Tomislav Mazalović (Vinkovce, 1990. június 10. –) horvát labdarúgó, az Inter Zaprešić játékosa.

Pályafutása Klubcsapatban Tomislav Mazalović Vinkovcében született, pályafutását pedig a helyi Cibalia csapatában kezdte. 2008-ban mutatkozott be a felnőttek között, összesen hat évet töltött a csapatnál és 143 bajnoki mérkőzésen lépett pályára. 2008 novemberében szerezte meg az első gólját a klubban és a horvát élvonalban egy Croatia Sesvete elleni 3–1-re megnyert bajnokin. 2010-ben az Európa-ligában is pályára lépett az északír Cliftonville elleni mérkőzésen. 2013 júliusában nem hosszabbította meg a lejáró szerződését és a következő szezon végén távozott a klubtól.

2014 nyarán az Inter Zaprešić játékosa lett. Az akkor másodosztályú csapatot feljutáshoz segítette, majd még három szezonon keresztül játszott a csapatban, amelynek többször csapatkapitánya is volt. 2017 májusában sérülés miatt hosszabb kihagyásra kényszerült. 2018 nyarán a Diósgyőri VTK szerződtette. Kevés játéklehetőséghez jutott, a szezonban mindössze 8 alkalommal volt kezdő. 2019. május 22-én a miskolci klub hivatalos honlapján közölte, hogy felbontották a horvát játékos szerződését.

Statisztika Klub 2018. május 21-én frissítve.

KlubSzezonBajnokságOrszágos kupaEgyébÖsszesenBajnokságPályára lépésGólPályára lépésGólPályára lépésGólPályára lépésGólCibalia2008–09Prva HNL26100—2612009–10Prva HNL21100—2112010–11Prva HNL19020202302011–12Prva HNL20130—2312012–13Prva HNL28761—3482013–14Druga HNL2920020312Összesen143121114015813Inter Zaprešić 2014–15Druga HNL23310—2432015–16Prva HNL29110—3012016–17Prva HNL28010—2902017–18Prva HNL30421—325Összesen110851—1159Karrier összes253201624027322

Jegyzetek

További információ

Kategória:Horvát labdarúgók Kategória:1990-ben született személyek Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:A DVTK labdarúgói Kategória:Az NB I labdarúgói Kategória:Élő személyek