A Battleaxe hadművelet (magyarul: csatabárd, eredeti fedőneve: Operation Brusier, olykor sollumi csatának is nevezik) a szövetségesek egy katonai vállalkozása volt Észak-Afrikában a második világháború során. Ez volt a második kísérlet arra, hogy a tengelyhatalmak által 1941 áprilisa óta ostromolt Tobrukot felmentsék. A hadművelet mindössze három nap után kudarcba fulladt, a brit 8. hadsereg magas veszteségeket szenvedett el páncélosokban és hadianyagban, és végül épphogy csak el tudta kerülni a bekerítést és megsemmisülést. A kudarc következtében Archibald Wavellt visszahívták a közel-keleti főparancsnokság éléről, és Claude Auchinlecket nevezték ki a helyére.
Előzmények Olaszország 1940. június 10-én hadat üzent Franciaországnak és Nagy-Britanniának. Az olasz diktátor, Benito Mussolini rövid háborúra számított, és abban bízott, hogy a németekkel való szövetség révén Olaszország egyes területi igényeit ki tudja elégíteni. Észak-Afrikában ez részben az olasz gyarmat, Líbia nyugati irányú, francia kézen lévő Tunézia kárára történő megnagyobbításából állt. Kelet felé pedig Egyiptom és a stratégiai jelentőségű Szuezi-csatorna feletti ellenőrzésre, valamint a kelet-afrikai gyarmataikkal való közvetlen szárazföldi összeköttetés kialakítására törekedtek. Miután Franciaország a nyugati hadjáratban vereséget szenvedett, és Tunézia a szövetséges Vichy-Franciaországhoz tartozott, az észak-afrikai olasz expanziós célok teljesen egészében Egyiptomra helyeződtek át. Olaszország végül 1940. szeptember 9-én a 10. hadseregével bevonult Egyiptomba, amivel megkezdődött a háború Észak-Afrikában.
Az észak-afrikai hadszíntér Az invázió azonban kevésbé zajlott sikeresen, és a csapatok rossz ellátása és felszerelése miatt a líbiai-egyiptomi határtól picivel több, mint 100 km-re már elakadt. December 8-án a szövetségesek Compass hadművelet (Operation Compass) néven ellentámadást indítottak. Az eredetileg csak pár naposra tervezett, az olaszok Egyiptomból való kiűzésére irányuló hadművelet olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy az előrenyomulás egészen a líbiai határig folytatódott. 1941. február elejéig a szövetséges csapatok El Agheilával bezárólag elfoglalták Kireneikát, és az olasz 10. hadsereget majdnem teljesen felmorzsolták. Olasz-Líbia teljes bevétele mindenesetre elmaradt, mert az Észak-Afrikában lévő szövetséges csapatok egy részét a németek által 1941 áprilisában meghirdetett balkáni hadjáratban kellett védekezésül bevetni. Mialatt a szövetségesek 1941 februárjától csapatokat vontak el Görögország védelmére, Németország az úgynevezett Napraforgó hadművelet (Unternehmen Sonnenblume) keretében titokban elindította első csapatrészeit Tripoliba, és megalapította a Német Afrikakorpsot. Mindössze pár héttel megérkezésük után az Erwin Rommel vezette Afrikakorps az olasz hadosztályokkal közösen Líbiában újra támadásba ment át, mire a kevés és túlnyomórészt tapasztalatlan szövetséges csapatok sietősen kivonultak Kireneikából.
Április folyamán a tengelyhatalmak ismét előretörtek az egyiptomi határon fekvő Halfaya-hágóig. Mindössze a stratégia jelentőséggel bíró tengeri kikötőt, Tobrukot tartotta továbbra is szövetséges helyőrség. Miután 1941 áprilisában és május elején egy sor Tobruk elleni támadás kudarcot vallott, korlátos erőforrásai kímélése céljából Rommel a város hosszabb ostromára rendezkedett be. Ezzel egy időben a szövetségesek Archibald Wavell vezette Közel-keleti főparancsnoksága megkezdte egy ellentámadás tervezését és előkészítését, hogy a Kireneika feletti ellenőrzést visszaszerezzék és az ostromlott várost felmentsék. Az első ellentámadás – Operation Brevity néven – már május 15-én megkezdődött, azonban alig tudott többet elérni, mint a Halfaya-hágó visszafoglalását, és azt is csak május 27-ig. Időközben (1941. május 20. és június 1-je között) zajlott a krétai csata, ami német siker esetén a tengelyhatalmak légi támogatását és ellátását jelentősen javíthatta. Friedrich Paulus egy, Ultra által elfogott, rádióban elhangzott kijelentésére alapozva – amiben a Rommelnél tett frontlátogatásáról számol be, és Tobruk előtti helyzetét gyengének ítéli meg – a szövetségesek abból indultak ki, hogy egy nagy ívű támadással az Afrikakorpsot gyorsan meg tudják verni.
