Déry Tibor Niki című, Egy kutya története alcímmel megjelent kisregénye az 1955-ös esztendő utolsó hónapjaiban készült, a Simon István és Bodnár György szerkesztésében kiadott Új Hang című irodalmi folyóirat 1956-os évfolyamának júniusi és júliusi számában (tehát két részben) jelent meg, majd még 1956 őszén a Magvető kiadó kisregénysorozatában került könyv alakban az olvasó elé. Ezt a kiadást később, már az író kiszabadulása és az irodalmi életbe történő visszatérése után számos újabb követte. Időközben a kisregény az angol, a francia, a német és az olasz olvasóhoz is eljutott, sőt szerepe volt abban, hogy Déry Tibor írásműveire felfigyelt a nyugati szellemi élet, és megindult külföldi sikersorozatuk az ötvenes évek végén és a hatvanas években. A szerzőt még irodalmi Nobel-díjra is felterjesztették. Írása a középiskolai tananyag része, szerepel a kötelező vagy ajánlott olvasmányok között is.
Szereplők Niki – foxterrier-keverék kiskutya Ancsa János – mérnök Ancsa Jánosné – a felesége Jegyes-Molnár Vince – a mérnök barátja Patyi András – társbérlő Ancsáék pesti lakásában Patyi Andrásné – a felesége A horthysta ezredes – Niki előző gazdája
Történet Ancsa János, a salgótarjáni bányászcsaládból származó, ötvenéves mérnök és tanár, valamint a negyvenötödik életévét betöltött felesége Csobánkán él két bérelt szobában. Egyetlen fiuk Voronyezsnél elesett. 1948 tavaszának egyik napján egy foxterrier-keverék kutya állít be hozzájuk vacsoraidőben, majd ugyanúgy másnap is. Harmadik napon már vacsora előtt megérkezik, és a rákövetkező napokban percre pontosan megjelenik a házaspárnál. Egy idő elteltével a Pestről hazaérkező mérnököt már a buszmegállóban várja, és vidáman, nagy ugrásokkal köszönti.
Mivel nem az övék a kutya, eleinte nem nagyon akarják, hogy hozzájuk szokjon, ezért egymás között hol „per kutyának”, hol „per foxinak” szólítják. Egy ideig azután is, hogy megtudják, a kutya neve: Niki. Azt is kiderítik, hogy a gazdája egy horthysta ezredes, aki már nyugdíjaséveit tölti. Az ezredes a házuktól háromháznyira lakik, azonban a kutyát, úgymond, megőrzésre kapta.
Nem sokkal később a házaspár észreveszi, hogy az állat viselős. Ekkor Ancsa megpróbálja elzavarni, ám ez nem jár sok sikerrel, mivel a mérnök nem alkalmaz erőszakot, és csak verbálisan igyekszik érvényt szerezni akaratának. A kiskutya ezt nem tudja mire vélni, de kitartóan visszatér, sőt a buszmegállóban a férfit is ugyanúgy várja, annak ellenére, hogy a ház udvarának kapuját bezárják előtte. Aztán három napra eltűnik, de a negyedik napon újra megjelenik Ancsáék házánál, hogy a mérnöknének megmutassa magát, valamint visszanyert karcsúságát. A bemutató után visszaszalad kölykeihez. A következő napon Ancsáné abbéli szándékkal keresi fel az ezredest, hogy megveszi tőle a kutyát, azonban az nem hajlandó eladni a kommunista Ancsáéknak (Ancsa János még a proletárdiktatúra alatt lépett be a kommunista pártba, mégpedig az elsők között, 1939 végén pedig a Szociáldemokrata Párt tagja lett). Azt állítja, hogy már másnak ígérte, a kölykeit pedig már „elemésztették” egy kivétellel, de már annak is talált gazdát, akinek odaajándékozza.
Miután a parasztgazdától, akinek az ezredes odaajándékozta, tíz forintért megvásárolják, viszonyuk Nikivel meghittebbé válik. Ez még inkább elmélyül, amikor új gazdája először szólítja nevén. A házaspártól csak szeretet kap, nem bántalmazzák sem verbálisan, sem fizikailag, és szabadságát nem csonkítják meg azzal, hogy magukhoz veszik. Azonban betartatnak vele bizonyos alapvető szabályokat (nem „koldulhat”, amikor gazdái esznek, nem vadászhat a háznál lévő baromfiakra, nem hempereghet állati hulladékban), amelyeket viszonylag gyorsan magáévá tesz.
