Holló Balázs (Eger, 1999. február 10. –) kétszeres Európa-bajnok magyar úszó.

Pályafutása Édesapja labdarúgó volt, édesanyja tizenhárom éves koráig úszott, testvére pedig először négy évig vízilabdázott, majd négy évig az Egri Úszóklubnál úszott. Ő maga ötévesen kezdett el úszni. Többször volt országos ifjúsági bajnok, és juniorként az arab felnőtt bajnokságot is megnyerte 200 és 400 méteres vegyesúszásban.

A 2015. évi nyári európai ifjúsági olimpiai fesztiválon Tbilisziben a fiú 4 × 100 méteres gyorsváltó tagjaként (csapattársak: Végh István, Barta Márton, Márton Richárd) bronzérmet szerzett. A vegyes 4 × 100 méteres vegyesváltó tagja is volt (csapattársak: Ilyés Laura, Labán Eszter, Barta Márton), az előfutamok során a legjobb időt úszták, de a döntőben nem indultak. Egyéniben a 200 méteres gyorsúszásban nem került a döntőbe, összesítésben a tizedik helyen végzett. Az előfutamok során 200 méteres vegyesúszásban a második, míg 400 méteren pedig a harmadik legjobb időt úszta, de mivel mindkét számban honfitársa, Barta Márton előrébb végzett, így a döntőben nem indult.

Tagja volt a riói 2016. évi nyári olimpiai játékokon részt vevő magyar csapatnak, a férfi 4 × 200 méteres gyorsváltóba nevezték tartalékként, de végül nem indították.

2017 június végén és július elején a Netánjában rendezett junior Európa-bajnokságon a 400 méteres gyorsúszásban bronzérmes, a 4 × 200 méteres férfi gyorsváltóval (Németh Nándor, Márton Richárd, Milák Kristóf) pedig aranyérmes lett.

A 2017 augusztusában Indianapolisban rendezett junior világbajnokságon a 4 × 200 méteres férfi gyorsváltóval (Németh Nándor, Márton Richárd, Milák Kristóf) aranyérmet, 400 méteres gyorsúszásban pedig ezüstérmet szerzett.

A 2017-es rövid pályás úszó-Európa-bajnokságon Koppenhágában 400 méteres gyorsúszásban összesítésben a 21., a 400 méteres vegyesúszásban összesítésben a 15. helyen végzett. A tokiói olimpián a 4 × 200 méteres gyorsváltó tagjaként (Zombori Gábor, Márton Richárd, Kozma Dominik) vett részt, de nem jutottak döntőbe, a négyest rossz váltás miatt kizárták előfutamukból.

A 2022-es Európa-bajnokságon a 4 × 200 méteres vegyes váltóval első lett. A Fukuokában rendezett 2023-as úszó-világbajnokságon 400 méteres vegyesúszásban a 8. helyen zárt.

A 2024-es párizsi olimpián 400 méteres gyorsúszásban 9. helyen végzett.

Magyar bajnokság 2014 2015 2016 2017 2018 2019 2020 2021 2022 2023 2024 2025 2026 200 m gyors 6. 6. 4. 3. 3. 400 m gyors 4. 4. 2. 1. 2. 100 m pillangó 4. 200 m pillangó 3. 4. 3. 100 m mell 2. 200 m vegyes 4. 7. 1. 3. 3. 3. 400 m vegyes 5. 6. 3. 3. 6. 4. 7. 1. 2. 2. 3. 2. 4 × 100 m gyors 3. 1. 2. 3. 3.4. 4 × 200 m gyors 7. 2. 2. 1. 1. 2. 3. 2. 1. 1. 1. 5. 4 × 100 m vegyes 3. 2. 2. 6. 4 × 100 m gyors mix 5. 5. 5. 5. 3. 5. 6. 4 × 100 m vegyes mix 6.

Jegyzetek

Források

Kategória:1999-ben született személyek Kategória:Egriek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar úszók Kategória:Európa-bajnok úszók Kategória:Magyar olimpikonok