Az Air France 4590-es járata egy nemzetközi repülőjárat volt, amely Párizs és New York között közlekedett. A járatot egy Concorde típusú utasszállító repülőgép teljesítette. 2000. július 25-én 16:43-kor a repülőgép ráhajtott egy másik repülőről leesett roncsdarabra a felszállás közben, amely megrongálta a gép egyik futóművét, majd közvetett módon megrongálta a repülőgép ötös számú tartályát, aminek következtében az üzemanyag lángra kapott. A repülőgép Gonesse közelében egy hotelbe csapódott. A tragédiában 100 utas és 9 főnyi személyzet vesztette életét, valamint 4 fő, aki a hotelban tartózkodott. A hotelban egy további személy volt a baleset idején, aki súlyos sérüléseket szenvedett. Ez volt az egyetlen halálos áldozatokkal járó légi közlekedési baleset a Concorde 27 éves történetében.
Az események összefoglalója A tragédiát követő nyomozás megállapította, hogy a repülőgép a maximum szállítókapacitásán túli súllyal, plusz 810 kilogrammal szállt fel.Brookes, Andrew, Destination Disaster, page 22, Ian Allan,
Öt perccel korábban a Continental Airlines DC-10-es típusú repülőgépe a felszállás során elhagyott egy 435 milliméter hosszú, 29-34 mm széles és 1,4 mm vastag elemet a gép testéből.
A Concorde felszállása közben átgurult a roncsdarabon, amely kilyukasztotta a kerekét és az tovább hajította a roncsdarabot a repülőgép 5-ös számú tartálya felé. A roncsdarab mintegy 140 m/s sebességgel ütközött neki a gépnek a tartályok közelében, melynek következtében az ötös számú üzemanyagtartály a rázkódás miatt a futómű fölött megsérült. A kiömlő üzemanyag feltehetően egy elektromos vezeték szikrája miatt, vagy a hajtóművek felforrósodott részeivel érintkezve lángra kapott. Ezt követően az egyes és a kettes hajtómű meghibásodást jeleztek, de az egyes még újra üzemelni kezdett. Egy nagy lángcsóva alakult ki, amely miatt a fedélzeti technikus lekapcsolta a kettes hajtóművet, a tűzre adott válaszként, illetve a pilóta parancsára.
Gilles Logelin légiirányító még azelőtt tájékoztatta a gép kigyulladásáról a gép személyzetét, mielőtt a felszállás megtörtént volna. Miután már a felszálláshoz szükséges sebességet elérték addigra, ezért a gép személyzete folytatta a felszállási manővert, de a gép nem tudott megfelelő repülési sebességet elérni a három üzemelő hajtómű erejével, mivel a gép megrongálódása meggátolta a futómű visszahúzását a géptestbe. A repülőgép mindezek miatt nem volt képes sem az emelkedésre, sem pedig a további gyorsulásra és a sebessége is fokozatosan csökkenni kezdett rövid repülési ideje alatt. Miután a gép személyzete elvesztette az uralmat a gép felett, a repülőgép a reptér közelében található Hôtelissimo Les Relais Bleus Hotel épületébe csapódott.The damaged hotel and the scorched field show the impact of the crash, CBS NewsFrench police and rescue service workers inspect the debris of the hotel and the crashed jet., CBS News
A repülőgépen 96 fő német, 2 fő dán, 1 osztrák és 1 amerikai állampolgár volt az utasok közt, míg a személyzetből 8 fő francia, illetve 1 fő német állampolgár volt. A földön elhunyt áldozatok közül 2 fő lengyel, 1 fő algériai és 1 fő mauritiusi állampolgár volt."Mori to send messages to Chirac, Schroeder over Concorde." The Free Library. 2000. Retrieved on 2009.
Jegyzetek
Fordítás
Források (az eredeti francia verzió dátuma: 2002. január 16.)
Kategória:2000 a légi közlekedésben Kategória:Légi közlekedési balesetek és események Franciaországban Kategória:Az Air France balesetei és repülőeseményei Kategória:Földi áldozatokkal járó légi közlekedési balesetek Kategória:Futópályán történt légi közlekedési balesetek és események