Ferenczy Józsefné F. Lányi Irma, született Lőwy Irma (Pest, 1869. szeptember 10. – Budapest, Erzsébetváros, 1945. január 11.)Halálesete bejegyezve a Bp. VII. ker. állami halotti akv. 255/1945. folyószáma alatt. színésznő.
Életútja Lányi (Lőwy) Mór (1838–1907) ügynök, vállalkozó és Fleischer Melánia leányaként született izraelita családban. A Színiakadémiát látogatta, majd 1893. október 1-jén Veszprémi Jenőnél lépett a színi pályára. Mint hősnőnek nagy sikerei voltak Szatmárt, Székesfehérvárott és Debrecenben. Komikusként lett igazán népszerű, de mint írónőnek is ismert neve van. Számtalan filmben szerepelt, mély hangjának és fekete humorának köszönhetően kora filmjeinek groteszk alakjaként vált ismertté, azonban a stáblistákon nem tüntették fel a nevét. Végelgyengülésben hunyt el lakásán Budapest ostroma alatt.
1898. április 2-án Szabadkán házasságot kötött Ferenczy József (1861–1921) baritonénekessel.A házasságkötés bejegyezve a szabadkai állami házassági akv. 213/1898. folyószáma alatt. Leányuk Ferenczy Magda színésznő, aki 1902-ben született Szatmárt. A Színiakadémián tanult, már gyermekkorában játszott és ügyes szavalatával feltűnést keltett, azonban fiatalon, 1922. június 24-én elhunyt.
Műve Költemények (Szombathely, 1901. második kiadás: Budapest, 1909)
Filmszerepei
A papagály (1912, rövid) Az aranyásó (1914, szkeccs) – Marie kisasszony gazdaasszonya A rejtély (1916) Lotti ezredesei (1916) Házasodik az anyósom (1916) A vörös Sámson (1917) – Sámson anyja Jehova (1918) – Judith Nebántsvirág (1918) – fejedelemasszony A cigányleány (1918) – cigányasszony Fületlen gomb (1918) – Malvin anyja Kettős álarc alatt (1918) A bosszú (1918) – Uzielné Egy dollár (1924) Piri mindent tud (1932) – kanáritulajdonos a versenyen Az ellopott szerda (1933) – statiszta a szállodában Márciusi mese (1934) – rulettjátékos francia hölgy a kaszinóban Lila akác (1934) – vendég a kaszinóban Emmy (1934) – színésznő Budai cukrászda (1935) – vendég a cukrászdában Az új földesúr (1935) – kockajátékos Havi 200 fix (1936) – statiszta az állomáson Pókháló (1936) – nőegyleti tag Nászút féláron (1936) – vendég a szállodában Dunaparti randevú (1936) – olvasó statiszta Tomi, a megfagyott gyermek (1936) – cigány asszony Az én lányom nem olyan (1937) – tojásokat szedegető asszony A férfi mind őrült (1937) – vendég a presszóban Mámi (1937) – Torday rokona A 111-es (1937) – a Bécsi Operaház személyzete Úrilány szobát keres (1937) – albérletet kereső hölgy Mai lányok (1937) – licitáló hölgy az árverésen 3 : 1 a szerelem javára (1937) – hölgy a vasúti pénztárnál Háromszázezer pengő az utcán (1937) – statiszta Az ember néha téved (1937) – vendég a kávéházban Döntő pillanat (1938) – utas a vonaton Péntek Rézi (1938) – szomszédasszony A piros bugyelláris (1938) – Örzse néni, szakácsnő Papucshős (1938) – házmesterné
Jegyzetek
Források Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) Ferenczy József címszó alatt. Hangosfilm
Kategória:1869-ben született személyek Kategória:1945-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar színésznők Kategória:Pestiek Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek