A Grúz Demokratikus Köztársaság (Grúz D.K.; საქართველოს დემოკრატიული რესპუბლიკა ) az első újkori független grúz állam volt 1918 és 1921 között, nagyrészt a mai Grúzia területén.
A Grúz Demokratikus Köztársaságot az Orosz Birodalom összeomlásakor létre, közvetlenül az 1917-es orosz forradalom után. Létrejöttekor északon a Kubáni Népköztársasággal és az Észak-kaukázusi Köztársasággal, délen az Oszmán Birodalommal és az Első Örmény Köztársasággal, délkeleten pedig az Azerbajdzsáni Demokratikus Köztársasággal volt határos. Teljes kiterjedése 107 600 négyzetkilométer volt (összehasonlításképpen a mai Grúzia területe 69 700 négyzetkilométer), lakossága megközelítette a 2,5 millió főt.
A köztársaság fővárosa Tbiliszi volt, a hivatalos nyelv pedig a grúz volt. 1918. május 26-án kiáltották ki a függetlenségét a Transzkaukázusi Demokratikus Szövetségi Köztársaságtól, a Grúz Szociáldemokrata Párt (más néven Grúz Mensevik Párt) vezetésével. Az állandó belső és külső problémákkal szemben az ifjú állam nem tudott leszámolni. A Vörös Hadsereg támadására a köztársaság 1921 február és március között összeomlott, majd szovjet köztársasággá vált.
Történelmi háttér balra|bélyegkép|Nikolaj Cskeidze, a Grúz Ideiglenes Kormány elnöke, később az Alkotmányozó Nemzetgyűlés vezetője Az 1917-es februári forradalom és a cári rendszer összeomlása után a Kaukázusban a legnagyobb politikai erőt az Orosz Ideiglenes Kormány Különleges Transzkaukázusi Bizottsága képviselte. A grúziai bolsevikokat a Grúz Szociáldemokrata Párt irányította, akik a petrográdi szovjet vezetés alá tartoztak és (egyelőre) támogatták az ideiglenes kormány hatalmát. A bolsevista októberi forradalom drasztikusan megváltoztatta a helyzetet. A kaukázusi szovjetek nem voltak hajlandók elismerni Vlagyimir Lenin forradalmi rezsimjét. Az egykori kaukázusi hadsereg ahelyett, hogy szembeszállt volna a lenini bolsevikokkal, inkább a népek közötti fegyveres összetűzéseket próbálták elsimítani. A fenyegetett régióban a grúziai, örmény és azerbajdzsáni politikusok arra ösztönözték önmagukat, hogy egy egységes politikai irányvonalat hozzanak létre. 1917. november 14-én létrejött az ideiglenes kormányzat, majd 1918. január 23-án a törvényhozó testület, a szejm. 1918. április 22-én a szejm elnöke, Nikolaj Cskheidze kikiáltotta a Transzkaukázusi Demokratikus Szövetségi Köztársaságot. A köztársaság kormányát Evgeni Gegecskori, majd Akaki Cskenkeli vezette.
Számos grúz, akiket Ilia Csavcsavadze és a 19. század végi más értelmiségiek befolyásoltak, ragaszkodtak a nemzeti függetlenséghez. A kulturális nemzeti ébredést tovább erősítette a grúz ortodox egyház (1917. március 12.) szabadságának helyreállítása és egy nemzeti egyetem létrehozása Tbilisziben (1918). Ezzel szemben a grúz mensevikek az Oroszországtól való függetlenedést a bolsevik forradalom alatt csak "ideiglenes lépésnek" tartották. A kaukázusi országok egyesülése azonban rövid életű volt. A feszültség fokozódásával és a Német, valamint az Oszmán Birodalom előrenyomulásával a szövetségi rendszer 1918. május 26-án összeomlott, amikor Grúzia kinyilvánította függetlenségét. Két nappal később Örményország és Azerbajdzsán is kikiáltotta a függetlenségét, ezzel megszűnt a transzkaukázusi állam.
Története
Elismerése balra|bélyegkép|300x300px| A Nemzeti Tanács ülése, 1918. május 26. Grúziát Németország és az Oszmán Birodalom még a függetlenség napján elismerte. Az új államnak német védelem alá kellett állnia, és a nagyrészt muzulmánok által lakott régiókat (Batumi, Ardahan, Artvin, Akaltszike és Akalkalaki városai) át kellett adnia az Oszmán Birodalomnak (Batum-i szerződés, 1918. június 4.). A német támogatás lehetővé tette a grúzok számára, hogy kiűzzék a bolsevik fegyveres erőket Abháziából. A német erők Friedrich Freiherr Kress von Kressenstein tábornok vezetése alatt álltak. Az első világháború német vereségét követően a grúz kormány engedélyével brit megszálló erők érkeztek az országba. A britek és a helyi lakosság közötti kapcsolatok feszültebbek voltak, mint a németekkel volt. Batumit egészen 1920-ig megszállva tartották a britek. 1918. december 25-én Tbiliszibe egy brit hadcsoportot is telepítettek.
