A torjai Szent Miklós római katolikus templom, eredetileg egy román kori erődtemplom volt, melyet a 15. században védőfallal vették körül. Első írásos említése 1332-re tehető, amely az egykori Altorján – a mai Torja délkeleti részén épült azon a magaslaton, amelyet a templomról Szent Miklós-dombnak neveztek el. A templom az Apor család birtokközpontjában épült, akik jelentős mértékben támogatták az egyházat.

Története Egy pápai tizedjegyzék alapján, az altorjai templomot 1332-ben említik először. A templom nevét elsőként egy 1479-ben íródott oklevél örökíti meg: Zenthmiklos Thorya. A templom román kori eredetéről, a torony alatti két henger tagozatú köríves ajtó tanúskodik. (Ez az ajtókeret hasonló a csíksomlyói Szent Péter-temploméhoz.) A templomot a 15. században védőfallal vették körül, melyet egy 1822-ben bekövetkezett földrengést követően lebontottak, a toronya viszont sértetlen maradt. Még ebben az évben elkezdték újjáépíteni a templomot, az eredeti régi torony kivételével.

A régi templomból az 1990-es próbaásatások alkalmával bordaelemek és boltozótéglák kerültek felszínre. A torony 1654-ben épült Rákóczi György idejében. Erre utal az oldalára függesztett, latin nyelvű, kőbe vésett felirat. Itt található a 18. századból egy darab fából faragott feszület ember nagyságú Krisztussal (amely egyedi egész Erdélyben), Az 1785-ből származó keresztelőkút, a régi templom főoltárának egyik kazettás darabja. A templom melletti temetőben több értékes kőkereszt található.

A templom harangjai A 16. századból való harangját 1916-ban elvitték. Új harangjait 1923-ban öntötték.

A templom rekonstrukciói Építése óta belső terét 1954-ben és az 1970-es években renoválták. Külső felújításait 1927-ben és 1970-ben végezték. A rendszerváltás óta nagyobb felújításra nem került sor, viszont 2017-ben a tetőszerkezeten tatarozási munkálatok kezdődtek, melynek során kicserélték az összes tetőcserepet. A további külső és belső felújításhoz a hívek adománya mellett pályázni is szándékoznak.

bélyegkép|jobbra|175px|A templom oltára 2018-ban

A templom búcsúja A torjai római katolikus templom búcsúját a templom védőszentjének ünnepén, december 6-án Szent Miklós napján tartják.

Érdekességek Altorját a régi iratokban, a templom védőszentjéről Szentmiklóstorjának is nevezték. A hagyomány szerint a reformáció terjedésekor, Ikafalváról hittérítők érkeztek Feltorjára, ahol olyan sikerrel hirdették az új tanokat, hogy a község nagy része áttért a megújított vallásra. A hitszónokok elindultak Altorjára is, de Apor Ilona egybegyűjtötte jobbágyait, útjukat állták és visszatérésre kényszeríttették őket. Ennek emlékére nevezték el a helyet Szent Ilonának. A legenda az 1830-as években keletkezett, a felsőtorjai templomnak a fejedelmi biztosok általi átadását a reformátusok számára minden valószínűség szerint 1597-ben akadályozta meg Apor Péter dédanyja, Apor Andrásné, Lázár Borbála. Ez lehet a Szent Ilona legenda alapja. Az átadás 1603. július 17-ke előtt következett be. Altorján a vallási tagolódás a katolikusok nagy fölényét mutatja, 1869-ben a 2297 személyből 2130 volt katolikus és 34 református.

Jegyzetek

Források

Kategória:Torja Kategória:Románia 19. századi építményei Kategória:Románia katolikus templomai, kolostorai Torja