A Phractocephalus hemioliopterus a sugarasúszójú halak (Actinopterygii) osztályának harcsaalakúak (Siluriformes) rendjébe, ezen belül a Pimelodidae családjába tartozó faj.
Nemének az egyetlen élő faja és egyben a típusfaja is.
Előfordulása A Phractocephalus hemioliopterus előfordulási területe Dél-Amerika északi fele, ahol az Amazonas és az Orinoco vízrendszereket népesíti be. Ezt a halat betelepítették Florida vizeibe is, azonban eddig még nem alakított ki életképes állományt.
Megjelenése Ez a harcsafaj átlagosan 60 centiméter hosszú, de elérheti a 134 centiméteres hosszúságot is. 85 centiméteresen felnőttnek számít. Az eddig kifogott legnagyobb példány 44,2 kilogrammot nyomott. A háti része olajzöld és a hasi része sárgásfehér; a két szín között nincsenek átmeneti árnyalatok, emiatt a színkülönbség szembetűnő. A farokúszója élénkvörös, a többi úszó vége is vöröses. Az felső állcsontján (maxilla) két nagy bajusz, míg az állkapocscsontján (mandibula) négy kisebb bajusz látható.
Életmódja A trópusi vizeket kedveli, ahol a meder közelében keresi táplálékát és pihen. Az 5,5-6,8 pH értékű, valamint a 20-26 Celsius-fokos hőmérsékletű édesvizeket kedveli. Tápláléka csontos halakból, rákokból és gyümölcsökből tevődik össze.
Felhasználása Ipari mértékű halászata nincs, azonban azok az emberek akik az élőhelye közelében élnek ki-kihalásszák étkezési célokból. A sporthorgászok is kedvelik. Szép színei miatt kedvelt városi akváriumi hal.
Képek
Források Phractocephalus hemioliopterus (Bloch & Schneider, 1801) FishBase Lundberg, J.G. and M.W. Littmann, 2003. Pimelodidae (Long-whiskered catfishes). p. 432-446. In R.E. Reis, S.O. Kullander and C.J. Ferraris, Jr. (eds.) Checklist of the Freshwater Fishes of South and Central America. Porto Alegre: EDIPUCRS, Brasil.
Kategória:Harcsaalakúak Kategória:Halfajok Kategória:Dél-Amerika halai