Luca Fusi (Lecco, 1963. június 7. –) olasz válogatott labdarúgó.
Pályafutása Klubcsapatban Pályafutását a Comóban kezdte 1981-ben, majd ezt követően 1986 és 1988 között játszott a Sampdoriában, mellyel megnyerte az olasz kupát.
1988-ban a Napoli igazolta le, melynek színeiben 1989-ben az UEFA-kupát, 1990-ben pedig az olasz bajnokságot nyerte meg.
1990. júniusában a Torino csapatához szerződött, ahol négy szezont töltött. Ezalatt egyetlen gólt szerzett, ironikus módon pont a Napoli ellen 1992. február 16-án. 1992-ben bejutott csapatával az UEFA-kupa döntőjébe, ahol a Juventus ellen vereséget szenvedtek 1993-ban pedig ismét megnyerte az olasz kupát. 1994-ben a Juventushoz távozott. Az 1994–95-ös szezonban olasz bajnok és olasz kupagyőztes lett. Azonban mivel kevés lehetőséget kapott egy év után távozott és a svájci Lugano szerződtette. 1995 és 1997 között 20 mérkőzésen lépett pályára és itt is fejezte be a pályafutását.
A válogatottban 1988 és 1992 között 8 alkalommal szerepelt az olasz válogatottban. 1988. március 31-én mutatkozott be egy Jugoszlávia elleni mérkőzésen. Részt vett az 1988-as Európa-bajnokságon, de nem lépett pályára egyetlen mérkőzésen sem.
Sikerei, díjai Sampdoria Olasz kupa (1): 1987–88 Napoli Olasz bajnok (1): 1989–90 UEFA-kupa (1): 1988–89 Torino Közép-európai kupa (1): 1991 Olasz kupa (1): 1992–93 Juventus Olasz bajnok (1): 1994–95 Olasz kupa (1): 1994–95 Olasz szuperkupa (1): 1995
Jegyzetek
Források
Kategória:1963-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Olasz labdarúgók Kategória:Olasz labdarúgóedzők Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:A Calcio Como labdarúgói Kategória:A Sampdoria labdarúgói Kategória:Az SSC Napoli labdarúgói Kategória:A Torino labdarúgói Kategória:A Juventus labdarúgói Kategória:A Lugano labdarúgói Kategória:Az 1988-as Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:Olasz bajnok labdarúgók