A Kölni Választófejedelemség () egy történelmi államalakulat volt, mely 953 és 1803 között állt fenn. A Német-római Birodalom egyik legfontosabb állama és választófejedelme volt. Élén a kölni érsek állt, aki egyúttal az Itália főkancellárja címet is viselte, ezzel a mainzi érsek után a birodalom második leghatalmasabb egyházi méltósága volt. A fejedelemség központja Köln, a 15. századtól pedig Bonn városa volt.
Fontos megjegyezni, hogy a Kölni főegyházmegye a választófejedelemségnél jóval nagyobb területtel rendelkezett, ám előbbi csak az egyházszervezet tekintetében tartozott az érsek felügyelete alá, míg utóbbi élén világi uralkodóként állt.
Története A fejedelemség létrejötte A mai Köln helyén az első települést a germánok alapították, majd 50-ben lett római város Colonia Claudia Ara Agrippinensium néven. Első ismert püspökét 313-ban választották meg, 785-ben érseki rangra emelték. Az érsek világi hatalmat a 10. század közepén szerzett, amikor I. Ottó német-római császár öccsét, Brúnót helyezte az érseki székbe. Ottó hatalmát csak véres harcok árán tudta megszilárdítani. 954-ben fia, Liudolf és veje, Konrád újabb összeesküvést szerveztek ellene, segítségül hívva a magyarokat. A lázadást azonban még a magyarok megérkezése előtt elfojtották, s a két herceget megfosztották birtokától. Ottó ezután a Konrádtól elvett Lotaringiát Brúnónak adományozta, aki ezzel a birodalom második leghatalmasabb embere, s Ottó uralkodása végéig hű támasza lett. 34. oldal Ezzel a kölni érsek egyúttal a birodalom fejedelme is lett. Az érsekek a következő századokban is hűek maradtak a császárhoz, így a fejedelemség területe egyre gyarapodott. Pilgrim érseket II. Konrád az Itália főkancellárja címmel tüntette ki, melyet utódai is birtokoltak.
I. Fülöp uralkodásának idejére (1167-1191) az érsek hatalma annyira megnőtt, hogy a császár is fenyegetve érezte magát, ezért Barbarossa Frigyes és Fülöp csapatai több ízben is összecsaptak. A konfliktusok azonban mindig hamar lezárultak, és az érsek továbbra is fontos támogatója maradt a császár külpolitikai törekvéseinek. Fülöp többször is elkísérte Frigyest itáliai hadjárataira, így részt vett például a katasztrofális vereséggel végződő legnanói csatában is. A vereség egyik fő oka az volt, hogy Oroszlán Henrik szász herceg Frigyes hívása ellenére nem vonult hadba, ez pedig egy újabb belső hatalmi konfliktust eredményezett. A harcok végül Henrik vereségével végződtek: a herceget birodalmi átokkal sújtották és birtokait szétosztották. Fülöp szolgálatai jutalmául a Vesztfáliai Hercegséget kapta, mely címet a fejedelemség megszűnéséig viselték a kölni érsekek. Fülöp nevéhez kötődik a kölni városfal megépítése is. bélyegkép|left|200px|A kölni dóm. 1248-ban kezdték el építeni, de csak 1880-ra készült el.
A Stauf-házi császárok idején I. Adolf 1193-ban került az érseki székbe. A Welfek és Staufok közti trónviszályban kezdetben a Welfeket támogatta, így 1198-ban német királlyá koronázta Ottót az aacheni székesegyházban. 1205-ben azonban Sváb Fülöpöt is megkoronázta. Ezzel III. Ince pápa akaratával szegült szembe. Itt azonban rosszul mérte fel az erőviszonyokat, mert a pápa kiátkozta és megfosztotta hivatalától. Helyére új püspököt választottak, ami az érsekség politikai szakadásához vezetett, Adolf ugyanis nem volt hajlandó átadni hatalmát. A helyzet a császári trónviszállyal együtt rendeződött. Miután Fülöpöt meggyilkolták, Ottó szerezte meg a trónt, ezzel pedig Adolf helyzete is enyhült. Az érseki széket nem kapta vissza, helyére a mindkét oldal által elfogadott Engelbertet ültették, Adolf élete végéig segédpüspökként szolgálhatott az egyházmegyében. Engelbert uralkodása folyamán az egyház és a pápai hatalom korlátozhatatlanságáért küzdött, emiatt pedig a világi nemességgel került szembe. A konfliktus odáig mérgesedett, hogy 1225-ben Frigyes isenbergi gróf meggyilkoltatta az érseket. Engelbertet vértanúnak nyilvánították és szentként kezdték tisztelni, noha szentté avatására sosem került sor.
