Tepe Heszár (Tepe Hissar) őskori lelőhely Délkelet-Iránban, Dámgán város déli részén található. A helyszínt először 1877-ben A. Houtum Schindler fedezte fel , majd 1931-ben és 1932-ben Erich Schmidt történész tanulmányozta a Pennsylvania Múzeum Egyetemének (Schmidt 1933, 1937) nevében. 1972-ben felszíni felmérést végeztek, 1976-ban pedig a Pennsylvaniai Egyetem Múzeuma, a Torinói Egyetem és az Iráni Régészeti Kutatóközpont (Dyson és Howard, 1989) végzett itt kutatást. Az 1990-es években további ásatásokat és leletmentési munkákat végeztek.
A helyszín a Kr. e. 5. és a 2. évezred között megszakítás nélkül lakott volt. A fellelt műtárgyak és a a rekonstruálható temetkezési szokások mennyisége és kifinomultsága a lelőhely Mezopotámia és Közép-Ázsia között kulturális híd szerepének tulajdonítható.
Periodizálás
A kutatás három nagy periódusra (I, II és III) és osztja a Tepe Hiszár-i megtelepedés történetét. (Voigt és Dyson 1992). A legrégebbi bizonytalan, de a kalkolitikus korszakban, már az 5000-es évek után keletkezett . Ezt az időszakot (Hiszár IA és IB) geometrikus, növényi és állati mintákkal díszített sártégla épületek és kézzel készített (IA) és finomabb, korongozással előállított (IB) termékek jellemzik. A legelterjedtebb formákat kis csészék, tálak és vázák képviselik.
A második periódusban (Hiszár IIA és IIB), amely a Kr. e. 4. évezredre és a harmadik évezred elejére tehető, a csiszolt kerámiák dominálnak. A lazuritgyöngyök és alabástrom leletek nagy száma, valamint a nagy mennyiségben gyártott rézalapú ötvözetek és ólom-ezüst arra utal, hogy a hely nagyon fontos szerepet játszott a közép-ázsiai kőbányákból származó fémtárgyak és féldrágakövek kereskedelmében és exportjában Mezopotámia és Egyiptom felé.
A harmadik korszak (Hiszár IIIA, IIIB és IIIC) kronologikusan a harmadik évezred második felének és a 2. évezred kezdetének feleltethető meg. A bronzkort megelőző proto-városi fázisnak nevezhető, amelyet a megnövekedett jólét, demográfiai koncentráció, a díszítetlen kerámiák tömegtermelése és a nagy nyilvános és ünnepi épületek építése jellemzett.
A kulturális folytonosság jelentősnek mondható a korai Csesme Ali-periódus iráni települései és a későbbi Hiszár időszak között.
Említésre méltó a Hiszár IIIB időszakból származó ún. „megégett épület”. Gazdag leletanyaga, a megégett emberi testek és az itt talált kovakő nyílhegyek miatt többféleképpen interpretálták. Eleinte erődnek tekintették, de egy kis tűzoltár felfedezése arra utalhat, hogy valójában szentély volt (Dyson és Remsen 1989).
A Kr. e. 3. évezred végén jelentős változások mentek végbe. A korábbi, jól megtervezett épületeket a Hiszár IIIC időszak szervezetlen struktúrái váltották fel, amelyeket a korábbi település szerkezetének figyelembe vétele nélkül készítettek. Emellett ebben a korszakban jelentek meg az igazán elitnek nevezhető temetkezések, mint például az úgynevezett "harcosoké", a "papé" és a "kislányé" (Schmidt 1933). Ezek némelyike olyan, a közép-ázsiai BMAC-kultúrához kötődő elemeket tartalmazott, mint a barázdált kő oszlopok.
Mezőgazdaság Az emberek táplálékellátása a mezőgazdaságon alapult. A Heszár II korszaktól kezdve a növényi maradványok arra utalnak, hogy a mezőgazdasági rendszer gabonafélékre (pelyvás és pelyva nélküli gabona, illetve árpa) és a helyi gyümölcstermelésre (olajbogyó, szőlő) alapult "(Costantini és Dyson, 66. oldal). Lencsét, borsót és más hüvelyeseket is találtak, az állatszobrocskák (szarvasmarha, kecske és juh) pedig pásztorkodásra utalnak (Mashkour 1998).
1931-32-ben az EF Schmidt mintegy nyolcszáz temetkezést írt le, amelyek közül azonban csak néhányat publikáltak: 33 a Hiszár I korszakra, 24 a Hiszár II-re és 38 a Hiszár III-ra datálható. A sírok többségét egyéni temetés jellemzi egyszerű gödrökben. A csontváz az oldalán fekszik magzati pózban, a koponya pedig kelet-északkelet felé orientálódik. Csoportos temetkezésre is van példa, 1941-ben a Hiszár IIIC időszakban pedig négy gazdag sírt találtak.
Fémgyártás A specializálódott szakemberek jelenléte már az első kőrézkori időszakban is bizonyítást nyert. Már a Hiszár I időszakban is készültek fémfegyverek (tőr, késpenge, nyílhegy) és egyéb fémszerszámok (tűk, szegecsek, hegyek).
A Hiszár II és III korszakban megnövekedett a réztárgyak mennyisége és minősége. Megtalálhatóak köztük különböző ékszerek (fülbevalók, medálok, karkötők), szerszámok és fegyverek (kétágú villák, lándzsák, csákányok, vésők, buzogányfejek) és luxustárgyak (edények, tükrök, ládák, díszesen öntött tűk és rudak).
A környék további lelőhelyei Turang Tepe több párhuzamot mutat Tepe Hiszárral. Sir Ásiján Tepe 20 km-re délnyugatra fekszik Tepe Hiszártól, melynek segített tisztázni a kronológiáját.
Galéria
Források Ez a cikk részben vagy egészben az angol wikipédia hasonló cikke alapján készült. Enciklopedia Iranica
Kategória:Iráni régészeti lelőhelyek