Touko Valio Laaksonen (Kaarina, 1920. május 8. – Helsinki, 1991. november 7.), közismert művészi álnevén Tom of Finland, finn képzőművész, aki a huszadik századi meleg kultúrára nagy hatást gyakorló stilizált férfialakokat ábrázoló, homoerotikus műveiről ismert. Négy évtizedes munkássága alatt több mint 3500 illusztrációt készített.

Ifjúkora és pályakezdése Laaksonen a finnországi Kaarina városában született, nem messze Turkutól.Löfström, pp. 189. Mindkét szülője középiskolai tanár volt, akik a kaarinai gimnáziumban tanítottak. A család az iskola épületéhez kapcsolódó épületben lakott.

Turkuban járt iskolába, majd 1939-ben, 19 éves korában költözött Helsinkibe, hogy reklámot tanuljon. Szabadidejében erotikus képek kezdett rajzolni saját szórakoztatására, a képeket azokról a munkásférfiakról mintázta, akiket fiatal kora óta látott. A rajzokat kezdetben rejtegette, majd mielőtt bevonult a hadseregbe, megsemmisítette őket.Arell & Mustola, p. 15 Finnország háborúba lépett a Szovjetunióval, majd hivatalosan belépett a második világháborúba, ezért 1940-ben besorozták. Légelhárítóként szolgált másodhadnagy besorolásban. Később fetisiszta érdeklődését az egyenruhás férfiakkal, különösen a Finnországban szolgáló német Wehrmacht katonákkal való találkozásnak tulajdonította. "A rajzaim nem politikai állásfoglalások, nem ideológia. Csak magára a képre gondolok. Az egész náci filozófia, a rasszizmus és társai gyűlöletesek nekem, ettől még persze lerajzoltam őket—nekik voltak a legszexibb egyenruháik!" A háború után, 1945-ben visszatért tanulmányaihoz.

Laaksonen művészete ebben az időszakban a későbbiekhez képest romantikusabb, lágyabb, "szelídebb alakokkal és formákkal." A férfiak jellemzően középosztálybeliek, szemben a későbbi időszakra jellemző matrózokkal, motorosokkal, favágókkal és más sztereotipikusan hipermaszkulin munkásosztálybeli férfiakkal. Másik lényeges különbség, hogy hiányoznak a drámai kompozíciók, a magabiztos pózok, izmos testek és "egzotikus környezetek", amely későbbi munkájára olyan jellemző volt.

Karrier 1956-ban Laaksonen beküldte rajzait a Physique Pictoral befolyásos amerikai magazinnak, amely a képeket az 1957-es tavaszi számában Tom álnév alatt tette közzé. Az álnévre azért esett a választás, mert hasonlított a Touko keresztnévre. A Tom of Finland nevet Bob Mizer szerkesztő alkotta meg a magazin téli számában.Arell & Mustola, 31.o. Ez a magazin általános névadási gyakorlatát követte. További álnevek ebből az időszakból: Bruce of Los Angeles and Spartan of Hollywood, for example. Az 1957 tavaszi szám címlapján jelent meg egyik rajza, amely két favágót ábrázolt munka közbe, akit egy harmadik férfi néz. A kép a finn mitológiára épül, amely a favágókat az erős férfiassággal azonosította, ennek a helyzetnek a "homoerotikus lehetőségeit" hangsúlyozta, amely "meleg összefüggésbe helyezte" a jelenetet. Ez a stratégia egész életpályájára jellemző volt.

A második világháborút követő időszak a motoros szubkultúra terjedését hozta, amely elutasította "a háború utáni konformizmusra és letelepedett életmódra épülő életet".Löfström, 190.o.Suarez, 1996, 150.o. A motoros szubkultúra egyszerre volt marginális és ellenkulturális; a lázadást és a kockázatvállalást középpontba állító stilizált férfiasságot biztosított a háború utáni meleg férfiaknak. Ez szemben állt a korban elterjed sztereotípiákkal: a filmek és a kabarék a meleg férfiakat nőiesnek állították be.The Celluloid Closet; Directors: Rob Epstein, Jeffrey Friedman (1996) UPC: 043396821071. Laaksonen rajzaira George Quaintance, Etienne és társainak motorosokat ábrázoló képei is hatással voltak.Kalin 1990, 111.o.; Hooven 1993, 84–85.o. Laaksonen motoros és bőrös férfiakat ábrázoló rajzai a meleg férfiakat a vadság, a fizikai lét és az önállóság megtestesítőiként mutatták be.,Suarez, 1996, 152, 158.o.Löfström, 190–1.o. szemben a mainstream kultúrával és az orvosi és pszichológiai szakirodalommal, amely a meleg férfiakat szomorú, érzékeny, passzív fiataloknak állította be.Suarez, 1996, 152, 158.o.; Dyer 1983 Laaksonen rajzai az "1950-es években meleg szubkultúrájában már létező stílusokat és diskurzusokat konszolidálta" ez vezetett ahhoz, hogy széles körben elterjedt és népszerűvé vált e szubkultúrán belül.Löfström, 191.o.

Jegyzetek

Fordítás

Kategória:1920-ban született személyek Kategória:1991-ben elhunyt személyek Kategória:Finn képzőművészek Kategória:LMBT képzőművészek