Hans-Rudolf Rösing (Wilhelmshaven, 1905. szeptember 28. – Kiel, 2004. december 16.) német tengeralattjáró-kapitány volt a második világháborúban.
Pályafutása Hans-Rudolf Rösing haditengerészeti karrierje 1924 márciusában kezdődött. Először a Nymphe és a Königsberg könnyűcirkálón szolgált, 1930–31-ben pedig azon kevés német haditengerész egyike lett, aki titokban külföldi tengeralattjárón, Rösing esetében svéd búvárhajón, kapott kiképzést. Két éven át gyorsjáratú naszádok – S–15, S–3 – kapitánya volt, majd újabb két éven át a tengeralattjáró-elhárítást oktató katonai iskola hallgatója volt. Később ebből az intézményből alakult ki a búvárhajók legénységét képező intézmény.
1935 szeptemberében átvette az U–11 irányítását, amelynek két éven át volt a parancsnoka. Ezután egy nagyobb, VIIA típusú hajó, az U–35 kapitánya lett. 1937-ben őrjáratot tett az Azori-szigeteknél. Ez év októberében egy évet töltött a Torpedoerprobungskommandónál, amely az új torpedókat tesztelte. 1938 decemberében kinevezték az 5. kiképzőflottilla parancsnokának, 1940 januárjában, a tengeralattjáró-főparancsnokságon (BdU) eltöltött hét után, pedig a 7. tengeralattjáró-flottilla irányítója lett.
Rösing 1940 májusában átvette az U–48 irányítását. A búvárhajóval két harci küldetése volt, főleg az Atlanti-óceán északi részén. Tizenkét hajót elsüllyesztett, egyet megrongált. Összesen 66 589 brt vízkiszorítású vízi járművet tett harcképtelenné. Második útja után megkapta a Lovagkeresztet. 1940 szeptemberétől 1941 februárjáig az olasz és német tengeralattjárók közötti koordinációt végezte Bordeaux-ban. Márciustól augusztusig a 3. flottillát irányította, majd visszatért a BdU stábjába. 1942 júliusában kinevezték a nyugaton állomásozó tengeralattjárók parancsnokának. 1944 őszén Norvégiába tett át székhelyét. A háború befejezése után egy évig szövetséges őrizetben volt.
1956-ban csatlakozott a szövetségi haditengerészethez (Bundesmarine). A következő évben az északi-tengeri parancsnokság (Marine-Abschnittskommando Nordsee) feje lett. 1962-ben kinevezték az egyes számú katonai körzet vezetőjének. Hans-Rudolf Rösing 1965-ben vonult vissza ellentengernagyként. 1966-ban a háború utáni tevékenységéért kitüntették a Szövetségi Érdeméremmel.
Összegzés Hajója Parancsnoki szolgálata Őrjáratok száma Őrjáratok hossza (nap) Eltalált hajók száma Eltalált hajók vízkiszorítása (brt) U–11 1935. szeptember 21. – 1937. október 1. 0 0 0 0 U–35 1936. december 6. – 1937. február 0 0 0 0 U–10 1937. október – 1938. augusztus 0 0 0 0 U–48 1940. május 21. – 1940. szeptember 3. 2 57 13 66 589
Elsüllyesztett és megrongált hajók Búvárhajó Nap Hajó Nemzetisége Vízkiszorítása (brt) U–48 1940. június 5. Stancor 798 U–48 1940. június 7. Eros* 5888 U–48 1940. június 7. Frances Massey 4212 U–48 1940. június 11. Violando N. Goulandris 3598 U–48 1940. június 19. Baron Loudoun 3164 U–48 1940. június 19. British Monarch 5661 U–48 1940. június 19. Tudor 6607 U–48 1940. június 20. Moordrecht 7493 U–48 1940. augusztus 16. Hedrun 2325 U–48 1940. augusztus 19. Ville de Gand 7590 U–48 1940. augusztus 24. La Brea 6665 U–48 1940. augusztus 25. Athelcrest 6825 U–48 1940. augusztus 25. Empire Merlin 5763 * A hajó nem süllyedt el, csak megrongálódott
Jegyzetek
Források
Kategória:Második világháborús német tengeralattjáró-parancsnokok Kategória:1905-ben született személyek Kategória:2004-ben elhunyt személyek