A Vademberek hajszája (eredeti cím: Hunt for the Wilderpeople) 2016-ban bemutatott új-zélandi filmvígjáték-dráma, melyet Taika Waititi írt és rendezett. A főbb szerepekben Sam Neill és Julian Dennison látható.

Új-Zélandon 2016. március 31-én mutatták be a mozikban.

Cselekmény Az árva Ricky Bakert örökbe fogadja a Faulkner házaspár. Paula Hall, aki a gyermekvédelmisektől jött, tájékoztatja őket, hogy nem lesz egyszerű dolguk, mivel a fiú rengeteget cselleng és rosszalkodik. Bella, az ideiglenes anya ennek ellenére beleegyezik az örökbefogadásba, ám Hector, Bella férje nehezen viseli ezt. Rickyt nem érdekli az új családja, mivel annyiszor adták már nevelőszülőkhöz – mégis kezdi megkedveli Bellát, amikor megünneplik a 13. születésnapját és kap egy vadászkutyát.

Bella nem sokkal később meghal, Ricky egyedül marad Hectorral. Paula küld egy papírt, amely szerint Rickyt vissza kell venni állami gondozásba. Ricky tiltakozik, de Hector egyetért a hivatallal. A fiú búcsúlevelet ír, majd megrendezi saját halálát és a tanya melletti vadonba menekül kutyájával, Tupac-kal együtt. Hector rátalál, de kificamodik a bokája, ezért gyógyulásáig nem térnek vissza.

A gyermekvédelmisek azonban felfedezik az átverést és hajtóvadászatot indítanak a két nomád ellen. A két szökevény folytatja kalandját. Ricky megismer egy Kahu nevű lányt, aki segít neki, sőt ragaszkodik ahhoz, hogy vele maradjon. De Ricky inkább megkeresi Hectort, aki már tovább indulna vele. Idővel összefutnak egy Kerge Sam nevű túlélővel, aki menedéket nyújt nekik, de a gyermekvédelem már a nyakukon van, ezért Ricky vezetésével elhajtanak Sam terepjárójával. A gyermekvédelmisek végül elkapják őket, Hectort letartóztatják, Rickyt pedig Kahuhoz és annak apjához küldik. Egy év múlva Hectornak letelik a börtönbüntetése, találkozik Rickyvel és hozzáköltözik.

A film végén ismét elmennek a vadonba megkeresni a ritka hujamadarat, amivel útjuk során találkoztak. „Nem mi választottuk a zorallságot. Az választott minket.”

Szereplők Szerep Színész Magyar hang Hector Faulkner, Ricky nevelőapja Sam Neill Papp János Richard BakerJulian Dennison Nagy Gereben Bella Faulkner, Ricky nevelőanyja Rima Te Wiata Kocsis Mariann Paula Hall, gyermekvédelmis Rachel House Nyakó Júlia Kerge Sam Rhys Darby Tamási Zoltán Andy Tappert, Bella rendőrtársa Oscar Kightley Király Attila Kahu Tioreore Ngatai-Melbourne Lovas Emília TK Troy Kingi Gémes Antos Hugh, erdész Cohen Holloway Takátsy Péter Ron, erdész Stan Walker Jaskó Bálint Joe, erdész Mike Minogue Géczi Zoltán Gavin, informatikus Hamish Parkinson Ács Norbert lelkész Taika Waititi Karácsonyi Zoltán John Campbell John Campbell Karsai István Nadine Chalmers Ross Nadine Chalmers Ross Kis-Kovács Luca Sam Wallace Sam Wallace Bercsényi Péter

Jegyzetek

További információk

Kategória:2016 filmjei Kategória:Új-zélandi filmvígjátékok Kategória:Új-zélandi filmdrámák