Grúzia szomszédaival való kapcsolata rendkívül feszült volt. Területi viták álltak fenn Örményországgal, Gyenyikin fehér orosz kormányával és Azerbajdzsánnal. Az első két esetben a viták fegyveres konfliktusokhoz vezettek. Egy brit katonai békefenntartó hadsereg próbált békét közvetíteni a felek között, hogy megszilárdítsa a hatalmat a régióban, mielőtt ott a bolsevikok átveszik a hatalmat. Azért, hogy az orosz fehér hadseregek se tudják megtámadni az újonnan függetlenedett államokat, a régió brit parancsnoka egy határvonalat húzott a Kaukázuson keresztül, amin Gyenyikinnek nem szabadott átkelnie. Ennek a lépésnek köszönhetően Grúzia és Azerbajdzsán rövid időre, bár fellélegezhetett. A gyenyikini erők inváziójának fenyegetése – a brit álláspont ellenére – 1919. június 16-án Grúziát és Azerbajdzsánt kölcsönös védelmi szövetségbe hozta össze.
1919. február 14-én Grúziában választásokat tartottak, amelyet a Grúz Szociáldemokrata Párt nyert a parlamenti a szavazatok 81,5%-ával. Noé Zordania március 21-én alakította meg harmadik kormányát, amelynek legfőbb feladata a helyi bolsevik aktivisták által fellázított fegyveres parasztok felkelése és nagyrészt Oroszországból támogatott lázadások leverése foglalkozott. Ezek a jelenségek egyre zavaróbbak voltak, miután az etnikai kisebbségek, mint az abházok és az oszétok is bekapcsolódtak a fegyveres zavargásokba.
A földreformot a Grúz Szociáldemokrata Párt által vezetett kormány sikeresen végrehajtotta, valamint az országban több pártrendszert jött létre, szemben az orosz bolsevikok által létrehozott "proletariátus diktatúrával". 1919-ben az igazságszolgáltatási rendszer reformját és a helyi önkormányzatok felállítását végrehajtották. Abházia ugyanekkor autonómiát kapott. Mindazonáltal az etnikai problémák továbbra is problémát jelentett az ország számára, különösen az oszétok részéről, amit 1920 májusában a brit békefenntartók is megerősítettek.
A köztársaság megszűnése jobbra|bélyegkép|305x305px|Noe Ramishvili lett a Köztársaság első kormányának az elnöke. 1930-ban, Párizsban egy bolsevik ügynök meggyilkolta Az 1920-as évek elejét az Orosz SZSZSZK katonai jelenlétének feszültsége jellemezte. A fehérek vereségével és a Vörös Hadsereg előrenyomulásával a Kaukázus határain a köztársaság helyzete rendkívül instabillá vált. Januárban a szovjet vezetés felajánlotta Grúzia, Örményország és Azerbajdzsán számára a szövetségét a kaukázusi fehér seregek ellen. Grúzia kormánya megtagadta a katonai szövetséghez való csatlakozást, hivatkozva a semleges és a beavatkozásoktól mentes politikájára. Grúzia a két ország kapcsolatainak politikai rendezésére irányuló tárgyalásokat javasolt abban a reményben, hogy ez a grúz függetlenségének Moszkva általi elismeréséhez vezethet. Az orosz vezetők és a helyi kommunisták elutasították a tárgyalások kezdeményezését. A kommunisták tömeges kormányellenes tüntetéseket szerveztek, amelyek sikertelenül végződtek. balra|bélyegkép|A második nemzetközi delegáció vezetői, Tbiliszi, 1920 1920 áprilisában a Vörös Hadsereg 11. hadosztályának segítségével Azerbajdzsánban a kommunisták kerültek hatalomra. Bár Lenin és a Miniszterek Tanácsa nem adtak hivatalos beleegyezést, amikor a helyi bolsevikok 1920. május 3-án megpróbálták elfoglalni a Tbiliszi Katonai Iskolát egy puccs során, de Kvinitadze tábornok sikeresen leverte a lázadókat. A grúz kormány megkezdte a mobilizálást, és kinevezte főparancsnoknak Giorgi Kvinitadzét. Ugyanekkor Grúzia állítólagosan segítséget ígért az azeri nacionalista lázadás vezetőinek, amikor a seregeik a grúz határ közelébe vonultak vissza. A szovjet erők megpróbáltak átjutni a grúz területre, de Kvinitadze ellentámadása miatt kénytelenek voltak visszavonulni. Néhány nap múlva a béketárgyalások Moszkvában folytatódtak. A vitatott moszkvai békeszerződés értelmében május 7-én a grúz függetlenséget elismerték az oroszországi bolsevik kormányszervezetek és vállalták a grúz állam katonai sérthetetlenségét.
