Az Első Örmény Köztársaság (gyakran csak Örmény Köztársaság, Հայաստանի Հանրապետութիւն), a középkor óta az első független örmény állam volt 1918 és 1920 között.

A köztársaságot a felbomlott Orosz Birodalom örmények lakta területein alapították, az úgynevezett Kelet-Örményország vagy Orosz Örményország területén. A kormány vezetői és tagjai többnyire az Örmény Forradalmi Szövetségből (ARF vagy Dashnaktsutyun) kerültek ki. Az Örmény Köztársaságot északról a Grúz Demokratikus Köztársaság, nyugatról Törökország, délről Irán és keletről az Azerbajdzsáni Demokratikus Köztársaság határolta. Összesen 70 000 km² (eredetileg 174 000 km²- a sèvres-i békeszerződés alapjánHille, Charlotte Mathilde Louise (2010). State Building and Conflict Resolution in the Caucasus. Leiden, Netherlands: Brill. p. 151. ISBN 978-90-04-17901-1. ) és 1,3 millió lakos tartozott a köztársasághoz.Hewsen, Robert (2001). Armenia: A Historical Atlas. Chicago: University of Chicago Press. p. 235. ISBN 0-226-33228-4. Walker, Christopher J. (1990). Armenia: The Survival of a Nation (revised second ed.). New York: St. Martin's Press. p. 257. ISBN 9780312042301. 

Az Örmény Nemzeti Tanács 1918. május 28-án kikiáltotta Örményország függetlenségét. A kezdetektől fogva Örményországot számos bel-és külpolitikai probléma sújtotta. Humanitárius krízis alakult ki az örmény népirtás következtében, mivel az Oszmán Birodalomból érkező örmény menekültek tízezrei kerestek új otthont. A köztársaság több mint két évig állt fenn, ez idő alatt számos fegyveres konfliktusba keveredett más országokkal. 1920-ban a köztársaságot a szovjet Vörös Hadsereg meghódította. Az utolsó köztársasági csapatokat 1921 júliusában győzték le. A Szovjetunió 1922-es megalakulásakor Örményország a Kaukázusontúli Szovjet Szövetségi Szocialista Köztársaság része volt. 1936-tól ismét önálló SZSZK volt. Szovjetunió felbomlásakor a köztársaság visszanyerte függetlenségét, mint a jelenlegi Örmény Köztársaság, 1991-ben.Armenia: A Historical Atlas, by Robert H. Hewsen and Christoper C. Salvatico, 2001

Történelmi háttér Az I. világháború kaukázusi frontrendszere érintette Örményország nyugati területét, ami nagy megpróbáltatást jelentett az ott élőknek. Az orosz hadsereg több örmény zászlóalj segítségével előrenyomult a Fekete-tenger partvidékén, ezzel elérhető közelségbe került Trabzon. A frontrendszer az orosz februári forradalom alatt is létezett, a katonai morálon II. Miklós cár lemondása javított, de az ideiglenes kormány háborút folytató politikája miatt azonban sok ember dezertált.

1917 februárjában a forradalom megdöntötte Miklós cár és a Romanov-dinasztia uralmát, majd létrejött az ideiglenes kormány. Röviddel ezután az ideiglenes kormány a kaukázusi régiót különleges közigazgatási egységgé emelte, amelyet egy öttagú különleges bizottság kormányzott. Az kormányzatban dolgozott az örmény demokrata, Mikayel Papadjanian, és arra vállalt biztosítást, hogy megoldja a kaukázusi népek közötti problémákat, ezzel stabilizálva a régiót. Ennek során Nyugat-Örményországban létrejött egy nemzeti néptanács, amely a pán-örmény eszme szellemében működött.Hovannisian. Armenia on the Road to Independence, pp. 75-80. A tanács működése öröm volt az örmények számára: Nyugat-Örményországot kivonták a központi kormányzat alól és közvetlenül az örmény joghatóság alá rendelték. A nemzeti tanács nagy részét örmények alkották, de dolgozott néhány grúz, orosz és azeri biztos is.

1917 októberében a bolsevikok átvették a hatalmat az Ideiglenes Kormánytól és kivonták a seregeket a kaukázusi régióból.Hovannisian. Armenia on the Road to Independence, p. 104. Az örmények, a grúzok és az azeriek azonban tartottak egy esetleges bolsevik támadástól ezért megkezdték az önálló hadseregek felállítását.