Előkészületek a támadásra
A szövetségesek tervei Archibald Wavell május 28-án adta ki a parancsot a Battleaxe hadműveletre. Három támadóékkel számolt: az elsőnek a part mentén a Halfaya-hágóig, a másodiknak a meredek hegyoldal mentén Fort Cappuzzoig és Sollumig, a harmadiknak pedig a Hafid-hegygerinchez és az ott feltételezett német páncélos erőkhöz kellett előrenyomulnia. Ezeket kellett ezután az utóbbi két támadóék közé szorítani, és megsemmisíteni. Amint a közvetlenül a fronton tartózkodó ellenséges erőket legyűrték, a szövetséges hadsereg észak felé menetel tovább, és nekilát Tobruk felszabadításához. Az ezt követő hetekben végül egész Kireneikát el kellett foglalniuk.
A hadművelet támogatására erős légi kötelékeket helyeztek át Észak-Afrikába. Ezeknek kellett a szárazföldi offenzíva megkezdése előtt három nappal az ellenség utánpótlásvonalait, illetve Bengázit, a tengelyhatalmak legfontosabb utánpótláskikötőjét támadniuk. Noel Beresford-Peirse vezérőrnagy, a XIII. hadtest parancsnoka kapta a hadművelet operatív irányítását. Frank Messervy vezérőrnagy parancsnokolta mindkét gyalogsági támadó éket a hadműveleti terület keleti, Michael O’Moore Creagh vezérőrnagy pedig a 7. páncéloshadosztályt és az azt támogató erőket a nyugati részén. A hadművelet kezdetéül eredetileg június 7-ét jelölték meg, ám végül el kellett tolni 15-re, mert a támadáshoz tervbe vett új páncélosok csak június 9-én érkeztek be egyáltalán Alexandriába.
A tengelyhatalmak előkészületei Az 1941 májusi Brevity hadművelet, a szövetségesek Tobruk felmentésére tett sikeretlen első kísérlete után Rommel számára világossá vált, hogy milyen sebezhető a líbiai-egyiptomi határ mentén fekvő frontvonal. Megerősítéséhez további aknamezőket és tankelhárító állásokat létesített a tengerparti út mentén. A határ védelmét délen a 15. páncéloshadosztálynak kellett átvennie. Elfogott és tévedésből kódolatlanul küldött brit rádióforgalomból Rommel június 8-án értesült a küszöbönálló második szövetséges offenzíva terveiről. Erre reagálva az 5. könnyű hadosztályt a Tobruktól délre fekvő állásokba helyezte át, hogy szükség esetén, mint mozgó tartalék gyorsan bekapcsolódhasson a frontvonalon zajló lehetséges harcokba. Az offenzíva kezdetét megelőző éjszakán Rommel a tüzérséggel intenzíven lövette Tobrukot, hogy az ottani helyőrség harcokba való esetleges beavatkozását megakadályozza.
Részt vevő erők
Szövetségesek Míg a hadművelet tervezése az észak-afrikai brit főparancsnok, Archibald Wavell vezetése alatt zajlott, addig a XIII. hadtest feletti operatív irányítást végül Noel Beresford-Peirse vezérőrnagy vitte. A Fort Capuzzora és a Halfaya-hágóra irányított támadóékeket Frank Messervy vezérőrnagy vezette, míg a páncélos erők nagy részét – amik a Hafid-hegygerincet megcélzó támadóékekben gyűltek össze – Michael O’Moore Creagh vezérőrnagy parancsnoksága alatt álltak. A szárazföldi csapatok összesen 20.000 embert és kb. 190 páncélost foglaltak magukba, melyekből nagyjából 90 db Cruiser tank volt (kb. 40 régebbi Cruiser MKI–IV modell, illetve 50 újabb MKVI modell). A 4. indiai gyalogoshadosztály és a 7. páncéloshadosztály is létszámhiánnyal küzdött. A 4. indiai hadosztálynak csak az egyik dandárja volt meg (a 11. indiai gyalogosdandár), míg a másik kettő (a 7. és 4. indiai gyalogosdandár) Szíriában és Kelet-Afrikában állomásozott. Ezek kompenzálására rendelték melléjük a hadművelethez a 7. páncéloshadosztály 22. gárdadandárját, valamint 4. dandárját. A 7. páncéloshadosztálynak ennek megfelelően szintén csak két dandárja állt rendelkezésére a szokásos háromból.