Grúzia 1920. december 16-án elutasította, hogy felvegyék a Nemzetek Szövetségébe, de 1921. január 11-én részlegesen elismerte függetlenségét az Antant. Ez azonban nem akadályozta meg abban a szovjeteket, hogy egy hónappal később megtámadják Grúziát.
Miután Azerbajdzsán és Örményország is a kommunisták megszállása alá kerültek, Grúzia maradt az egyedüli független, demokratikus ország a Kaukázusban. Miután a britek kivonták hadseregeiket, a grúz hadseregnek egyedül kellett felvállalnia a harcot a Vörös Hadsereggel minden külső támogatás hiányában.
A szovjet források szerint a grúziai kapcsolatok romlottak a békeszerződés állítólagos megsértése, a grúz bolsevikok letartóztatása, az Örményországba irányuló szállítmányok lefoglalása miatt, valamint fennállt az a gyanú, hogy Grúzia segíti a fegyveres lázadókat az Észak-Kaukázusban. Grúziát azzal vádolta Moszkva, hogy kormányellenes zavargásokat váltott ki az országa különböző területein, és határsértéseket provokált a Zakatala régióban. A Lori "semleges zóna" is egy vitatott terület volt, amelyre az Örmény SZSZK is igényt tartott a grúz–örmény háború elvesztése óta.
Kormányzat és törvényhozás bélyegkép|A grúz alkotmányozó nemzetgyűlésének 1921. február 21-én elfogadott, grúz alkotmányának töredékei A Grúzia függetlenségéről szóló törvényt 1918. május 26-án fogadták el. E törvény szerint „a Grúz Demokratikus Köztársaság egyenlő mértékben garantálja az állampolgársághoz, valláshoz, társadalmi ranghoz vagy nemhez való jogot minden állampolgára számára”. Az első kormányt, amely ugyanazon a napon alakult meg, Noe Ramishvili vezette. 1918-ban a grúz Nemzeti Tanácsot Parlamentnek nevezték át, és új választásokat tartottak 1919. február 14-én. bélyegkép|Noe Zhordania, a Köztársaság második és harmadik kormányának elnöke Grúzia kétéves történetében (1919-1921) az újonnan megválasztott Alkotmányozó Nemzetgyűlés – Nyikolaj Csheidze volt az elnök – 126 törvényt fogadott el. Az új törvények különös figyelmet fordítottak az állampolgárságra, a helyi választásokra, a honvédelemre, a hivatalos nyelvre, a mezőgazdaságra, a jogrendszerre , az etnikai kisebbségek politikai és adminisztratív jogaira (beleértve az Abházia Népi Tanácsáról szóló törvényt), a közoktatási rendszerre, valamint az adó- és monetáris politikára, a közlekedésre, a kereskedelemre és a hazai termelésre. 1921. február 21-én, a szovjet agresszióval szemben, az Alkotmányozó Nemzetgyűlés elfogadta a Grúz Demokratikus Köztársaság alkotmányát, az első modern alapjogot a nemzet történelmében.
A kormány elnöke volt a katonai főparancsnokság vezetője is, amelyet a parlament csupán egy évig hagyott jóvá (a posztot nem lehet két egymást követő alkalommal betölteni). Az elnök kinevezhetett minisztereket, felelős volt az ország irányításáért és Grúzia külügyi kapcsolataiért. Az 1919-es grúz kormány elfogadta a képviselőkről szóló törvényt. 1921-ben, a szovjet hatalom kiépítésével megváltoztatták az alkotmányt.
Nemzetközi elismerés Az 1920-as moszkvai békeszerződés értelmében május 7-én Szovjet-Oroszország elismerte a grúz függetlenséget a bolsevik szervezetek felfegyverzésének ellenében és vállalta Grúzia sérthetetlenségét.
A Grúz Demokratikus Köztársaság függetlenségét de jure Románia, Argentína, Németország, Törökország, Belgium, az Egyesült Királyság, Franciaország, Japán, Olaszország, Lengyelország, Csehszlovákia és Észtország ismerte el.
A Grúz Demokratikus Köztársaság kormánya 1921-től emigrációban létezett, ahol tovább folytatták a törvények kiadását, emellett még több Európai ország ismerte el de facto függetlennek. Az emigráns kormány működése 1954-ben ért véget, miután az utolsó kormányülésen elfogadták a szovjet kormányt mint törvényest.
Földrajz Grúzia 1918–1921-es határait a szomszéd országokkal fennálló vita jellemezte minden irányból.