A Venom 2018-as amerikai szuperhősfilm, amelyet Ruben Fleischer rendezett, valamint Scott Rosenberg, Jeff Pinkner, Kelly Marcel és Will Beall írt. A szereplők Tom Hardy, Michelle Williams, Riz Ahmed, Scott Haze és Reid Scott.
Az Egyesült Államokban 2018. október 5-én mutatták be, Magyarországon egy nappal hamarabb, 2018. október 4-én, az InterCom Zrt. forgalmazásában.
A Venom a második olyan film, amelyben a Pókember ősellenségét megformáló Marvel Comics karakter szerepel, a 2007-ben bemutatott Pókember 3. után. A film forgatása 2017 októberében kezdődött Atlantában, New York-ban és San Franciscóban.
A történet középpontjában Eddie Brock újságíró áll, akit megtámad egy űrből érkező szimbióta. Az általa nyert szuperhatalmát arra használja fel, hogy a városok bűnözőit megbüntesse.
Cselekmény Carlton Drake modern technológiákba fektet be, mint az űrkutatás és a gyógyszeripar. Egyik felfedező űrhajója egy üstökösről néhány furcsa lényt szállít haza a Földre, melyek közül egy megszökik, a többi az Élet alapítványhoz kerül.
Eddie Brock oknyomozó riporterként dolgozik San Franciscóban. Egyik megbízása, hogy interjút készítsen Carlton Drake-kel, az Élet Alapítvány vezetőjével. Az interjú rosszul sikerül, mert Eddie megvádolja azzal, hogy megöli az embereket a kutatásai során. Emiatt kirúgják a munkahelyéről, és menyasszonyát, Anne-t is, aki emiatt szakít vele. 6 hónappal később Eddie bemegy egy kínai negyedi boltba, és ott megkeresi Carlton Drake egyik munkatársa Dr. Dora Skirth. Elmondja neki, hogy mindenben igaza volt, és a segítségét kéri. Eddie először elutasítja, de később meggondolja magát. Visszamennek az Élet Alapítványhoz, és Eddie lefotózza a bizonyítékokat, eközben az egyik szimbióta megtámadja. Eddie egyesül a szimbiótával, aki szupererővel ruházza fel. Új barátja, ki az egész testét irányítani tudja, Venomnak nevezi magát és elmondja neki a szándékait.
Carlton Drake-nek saját szimbiótája lesz, egy bizonyos „Káosz” nevű vezető, aki azt akarja, hogy ide telepítse le a többi szimbiótát a Földre. Ezért az alapítvány űrhajójával az űrbe szeretnének utazni. Venom és Káosz megküzdenek egymással, majd Káosz végez Eddie-vel, akit később Venom feltámaszt. Aztán Venom felrobbantja a rakétát, amiben Káosz ül.
Miután megmentette a világot, Eddie megmondja a szimbiótának, hogy csak rosszfiúkat bánthat.
A stáblista közepénél lévő jelenetben, Eddie egy sorozatgyilkosokról szóló cikksorozaton dolgozik, ami miatt meglátogatja a San Quentin fegyház hírhedt rabját, Cletus Kasady-t. Kasady elmondja Eddie-nek; ha valaha egyszer kijut a börtönből, vérontást fog okozni, arra utalva ezzel, hogy a képregényekben a szimbiótával egyesülve – belőle válik Vérontó. A stáblista utáni jelenetben a Pókember: Irány a Pókverzum! egyik jelenetébe engednek betekintést, amelyben az elhunyt Peter Parker helyét betölteni akaró Miles Morales menekül épp a Ragadozó nevű gonosztevő elől. Miles később Peter sírjánál kér bocsánatot a hőstől, mert úgy érzi csalódást okozott, majd egy férfi áll a háta mögé. Miles ijedtében kiüti a férfit, azonban kiderül, hogy maga Peter Parker az, akivel később elmenekülni kényszerülnek az őket üldöző rendőrök elől.
Szereplők Szerep Színész Magyar hang Leírás Eddie Brock / Venom Tom Hardy Király Attila Oknyomozó újságíró, aki egy idegen szimbióta gazdatestévé válik, amely emberfeletti képességekkel ruházza fel. Anne Weying Michelle Williams Németh Borbála Ügyvéd és Eddie volt menyasszonya. Carlton Drake / Káosz Riz Ahmed Hevér Gábor Zseniális feltaláló és az Élet Alapítvány vezetője, aki a szimbiótákkal kísérletezik. Roland Treece Scott Haze Megyeri János Drake biztonsági főnöke. Dr. Dan Lewis Reid Scott Adorjáni Bálint Anne új barátja, egy orvos, aki megpróbál segíteni Eddie-nek. Dr. Dora Skirth Jenny Slate Jordán Adél Az Élet Alapítvány tudósa.MariaMelora WaltersMurányi TündeHajléktalan nő, aki rövid ideig Venom gazdateste.John JamesonChris O’HaraŰrhajós, aki rövid ideig Káosz gazdateste.Mrs. ChenPeggy LuRomán JuditVegyesbolt-tulajdonosCorinne WanMichelle Lee Malajziai mentős, aki rövid ideig Káosz gazdateste. Dr. Rosie CollinsSope Aluko Bognár Gyöngyvér Az Élet Alapítvány tudósaiDr. Lloyd EmersonWayne PéréRosta Sándor Jack Ron Cephas Jones Jakab Csaba Eddie főnöke.Cletus KasadyWoody HarrelsonStohl AndrásRab a börtönbenKutyatulajdonosStan LeeKajtár Róbert Kutyatulajdonos.
Forgatás A film elkészítésének ötlete már régóta tervben volt. A Pókember filmsorozat spin-offja, azaz a Venom film kidolgozása 2007-ben kezdődött Avi Arad producerrel. A 2007-ben bemutatott Pókember 3. film után (amelyben Topher Grace alakította Venomot) akartak egy önálló Venom filmet is készíteni. A Sony azt tervezte, hogy a film kapcsolódni fog a Pókember: Hazatéréshez. Rosenberg és Pinkner megírták a forgatókönyvet, 2017 májusában pedig Fleischer szerződtette Hardyt főszereplőnek.
Fogadtatás Kritikai visszhang A kritikusok többnyire negatívan értékelték. A Rotten Tomatoes oldalon 28%-os minősítést kapott – azzal indokolva, hogy: „Venom első önálló filmje nagyon próbál úgy illeszkedni, mint a képregényekben, csak éppen rossz irányba. Kaotikus, zajos, és sürgősen szükség van Pókemberhez való kötődésére”.
Bevételi adatok Az Amerikai Egyesült Államokban , világszerte pedig millió dollárt hozott. Ezt követően bejelentették a film folytatását.
Folytatás
A film folytatása 2020. október 2-án jelent volna meg, de a koronavírus-járvány miatt elhalasztották 2021. október 1-ére.
Jegyzetek
További információk
Kategória:2018 filmjei Kategória:Columbia Pictures-filmek Kategória:InterCom-filmek Kategória:Amerikai képregényekből adaptált filmek Kategória:Amerikai szuperhősfilmek Kategória:Amerikai tudományos-fantasztikus filmek Kategória:IMAX-filmek Kategória:3D filmek Kategória:San Franciscóban játszódó filmek