A Tham Luang-barlangi mentőakció 2018. június 23. és július 10. között zajlott le a thaiföldi Csiangraj tartomány Nang Non-hegységében. Ennek során egy 12 gyermekből és egy felnőttből álló csoportot mentettek ki egy vízzel elöntött barlangból. A fiatal labdarúgókból és edzőjükből álló kirándulócsoport a heves esőzések miatt rekedt a részlegesen elárasztott barlangban. Miután észlelték eltűnésüket, azonnal megkezdődött a keresésük.
Hollétük beazonosítását nehezítette a víz szintjének emelkedése, és több mint egy hétig nem sikerült felvenni a kapcsolatot a csapattal. A nagyszabású mentési munkálatokat a közvélemény és a nemzetközi média is fokozott figyelemmel követte. Kilencnapos keresést követően, július 2-án brit búvárok szűk járatokon és zavaros vizeken átjutva megtalálták a bennrekedteket, akik a barlang szájától mintegy 3,2 kilométerre, egy magasabban fekvő sziklán kerestek menedéket. A mentést vezetőknek választaniuk kellett: vagy megismertetik a gyerekeket és edzőjüket a búvárkodás alapjaival, hogy így hamarabb kiúszhassanak, vagy a mentők hónapokig várnak, míg a monszun-évszak elmúltával a barlangot elöntő víz visszahúzódik. Miután napokig szivattyúzták a barlangrendszerből a vizet, és az esőzés is alábbhagyott, július 8-án a csapat négy tagját sikerült kihozni, majd egy nappal később újabb négy gyereket mentettek ki. Végül a többi gyereket és edzőjüket július 10-én hozták ki a barlangból.
A mentési műveletbe több mint 1000 ember kapcsolódott be, köztük a Thai Királyi Fegyveres Erők haditengerészetének búvárai és számos önkéntes személy és alakulat az országból és Thaiföld határain kívülről is. A mentés során egy 38 éves, korábban a thai haditengerészet elit kommandójában szolgáló férfi életét vesztette, amikor július 5-én a barlangban rekedt csoporttól tért vissza, akiknek oxigéntartályokat szállított.
A csapat eltűnése bélyegkép|Thaiföldi híradás a mentésről
A Tham Luang Nang Non (thaiul: ถ้ำหลวงนางนอน; Az alvó hölgy nagy barlangja) egy karsztos barlangrendszer a Thaiföld és Mianmar határán elterülő Nang Non-hegységben. A mély üregekkel, szűk járatokkal és szifonokkal tarkított barlangrendszer 10 km hosszú és több mint 100 méterrel a mészkőréteg alatt található. Mivel a barlang egyes részeit az év bizonyos szakában víz árasztja el, az esős évszakban (júliustól novemberig) táblák figyelmeztetik a látogatókat, hogy nem ajánlott a belépés.
2018. június 23-án egy 12 gyerekből és egy felnőttből álló csoport születésnapi piknikre indult a barlanghoz. A 11 és 17 év közötti gyerekek egy helyi futballcsapat, a Vaddisznók (thaiul: หมูป่า; Mu Pa) játékosai voltak, akiket egy 25 éves segédedző, Ekapol Chantawong (thaiul: เอกพล จันทะวงษ์) kísért el. A rosszra forduló időjárás és a hirtelen lezúduló eső miatt azonban a sötét barlangban rekedtek. Miután a csapat első edzője keresésükre indult, megtalálta a barlang bejáratánál a csapat holmijait, és azonnal értesítette a hatóságokat.
Keresés és kapcsolatfelvétel bélyegkép|balra|150px|A Nang Non-hegység Az akció kezdetén a hadsereg búvárai átvizsgálták a barlangot, azonban a víz annyira zavaros volt, hogy lámpákkal sem láttak a víz alatt. A folyamatos esőzések miatt ideiglenesen félbe is kellett szakítani a keresést. Négy nap elteltével a haditengerészet egységeihez csatlakozott egy 30 fős, jól felszerelt mentőcsoport, amely az amerikai hadsereg indo-pacifikus parancsnokságának tagjaiból, illetve brit búvárokból (Richard Stanton, John Volanthen, Robert Harper) állt.
A rendőrség nyomkereső kutyákat vetett be, hogy más bejáratokat találjanak a barlanghoz, illetve drónokat is felhasználtak a keresés során, annak ellenére, hogy jelenleg nincs olyan technológia, amellyel a föld mélyén levő emberek felderíthetőek.