Továbbá a haderőt a hadművelet során erős légierő, az úgynevezett Desert Air Force (Sivatagi Légierő) támogatta. Ez hat bombázó- és nyolc vadászszázadot (150 ill. 98 db repülőgép) foglalt magába Arthur Coningham parancsnoksága alatt, Maaten Baggush-i főhadiszállással.
XIII. hadtest, Noel Beresford-Peirse vezérőrnagy (a harmadik napon Archibald Wavell) 4. indiai gyalogoshadosztály, Frank Messervy vezérőrnagy hadosztálykötelékek 11. indiai dandár 22. gárdadandár 4. páncélozott dandár 7. páncéloshadosztály, Michael O'Moore Creagh vezérőrnagy hadosztálykötelékek 7. páncélozott dandár támogató csoport
Tengelyhatalmak A Kireneikában állomásozott csapatok nagy része Tobruk ostromával volt lekötve. A Líbia és Egyiptom közötti határvonal biztosítását az olasz „Trento” hadosztály és a német 15. páncéloshadosztály részei vették át. Ezen belül az olasz hadosztály Sollum/Fort Capuzzo térségének védelmét vette át, míg a páncéloshadosztály a határ mentén délre és nyugatra állomásozott. A stratégiailag fontos Halfaya-hágót egy vegyes német-olasz csapat tartotta, Wilhelm Bach százados parancsnoksága alatt, kb. 900 emberrel, ami a „Trento” hadosztályból (400 fő) és a 15. páncéloshadosztály 104. lövészezredéből (500 fő) állt össze. Az 5. könnyű hadosztályt Rommel röviddel a Battleaxe hadművelet előtt készenléti állásba helyezte át Tobruktól délre, amit így szükség esetén, mint mozgó tartalék be lehetett vetni. A tengelyhatalmak összesen picivel több, mint 13.000 embert tudtak bevetni a Battleaxe hadművelet ellen védekezésül, valamint 196 harckocsit (ebből 89 könnyű, 107 közepes és nehézpáncélos), 130 vadászgépet (60 német, 70 olasz) és 84 bombázót (59 német, 25 olasz).
Német Afrikakorps, Erwin Rommel altábornagy 15. páncéloshadosztály 5. könnyű hadosztály 102. „Trento” motorizált hadosztály
A hadművelet lezajlása
1. nap A Battleaxe hadművelet kezdetben a tervek szerint zajlott. A szövetséges légierő tervezett módon, folyamatosan támadta az ellenséges ellátóoszlopokat és reptereket. Az erős védőkíséret miatt a tengelyhatalmak eleinte csak elszórt ellentámadásokra voltak képesek. Összességében a három szövetséges támadóék teljesen akadálytalanul tudott előrenyomulni a tervezett támadási állásokba.
A Halfaya-hágó elleni támadás 1941. június 15-én, 5:15-kor, keleten a Reginald Savory brigádvezető irányította úgynevezett Coast Force (Parti Erő) megtámadta a tengelyhatalmak állásait a Halfaya-hágónál. A támadóék csúcsát a Highlander ezred 2. zászlóalja, illetve a 4. páncélosezred 13 páncélosa és egy tüzérségi üteg képezte. Ezt követte két indiai zászlóalj, a 4. páncélosezred kisebb részei és néhány 25 fontos löveg.
A brit tüzérségnek 5:40-kor kellett volna megnyitnia a tüzet a német és olasz csapatokra, hogy védelmet nyújtsanak az előretörő harckocsiknak és gyalogságnak, ám az üteg elakadt a lágy homokban. A támadást eleinte 6:00-ra tolták, végül azonban tüzérségi támogatás nélkül kezdték meg. A tengelyhatalmaknak jól kiépített állásaikban sikerült a Highlander ezred minden támadását visszaverniük. Különösen a 4. páncélosezred szenvedett súlyos veszteségeket, aminek a kezdeti 13 páncélosából délutánra már csak kettő volt bevethető. Az ezt követő csapatrészek támadásait is, súlyos veszteségeket okozva visszaverték.
Fort Capuzzo ostroma