I. Konrád (1238-1261) a császári hatalmi harcok helyett saját birtokaira fordította figyelmét. Több mint húsz éves regnálása alatt gazdaságilag és politikailag is megerősítette az érsekséget. Az ő nevéhez fűződik a kölni dóm építésének megkezdése is.II. Siegfried politikai törekvései miatt szembekerült a kölni polgársággal. Az 1288-as worringeni csata elvesztése következtében Köln városa kikerült az érsek hatalma alól. Siegfriednek is el kellett hagynia a várost, így a püspöki rezidenciát Bonnba helyezte át. Köln 1475-ben kapott szabad birodalmi városi rangot. II. Henrik idején (1304-1332) újra hatalmi harcok kezdődtek a császári címért, amibe XXII. János pápa is beleszólt. Henrik ezúttal a pápa mellé állt, ennek köszönhetően az érsekség és a Szentszék viszonya helyreállt. Utóda Walram fiatalon került trónra. A források jámbor és emberbarát püspökként emlékeznek meg róla, ám uralkodásra nem volt alkalmas. Politikai tevékenysége teljes kudarc volt, a pápa és a császár sem bízott benne, az érsekséget pedig gazdasági csődbe sodorta. Walram után Vilmost választották érseknek. Vilmos (1349-1362) gazdaságilag és politikailag is hatékonyan kormányozta az érsekséget, így hamar visszaszerezte annak régi jelentőségét.
A német Aranybulla Vilmos uralkodásának köszönhetően a kölni érsek ismét a birodalom legfontosabb méltóságai közé került. Ennek köszönhetően, amikor 1356-ban IV. Károly császár a tartományurak nyomására kiadta a német Aranybullát, a kölni érseket is a hét választófejedelem között említette. Az Aranybulla rögzítette a császárválasztás módját valamint a választófejedelmek jogait és kötelességeit a császárral szemben, ugyanakkor kikötötte, hogy az újonnan megválasztott császárnak azonnal meg kell erősíteni a fejedelmek szabadságát és kiváltságait.Poór János - Nyáry Gábor: Nyugat-Európa és a gyarmatbirodalmak kialakulásának kora (1500-1800). IKVA Kiadó, Budapest, 1990. 45. old. Ezzel együtt a választófejedelmek saját területükön a császárral megegyező hatalommal bírtak.Weiszhár 112. o.
A nagy nyugati egyházszakadás A nagy nyugati egyházszakadás idején III. Frigyes a római VI. Orbánt támogatta. Ezért az avignoni ellenpápa, VII. Kelemen jelentős területektől fosztotta meg. A veszteségekre tekintettel Frigyes ezt követően semleges álláspontra helyezkedett, és igyekezett távol tartani magát az egyre mélyülő konfliktusoktól. Ennek eredményeként később a harmadik pápának megválasztott V. Sándort is készséggel elismerte.
II. Dietrich (1414-1463) Frigyes unokaöccseként szerezte meg a püspöki széket. 49 évig tartó uralkodása inkább hadvezéri, mintsem püspöki tevékenységéről maradt emlékezetes. A hadjáratok közül kiemelkedik a Soest városával szemben vívott magánháború (Soest Fehde), mely 1449-ben kölni vereséggel és Soest elszakadásával végződött. Ezzel a választófejedelemség legnagyobb városát vesztette el. Dietrich folyamatos háborúi nem eredményeztek jelentős területgyarapodást, azonban kiürítették a kincstárat, és az érsekséget a gazdasági összeomlás szélére sodorták. Utódai jóval óvatosabb politikát folytattak, valamint nagy hangsúlyt fektettek a gazdasági konszolidációra is, azonban így sem tudták megakadályozni, hogy a Kölni Választófejedelemség megkezdje hanyatlását.