A függetlenség kivívása 1917. december 5-én az Oszmán Birodalom és a kaukázusi népek tanácsa fegyverszünetet írtak alá. A bolsevik hatalomátvételt követően a kaukázusi népek képviselői egy multinacionális kongresszuson döntöttek egy ideiglenes végrehajtó hatalom létrehozásáról. A néptanácsok és a kormány nagy nehézségekbe ütköztek amikor megpróbálták kiterjeszteni a demokráciát a Kaukázus déli, elzárt szegleteibe.Hovannisian. Armenia on the Road to Independence, p. 106. A kormányban lévő örmény képviselők reménykedtek abban, hogy Oroszországban a bolsevikellenes erők fognak győzni a polgárháborúban, és elutasítanak minden elképzelést, hogy kiváljanak Oroszországtól. 1918 áprilisában az örmények, a grúzok és az azeriek vonakodva bár, de létrehozták a Transzkaukázusi Szövetséget, de a három csoport között folyamatosan viták folytak, ami az egység széthullásához vezetett.

1918. március 3-án Oroszország az erzincani fegyverszünet után aláírta a breszt-litovszki békét, és elhagyta a háborút. A békében megkövetelt területeket március 14-ig átadta a központi hatalmaknak. Az Oszmán Birodalommal Trabzonban részletezték az átadásra kijelölt területeket. A kettős szerződés eredményeként az oroszok átengedték Kars, Batumi és Ardahan tartományokat, valamint Nyugat-Örményország határterületeit.

A rendelkezések mellett egy titkos záradék arra kötelezte az örményeket és az oroszokat, hogy Örményország mindkét, nyugati és keleti területéről kivonják a fegyveres erőket.Hovannisian. Armenia on the Road to Independence, pp. 103-105, 130. Az örmény népirtás jelentősen megváltoztatta nyugat-Örményország nemzetiségi összetételét, a törökök javára. Az életben maradt örmények keletre menekültek (a mai Örményország területére) Röviddel breszt-litovszki béke aláírása után a török hadsereg megkezdte előrenyomulását, márciusban Erzurumot, áprilisban Kars-t foglalták el. Nikolaj Cskeidze transzkaukázusi kormányzó és kormánya elrendelte a katonák kivonását e területről. Május 21-én az oszmán hadsereg folytatta a kaukázusi régió megszállását.Balakian. Burning Tigris, pp. 319-323.

1918. május 11-én egy új békekonferencia nyílt Batumiban. Ezen a konferencián az oszmánok még több területet követeltek,Tbiliszit, Gjumrit és Vagarsapatt is beleértve, ahol egy vasút építését tervezték, hogy összekapcsolják a Karsot Bakuval. A örmény és agrúz delegáció hevesen tiltakozott és felfüggesztették a konferenciát.

1918. május 26-án Grúzia kikiáltotta a függetlenségét, két nappal később pedig a poti béke szerintNémetország vállalta az ország területi sérthetetlenségét.Lang, David Marshall (1962). A Modern History of Georgia. London: Weidenfeld and Nicolson, pp. 207-208. A következő napon a tbiliszi Muszlim Nemzeti Tanács bejelentette a független Azerbajdzsán megalakulását.

A két nagy kaukázusi etnikumhoz hasonlóan az örmények a szintén Tbilisziben tartott nemzeti tanácsukon kikiáltották országuk függetlenségét, május 28-án .Hovannisian. Armenia on the Road to Independence, pp. 186-201. Hovhannes Kajaznunit és Alexander Katisjant, az örmény nemzeti tanács két tagja Jerevánba mentek, hogy átvegyék a hatalmat, és május 30-án (visszamenőlegesen május 28-án) kiadták a következő nyilatkozatot:Ezalatt az oszmán seregek elfoglalták Gjumrit, kiszorítva onnan az örményeket. Az örmények a súlyos vereség ellenére újjászervezték csapataikat és megállították a törököket a szardarapati, a második Kara-Killise-i és a Bash Abaran melletti csatákban.

Az Örmény Köztársaság és az Oszmán Birodalom a batumi békében rendezték a területek hovatartozását. A békét 1918. június 4-én kötötték meg, az örmény állam területe 11 000 km² lett (a mai Örményország területe 29 800 km²).Hovannisian. Armenia on the Road to Independence, p. 198.

Államigazgatás bélyegkép|A második kormány tagjai 1919. október 1-én.Balról jobbra: A. Sahakian, Alexander Khatisian, General C. Araratian, Nikol Aghbalian, A. Gulkandanian, S. Araradian. bélyegkép|A kormány székhelyének épülete Jerevánban. 1918. május 30-án az Örmény Forradalmi Szövetség úgy döntött, hogy Örményország egy ideiglenes koalíciós kormány alatt köztársaság lesz. A nyilatkozatuk kimondta, hogy az Örmény Köztársaság független, demokratikus, alkotmányos szuverén állam. Kajaznuni lett az ország első miniszterelnöke, míg Aram Manukian az első belügyminiszter.

létrehozták a belügyminisztériumot és az állami rendőrséget. Az örmény parlament 1920. április 21-én törvényt fogadott el a rendőrségről, meghatározva annak felépítését, joghatóságát és felelősségét. A belügyminisztérium a jog és a rend érvényre juttatása mellett a távközlési és távíró, a vasúti és az oktatási rendszerek működéséért is felelős volt. Hamarosan megkezdődtek a reformok, és mindegyik igazgatási osztály minisztérium lett.

