pécsi Nemzeti Színház tagja és főtitkára volt. Pécsett 1926 telén az ideiglenesen városi kezelésbe vett színháznak a városi tanács bizalmából igazgatója is volt. 1939–40-ben a Belvárosi Színház, 1941 és 1944 között a Madách Színház tagja volt. 1945-ben két évi eltiltást kapott az igazolóbizottságtól. Filmeken epizódszerepekben tűnt fel, hivatalnokokat és szolgákat alakított.

Fontosabb színházi szerepei

Jago (Shakespeare: Othello) Harpagon (Molière: A fösvény) Tiborc (Katona József: Bánk bán) Főnök (Babay József: Körtánc) Lucifer (Madách Imre: Az ember tragédiája)

Főbb rendezései

Szép Ernő: Aranyóra Herczeg Ferenc: Árva László király Goethe: Faust

Filmszerepei

Jegyzetek

Források Magyar színházművészeti lexikon Főszerk. Székely György. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1994. Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) Hangosfilm

Kategória:Magyar színészek Kategória:Magyar rendezők Kategória:Nagykanizsaiak Kategória:1886-ban született személyek Kategória:1963-ban elhunyt személyek