bélyegkép|right|180px|Gebhard Truchsess von Waldburg, a kálvinsta érsek A reformáció A reformáció korai időszakában Köln városa volt az egyetlen jelentős birodalmi város, mely mindvégig megmaradt a katolikus vallásban. A reformáció hatásai azonban így is elérték a fejedelemséget, s néhány kisebb vallási konfliktus mellett jelentős egyházi reformokhoz vezettek. V. Hermann azonban nem elégedett meg ennyivel, s már teológiai kérdésekben is megkérdőjelezte a katolikus álláspontot. 1542-ben a fejedelemségbe hívta Martin Bucert, aki hozzálátott az érsekség reformáláshoz a protestáns vallások tanai szerint. Az érsek eltávolodását a katolicizmustól azonban nem fogadta mindenki egyetértéssel. A V. Károly császár és a klérus mellett a kölni lakosság is kitartott a katolikus hit mellett, s így Hermann saját fejedelemségében került kisebbségbe. A Rómával való formális szakítását követően III. Pál pápa kiátkozta az egyházból, 1547-ben pedig hivatalosan is visszavonult hivatalából. Utóda, III. Adolf konzervatívabb nézeteket vallott, ám a reformok szükségességét ő is felismerte. A katolikus megújulásban a jezsuiták és a ferencesek is nagy szerepet játszottak. II. Gebhard 1577-es megválasztása idején szintén konzervatív volt. Később beleszeretett Ágnes mansfeldi grófnőbe, s hogy házasságot köthessen vele, 1582-ben kálvinista vallásra tért át. 1583 februárjában házasságot is kötöttek, Gebhard pedig kísérletet tett a választófejedelem örökletes monarchiává alakítására. A házasságkötés miatt a kölni székeskáptalan új érseket választott Ernő bajor herceg személyében. A két érsek között öt éven át tartó háború kezdődött, mely a katolikus Ernő győzelmével ért véget. Ezzel Kölnben újra megszilárdult a katolikus vallás helyzete.
A Wittelsbachok korszaka Ernő hatalomra jutásától kezdve közel két évszázadon keresztül a bajor Wittelsbach-ház adta a kölni érsekeket. A Wittelsbachok idején az érsek Köln mellett egyidejűleg több környező egyházmegye (Paderborn, Hildesheim, Regensburg, Liége stb.) főpásztora, és így a hozzájuk tartozó birtokok ura is volt. Ennek köszönhetően a kölni érsek újra a leghatalmasabb földbirtokosok, s ezzel együtt a legjelentősebb katolikus főurak közé emelkedett a Német-római Birodalomban.
1584-ben került sor az állandó nunciatúra felállítására Kölnben, melynek elsődleges célja az volt, hogy a Szentszék közvetlenül felügyelhette ezáltal az egyházmegye kormányzását.Molitor, Hans Georg: Köln I/2 In: Theologische Realenzyklopädie, 19. kötet. Berlin/New York 1990. 298. old. Ebben az időszakban ugyanis az érsek elsősorban világi hatalmával törődött. Az egyházi feladatok ellátására az érsek általában segédpüspököket nevezett ki.
Ernőt unokaöccse, Ferdinánd követte a püspöki székben. Ferdinánd egy eladósodott és korábbi semlegességét elvesztő, politikailag elkötelezett államot kapott elődjétől. Legfontosabb célja a gazdasági stabilitás megteremtése volt, valamint hogy saját államán belül és azon kívül a teljes birodalomban támogassa a katolikus megújulást. Ez utóbbi kapcsán külpolitikáját teljes mértékben családja, a Wittelsbachok érdekeinek rendelte alá.Ebben az időszakban a protestáns Pfalz és a katolikus Bajorország uralkodóit is a Wittelsbach-ház egy-egy ága adta. A kölni érsek származása és vallási hovatartozása alapján is utóbbit támogatta. Ennek egyik jeleként 1609 augusztusában az érsekség is csatlakozott az I. Miksa bajor herceg által életre hívott Katolikus Ligához, majd a harmincéves háborúban is a Katolikus Liga kötelékében vett részt.Herbermann, Charles (szerk.) German (Catholic) League. In: Catholic Encyclopedia. New York, 1913. Erre az időre esik Nyugat-Európában a boszorkányüldözések korszaka, melyből Köln sem maradt ki.Schormann, Gerhard: Der Krieg gegen die Hexen. Das Ausrottungsprogramm der Kurfürsten von Köln. Göttingen, 1991. Saját területén a katolikus egyház megújításával hatékonyan harcolt a reformációval szemben. Tevékenysége során elsősorban a szerzetesrendekre, különösképpen pedig a jezsuitákra támaszkodott.
bélyegkép|right|180px|Wilhelm Egon von Fürstenberg