Tomáš Pilík (Příbram, 1988. december 20. –) cseh labdarúgó, a Benešov játékosa.
Pályafutása Tomáš Pilík a Sparta Luhy-ban kezdte pályafutását, ahol ifjúsági labdarúgóként szerepelt. 1999-ben került a Příbram akadémiájára, majd itt mutatkozott be a felnőttek között a cseh élvonalban. A 2004-2005-ös szezonban 15 évesen és 343 naposan debütált az első osztályban, amivel minden idők második legfiatalabb debütánsa lett a cseh bajnokságban, Pavel Mezlík mögött. 2010-ben a Baník Ostrava játékosa lett, majd ezt követően visszatért a Příbramhoz, ahol 2017 nyaráig szerepelt. A cseh élvonalban 265 találkozón lépett pályára, és 26 gólt szerzett, 2005 augusztusában, 16 évesen volt először eredményes az első osztályban, ami korrekordnak számít a vonatkozó rangsorban. 2017 nyarán a Zbrojovka Brno játékosa lett.Fotbalovou Příbram by měli pomoci vrátit do ligy Skácel či Grajciar, iDNES.cz, 2017. június 26. 2018 nyarán a Budapest Honvéd igazolta le. A budapesti csapatnál öt hónap alatt mindössze nyolc bajnokin lépett pályára, gólt nem szerzett. 2019 februárjában a Jablonec játékosa lett. 2020 és 2022 között a Příbram csapatában szerepelt.Tomáš Pilík opouští Příbram Eztkövetően megfordult az osztrák SV Waidhofen/Thaya csapatában.Transfers abgeschlossen 2023. július 18-án a Benešov szerződtette.Jsme tady, abychom pomohli postoupit, říká benešovská posila Tomáš Pilík
Jegyzetek
További információ
Guardian Football
Kategória:Cseh labdarúgók Kategória:1988-ban született személyek Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:Az 1. FK Příbram labdarúgói Kategória:A Baník Ostrava labdarúgói Kategória:A Budapest Honvéd labdarúgói Kategória:A Zbrojovka Brno labdarúgói Kategória:A Jablonec labdarúgói Kategória:Az NB I labdarúgói Kategória:Élő személyek