Nem sokkal Niki kölykeinek megszületése előtt Ancsát kinevezik a Bányagépgyár vállalatvezetőjévé, és a munkakör betöltéséhez kiutalnak számukra Pesten egy lakást. Elhatározzák, hogy kedvencüket is magukkal viszik, és így is tesznek, amikor október első felében felköltöznek Jászai Mari téri otthonukba. A kutya lassan szokja meg a számára teljesen idegen világot, a beszűkült életteret, valamint a sétáltatáshoz gyakran használt pórázt. Ancsát kis idő elteltével felfüggesztik állásából, miután fegyelmi úton eltávolít a gyárból egy sikkasztáson és lopáson ért munkáskádert, így több időt tud kutyája nevelésére fordítani. Gyakran viszi sétálni a Duna-partra, ahol többször is csatlakozik hozzájuk a mérnök gyerekkori ismerőse, Jegyes-Molnár Vince, aki korábban sokáig dolgozott a keze alatt, és a Bányagépgyárban újra egy helyütt dolgoztak. A kutya a nagydarab, hallgatag férfit csak lassan szokja meg, sőt még egy ízben meg is ijed tőle, amikor az a füleit mozgatja.
Még az év novemberében Ancsa új állást kap egy kisebb újpesti gépgyárban, számára alárendelt posztba: annak ellenére, hogy bányamérnök, gépészmérnöki feladatokat bíznak rá. Új állása miatt, ez időben, Nikivel gazdasszonya foglalkozik többet (annak ellenére, hogy a pártszervezet megbízásából népnevelői körutakra jár, vagy az MNDSZ-ben végez kisegítő irodai munkát, mivel egészségi állapota miatt nem mer komolyabb hivatalt vállalni).
A következő év márciusában Niki tüzelni kezd, így amikor az asszony sétáltatja, magával viszi férje egyik esernyőjét, hogy elzavarja azokat a bátrabb „udvarlókat”, akiket kistestű kutyája már nem tud távol tartani önnönmagától.
Május végén a mérnök azzal a hírrel tér haza, hogy a külügyminisztert letartóztatták. Emiatt és azért, mert hiába kérvényez minősítésének megfelelő munkakört (amit nem kap meg, ellenben egyik vállalattól a másikig helyezgetik), rosszkedvűség hatja át, melyet súlyosbít, hogy időközben több más párttagot is letartóztatnak, és többeket ki is végeznek. Hangulatát nemcsak felesége, de Niki is megérzi, ráadásul utóbbinak folyamatosan meg kell küzdenie a városi élet nehézségeivel. Míg Csobánkán teljességgel szabadon élt, a városban kötöttségekhez kell alkalmazkodnia, valamint ahhoz, hogy egyre kevesebbet sétálhat, mivel Ancsánét betegségek gyötrik. Hogy ne unatkozzon, egy labdát kap gazdáitól, melynek üldözése legkedvesebb időtöltésévé válik, még azután is, hogy a játékszer kilyukad és leereszt. Gazdáihoz egyre nagyobb szeretettel viszonyul, boldogsága akkor a legnagyobb, amikor kettejükkel együtt van. Ez a boldogság azonban nem sokáig adatik meg számára, Ancsa Jánost 1950 augusztusában letartóztatják. A hivatalában, ahova aznap reggel indult, semmit nem tudnak sorsáról, ahogyan munkahelyén sem. Ancsáné egy évig semmit sem tud férjéről, aki nélkül az ő és kutyája életkörülményei jelentősen romlani kezdenek. Amellett, hogy azt a tanácsot kapja, hogy férjét ne keresse, munkáját sehol sem fogadják el, így takarításból, később pedig otthoni bérmunkákból igyekszik fenntartani önmagát, és az egyetlen hozzá közelálló lényt, Nikit, akit minden nehézség ellenére megtart. Hogy a kisállat gazdája utáni sóvárgását csillapítsa, fekhelyére teríti annak utoljára viselt hálóruháját. Ennek ellenére egy éjszaka folyamán a kutya vonítását csak úgy tudja lecsillapítani, hogy magához veszi az ágyába, mivel szomszédai, férje helyzete miatt (a kéretlen tanács nyilvánvalóvá tette számára, hogy hitvese az államvédelemnél van) rossz szemmel tekintenek rá, igyekszik észrevétlen maradni a házban.
Helyzetüket még inkább súlyosbítja az a körülmény, amikor egy sétáltatás alkalmával Nikit sintérek kezdik üldözni, akiktől az asszony csak úgy tudja megszabadítani kutyáját, hogy lefizeti őket.