2018. július 2-án, helyi idő szerint 22:00 óra körül végül sikerült az egytől-egyig életben lévő bennrekedtek hollétét felderíteni. A csoportot Stanton és Volanthen fedezte fel egy keskeny sziklán, amely 400 méterrel a Pattaja-strand nevű üregen túl található.Az üreg a felszínen található kedvelt üdülőhelyről kapta a nevét. Volanthen éppen a többi búvár tájékozódását elősegítő vezérfonalakat helyezett el a barlang falain, amikor kiemelkedett a vízből és megpillantotta az eltűnt gyerekeket és edzőjüket. A párkány, ahol rátaláltak a csoportra, mintegy 3,2 kilométerre van a barlang szájától.
A csapat és a mentők találkozásakor készült videó felkerült a Thaiföldi Haditengerészet Facebook-oldalára. Ebben látható, amit a kábult gyerekeknek fogalmuk sem volt arról, hogy milyen rég óta vannak bent a barlangban, mivel a búvárokat arról kérdezgették, hogy milyen nap van. Csiangraj tartomány kormányzója, Narongsak Osatanakorn ekkor közölte a sajtóval a fejleményeket, mondván: „Épségben megtaláltuk őket, de a mentési műveletnek még nincs vége.”
A barlangban rekedtek névsora: Név (TKÁ) Életkor Megjegyzés Chanin Vibulrungruang 11 Panumas Sangdee 13 Duganpet Promtep 13 Csapatkapitány. Somepong Jaiwong 13 Mongkol Booneiam 13 Az első művelet során kimentve. Nattawut Takamrong 14 Az első művelet során kimentve. Ekarat Wongsukchan 14 Adul Sam-on 14 Egyedül ő beszélt angolul, ő kommunikált a mentőcsapat első tagjaival. Nincs állampolgársága. Prajak Sutham 15 Az első művelet során kimentve. Pipat Pho 15 Az első művelet során kimentve. Pornchai Kamluang 16Nincs állampolgársága. Peerapat Sompiangjai 17 A fiú, akinek születésnapját a barlangnál ünnepelték Ekapol Chantawong 25 Segédedző, korábban buddhista szerzetes, nincs állampolgársága.
A segédedzőnek és két fiúnak nincs thaiföldi állampolgársága, ezért nehéz nekik Csiangraj tartományon kívüli mérkőzésekre utazniuk. Ők hárman a Thaiföld, Mianmar, Laosz és Kína között elterülő, úgynevezett Arany háromszögből származnak.
Segítség a barlangban bélyegkép|A barlang szája Július 3-án hét búvár, köztük egy orvos és egy ápoló úszott be a csoporthoz. A hatóságok közleményéből kiderült, hogy a mentők megvizsgálták és kezelésbe vették a fiúkat, illetve szórakoztatták őket. A közlemény szerint egyiküknek sem volt komolyabb sérülése. „Orvosi felügyelet mellett könnyen emészthető, nagy energiatartalmú ételekkel, vitaminokkal és ásványi anyagokkal látták el őket”, nyilatkozta Apagorn Youkonggaew, ellentengernagy, a Thai Haditengerészet Különleges Egységeinek vezetője a sajtónak. Ebből az alkalomból egy videót tett közzé hadsereg, amelyen mind a 12 gyerek és a segédedző egyenként bemutatkoztak és közölték életkorukat is. Az izolációs takarókba burkolózó csapat tagjai egy rövid üzenetben és hagyományos thai mozdulattal (wai) üdvözölték a külvilágot. Egy második videóban az volt látható, amint elgyengült lábukat orvos kezeli. A híradásokból kiderült, hogy egyesek közülük nem tudnak úszni, ami nagyban nehezíteni fogja az amúgy is bonyolult mentési műveletet.
A fiúk és edzőjük a búvárok által kézbesített levelek útján kommunikáltak családjukkal, amelyekben biztató szavakat közvetítettek és leírták, hogy jól vannak.
A mentés megtervezése bélyegkép|Más bejáratot kereső hatóságok A mentést végző egységeknek meg kellett küzdeniük az emelkedő vízszinttel. Két forgatókönyv létezett, miszerint a gyerekek vagy megtanulják a búvárúszás alapjait, hogy ki tudjanak úszni a barlangból, vagy hónapokig várnak, míg a víz szintje annyira csökken, hogy úszás nélkül kijöhessenek. A barlangrendszert ebben az időszakban rendszerint elárasztja a víz, és ez az állapot szeptemberig vagy októberig tart.
A kutatások a hegy mélyéig terjedő, elárasztott járatokat mutattak ki. Az a pont, ahol a csoport megrekedt mintegy 3,2 kilométerre volt a bejárattól, és 800–1000 méterre a hegy csúcsától. A hozzájuk vezető útnak több elárasztott része volt, melyek között több nagyon szűk rész is (a legszűkebb rész kb. 40 cm), illetve egyes helyeken erős áramlatok és nagyon rossz látási viszonyok voltak, amelyek még a tapasztalt búvároknak is nehéz terepnek számít, így a kifele vezető út alatti esetleges pánik akár végzetesnek is bizonyulhat. Ezért a mentőcsapatok más bejáratok utáni kutakodtak, amelyeken könnyebben ki lehetne hozni a fiúkat. Fúrásokat végeztek, hogy a felgyülemlett vizet lecsapolhassák és egy használhatóbb mentési útvonalat hozzanak létre, azonban nem találtak jobb kijáratot.