1919-ben a köztársaság vezetőinek három fontos téren kellett foglalkozniuk: belföldi, regionális és nemzetközi szinten. Megszűnt az 1918-ban létrejött Örmény Nemzeti Kongresszust, és 1919 júniusában megtartották az első országos választásokat. Az 1920-as években, amely Hovhannes Kajaznuni miniszterelnöksége alatt kezdődött, a volt Orosz Birodalomban és az Egyesült Államokban élő örmények segítséget nyújtottak az újjászülető köztársasági rendszer kialakításában. 1919 januárjában az örmény parlament munkája új mérföldkőhöz ért, létrejött az első egyetem, a Jereváni Állami Egyetem.

Az Örmény Köztársaság parlamentjének elnökei

Serop Zakarjan (1918. június 30. - 1918. augusztus 1.) Avetik Sahakjan (1918. augusztus 1. - 1919. augusztus 1.) Avetis Aharonian (1919. augusztus 1. - 1920. november 4.) Hovhannes Kajaznuni (1920. november 4. - 1920. december 2.)

Az Örmény Köztársaság miniszterelnökei

Hovhannes Kajaznuni (1918. június 30. – 1919. május 28.) (1918. július 19-ig a kormány székhelye Tbiliszi) Alexander Khatisian (1919. május 28. – 1920. május 5.) Hamazasp "Hamo" Ohanjanian (1920. május 5. – 1920. november 25.) Simon Vratsian (1920. november 25. – 1920. december 2.)

Védelmi erők Az Örmény Nemzeti Tanács tbiliszi erőfeszítéseinek köszönhetően létrehozták az örmény hadsereget, amely 1917-18 folyamán sikerrel vette fel a harcot az oszmán seregekkel. Az 1918. június 14-én aláírt batumi békében az Oszmán Birodalom az örmény hadseregnek csak egyetlen gyalogsági hadosztály fenntartását engedélyezte.Az Örmény Nemzeti Hadsereg főparancsnokai:

Hovhannes Hakhverdyan (1918. június – 1919. március) Christophor Araratov (1919. március – 1920. április) Ruben Ter-Minasian (1920. április – 1920. november) Drastamat Kanayan (1920. november – 1920. december)

A hadsereg teljes létszáma

DátumLétszámA mudroszi fegyverletétel után, 1918-ban16 000 fő1919-ben20 000 fő1920 novemberében40 000 fő

Közigazgatás TartományA tartomány neve örményülKözponzjaElhelyezkedéseArarátԱրարատյան նահանգJerevánArarát-felföld, Szeván-tó és környéke, Nahicseván, Vajoc Dzor és az Aragac hegy környékeVanandՎանանդի նահանգKarszAz Orosz Birodalom Karsi területeShirakՇիրակի նահանգGjumri Sirak környéke, Lori, Tavus és DzsavahétiSjunikՍյունիքի նահանգGoriszSzjunik (Zangezur) és a mai Hegyi-Karabah területe A köztársaság az Orosz Birodalomtól az alábbi területeket szerezte meg:Albert Parsadanyan. Intelligence Warehouse-1. Yerevan: VMV Publication, 2003, p. 57. TartományokTerületErivani kormányzóságÖsszesTeljesKarszi területKarszTeljesKağızmanTeljesOltiNagyobbik feleArdahanNagyobbik feleJelizavetpoli kormányzóságZangezurTeljesKazakhHegyvidéki területek (Ijevan járás)Tifilizi kormányzóságBorchaluFél (Lori járás)

Népesség Az első világháború előtt, 1914-ben megközelítőleg 2 800 000 örmény élt a Kaukázus vidékén. Körülbelül 1 500 000 örmény élt az Oszmán Birodalomban, a maradék pedig az akkor Orosz-Örményországnak nevezett régióban.. Az Örmény Köztársaság első évében 1918-ban becslések szerint 800 000 örmény és több mint 100 000 muzulmán, oszmán és azerbajdzsáni törökök és kurdok voltak. A 800 000 örményből mintegy 500 000 volt őshonos orosz örmény és 300 000 volt hátrányos helyzetű, éhező menekült, akik az Oszmán Birodalomban elkövetett mészárlások elől menekültek el.Hewsen. Armenia, p. 235.