Nem sokra rá felhívják a körzeti pártszervezetbe, ahol azt kérdezik tőle, nem gondolja-e, hogy el kéne válnia a férjétől. Pár hét múlva egy négytagú családot utalnak be társbérlőként a lakásába. Ő és Niki ekkor ismerkedik meg Patyi Andrással, a Ganz Villany műszerészével, valamint annak családjával. Miután összebarátkoznak, a férfi és felesége gyakorta elkíséri őket sétájukra. Az időközben testileg leromlott kutya ilyenkor jobban élvezheti a játékot, mivel az erős férfikéz messzebbre tudta neki hajítani a köveket, mint a törékeny, beteges asszony. Mivel lelkileg erőre kap a tudattól, hogy férje él, és írni fog neki (ezt Jegyes-Molnár intézte el, aki csak fél évvel a történtek után értesül barátai helyzetéről), a sétáltatások gyakoribbakká válnak. Ezzel, és azzal, hogy sokat „beszélget” Nikivel, igyekszik életkedvéből részesíteni őt. Helyzetükön nem csak Jegyes-Molnár igyekszik könnyíteni, hanem Patyi András is, aki munkahelyén rendszeresen szóváteszi körülményeiket. Érvelése az, hogy egy politikai bűnösséggel gyanúsított férfi feleségét valóban éhhalálra kell-e ítélni a szocializmus érdekében, holott ő maga ártatlan.
Egy nap Patyi részegen megy haza, és az örömében eléje szaladó kutyának fájdalmat okoz, amely miatt másnap bocsánatot akar kérni annak gazdaasszonyától, de a korábbi viszony nem áll helyre közöttük. Mint kiderül, azért itta le magát, mert beosztották propagandistának a III. Békekölcsön jegyzéséhez, amelynél azt a feladatot kapta, hogy az életszínvonal emelkedéséről meggyőzze a népet. Ennek ellenére Niki megbocsátaná az esetet, de a nő nem ereszti ki a hazatérőhöz. Valójában bántja, hogy a kutya immáron a társbérlőt várja úgy haza, mint egykor a férjét.
Jegyes-Molnár egy napon meglepetést szervezve, oldalkocsis motorján leviszi Ancsánét és Nikit Csobánkára, amely a kisállat utolsó jó napja lesz. A nap számára örömmel telik el, igyekszik minden emlékét felidézni. Ebbe beletartozik az is, hogy megkerget egy nyulat, mint annak idején tette azt, amikor gazdáival sétált itt. A nyúlvadászat ugyanúgy sikertelenül végződik, ezúttal amiatt, hogy hamar elfárad.
A kirándulás után Ancsáné elhatározza, hogy bepároztatja Nikit, azt gondolván, hogy az anyai örömök visszaadják a kutya életkedvét. Ám erre már nem kerül sor, mivel az állat megbetegszik, meghűl. Ebből ugyan két nap alatt kigyógyul, de valamilyen „kór” miatt állapota egyre rosszabbá válik. A nő kétszer is megpróbálja kideríteni, mi baja. Egyik alkalommal az állatorvosi főiskolára akarja vinni, de Niki ellenállása miatt ez nem sikerül, a karjából kiugorva rosszul esik és beüti oldalát. Miközben vinnyogva fekszik a földön, egy nő érkezik oda hozzájuk, aki kalitkában egy papagájt cipel. A madár a kutya látványára szinte önkívületi állapotban azt kezdi el rikácsolni, hogy „Meghalt az édes… meghalt az édes, édes, édes!” A nő hazaviszi a kutyát, aki bevonul a szekrény alá, ahonnan nem jön elő többet. Másnap Patyiék egy barátja, egy állatorvos próbálja megvizsgálni, de nem tudják Nikit kicsalni a szekrény alól. Azt pedig, hogy bottal zavarják ki onnan, az asszony határozottan elutasítja. Niki hamarosan elpusztul, gazdasszonya úgy véli, halálát a szabadsága és gazdájának elvesztése okozta. A halálát követő napon a mérnök hazatér, de kutyájának már csak a holtteste fogadja. Kiderül, nem tudta meg letartóztatásának és szabadon bocsátásának az okait. Elhatározzák, hogy Nikit eltemetik, emlékül pedig elteszik egyik kedvenc elfoglaltságának kellékét, egy követ. (1998), 107–115. old. (?), 159–163. old. (?), 27–31. old. (2007), 144–153. old.
A mű háttere és jellemzése (Élet a zsarnokság szorításában) A lelkiismeret lázadása Déry kisregénye korszakot jelöl. Először abban az értelemben, hogy a huszadik századi magyar társadalom történetének egy rendkívül válságos időszakában keresi a közösségi tapasztalatok magyarázatát és a válság feloldásának lehetőségét. Másodszor pedig az író személyes eszmei és művészi fejlődésében. E kisregény lapjain összegződnek ugyanis felismerései, töprengései és ítéletei, és válik érvényessé egy művészi forma, amely hosszabb kísérletezés révén jött létre, egyszersmind a további törekvések kezdete lett. (1995), 90. old. (1995), 22. old.