Gyors ütemben szivattyúzó berendezéseket állítottak fel a helyszínen, amelyekkel a barlangrendszerből vizet szivattyúztak ki, illetve egyes folyásokat eltereltek, hogy ne áramolhasson több víz a barlangba. A szokásostól eltérően szárazabb időjárás és a technikai megoldások hatására július 5-én a barlang vízszintjét óránként 1,5 centiméterrel sikerült csökkenteni, ami lehetővé tette a mentőcsapatok számára, hogy 1,5 kilométert gyalog tegyenek meg. Az előrejelzések július 8-ára heves esőzéseket jósoltak, ami megállíthatta vagy éppen megfordíthatta volna a folyamatot, illetve fennállt annak is a veszélye, hogy a csapat tartózkodási helyét is eléri a víz. Egy július 4-ei jelentésből kiderült, hogy a szivattyúk liter vizet pumpáltak ki óránként. A Cseh Köztársaság felajánlott több cseh gyártmányú, nagy teljesítményű szivattyút, amelyek egyenként 400 liter/másodperces teljesítménnyel dolgoznak. Július 6-án a barlang oxigénszintjének csökkenését észlelték, ami azzal a veszéllyel fenyegetett, hogy a gyerekeknél oxigénhiányos állapot léphet fel, ha több napig ilyen körülmények között kell maradjanak. Ezért egy oxigénpótló vezetéket szereltek az üregbe. Ennek ellenére július 8-án az oxigénszint 15%-ra csökkent, miközben az emberi test normális működéséhez ez az érték 19,5% és 23,5% kell legyen.
Búvárok bélyegkép|Szivattyúkkal távolították el a barlang vizét Egy 90 főből álló búvárcsapat dolgozott a mentésben, köztük 50 külföldi volt. A mentők vezetői úgy döntöttek, hogy a bent rekedteket tapasztalt búvárok vezessék ki, amihez szükség volt néhány búvárkodási alapismeret átadása és a csapat mentális és fizikai felkészítése az igen nehéz útra. A mentés során nagyon sok múlott az időjáráson, amely meghatározta az akció idejét és menetét is.
A Brit Barlangi Mentők Tanácsa (British Cave Rescue Council) hét búvárt (köztük Jason Mallinson és Chris Jewel búvárokat, akik 500 kg felszerelést is vittek magukkal) és egyéb mentősöket, akik a felszínen segítették a munkát.
Egy, a Tengerészgyalogság által közölt videó tanúsága szerint 215 mentő vett részt az akcióban, amiből 129 részt vett a szállítási műveletben. A többi búvárként és a kisegítő személyzet tagjaként dolgozott.
Egység / Ország Búvárok Segítők Thai Királyi Haditengerészet Tengerészgyalogsága 18 - Thai Királyi Hadsereg 1 - Thai Királyi Haditengerészet egyéb egységei - 8 Ausztrália 8 7 Dánia 2 - Finnország 1 - Kanada 1 - Kína 1 6 Thaiföld - 5 Egyesült Királyság 5 9 Egyesült Államok 5 9 Összesen 42 44
Elterelő gát Egy kőből készült elterelő gátat építettek a barlang közelében, amely a szivattyúzással együtt segített a barlangrendszer vízszintjének csökkentésében. Ez azonban azzal járt, hogy a közeli mezőgazdasági területek egy része víz alá került. Egy ideig pedig jó szándékú önkéntesek véletlenül vizet pumpáltak a rendszerbe, azonban a hatóságok még időben leállították őket.
Logisztikai tábor bélyegkép|A barlang előtti tábor vázlatos rajza A mentők tábora a barlang bejáratánál állt, és a mentésben részt vevők mellett önkéntes segítők és újságírók százai is itt állomásoztak az akció alatt. A tábort több zónára osztották, a mentést végző egységek, a hozzátartozók és a sajtó is külön-külön részt kapott.
Halálos áldozat A mentésben részt vett Saman Kunan (thaiul: สมาน กุนัน), egy 38 éves repülőtéri biztonsági alkalmazott is, aki korábban a haditengerészet elit egységében szolgált. A segítségét önként felajánló Kunan július 6-án életét vesztette, amikor a barlangba oxigénpalackokat szállítva saját tartályából kifogyott a levegő. Egy társának sikerült kihoznia, de életét már nem tudták megmenteni.
Mentés bélyegkép|A barlang térképe (bal alsó sarokban az áldozatok tartózkodási helye)