Forrai Judit (Budapest, 1949. január 27. –) tudománytörténész, orvostörténész, fogorvos, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Kaleidoscope művelődés-, tudomány- és orvostörténeti folyóirat alapító főszerkesztője. A modern szexuálpedagógia megteremtője – iskolai tananyag, tankönyvek kifejlesztője (NAT). Kutatási területe a tudomány- és orvostörténet, szexológia- prostitúció, STD történet, szexuálpedagógia. Tudományterjesztési, valamint a hátrányos helyzetűek egészségnevelése, prevenciós tevékenysége, szociális munkássága jelentős, szexedukációs országos képzések bevezetése orvosok, pedagógusok, nővérek és védőnők részére.
Életút
Szülei: Forrai György (1914–1971) és Györfi Edit (1920–2005). Általános iskoláját a Lorántffy Zsuzsanna utcai Ének- Zenei Általános iskolában, Kodály első budapesti zenei iskolájában végezte. További tanulmányait a Móricz Zsigmond Gimnázium francia tagozatán folytatta. A Semmelweis Egyetem Fogorvosi Karán (SOTE, 1968-73), az Eötvös Loránd Tudományegyetem történelem szakán (ELTE, 1985-1988), majd az Új– és legújabbkori muzeológia szakán (ELTE, 1986-1989) szerzett diplomát. Fog- és szájbetegség szakorvosa (OTE, 1975), valamint 1998-ban a Társadalomorvostan szakorvosa lett (HIETE). 1973-2006-ig magán fogorvosi tevékenységet folytatott.
1997-ben védte meg a kandidátusi értekezését (MTA/elméleti orvostudomány), melynek címe: Egy társadalmi probléma medikalizálása: adalékok a budapesti prostitúció történetéhez. 2004-ben habilitált Debrecenben a Bölcsészettudományi Karon, értekezésének címe: Egészségpedagógia. Vizsgálatok a nemi nevelés körében. 2011-ben egyetemi tanár. 2013-ban az MTA doktora, értekezésének témája: Az európai fogászat fejlődése, a vándor-borbélyságtól a fogász mesterségig, különös tekintettel a 18. századra.
1973-tól 1976-ig az Országos Továbbképző Egyetem (OTE) Sztomatológiai Intézetben, 1976-tól 1985-ig az István Kórház rendelőintézetében fogszakorvosként dolgozott. 1985-től 1989-ig az Országos Orvostudományi és Információs Intézet és Könyvtár (OIIK) kutató és tudományos főmunkatársa.
1989-től a mai napig a Semmelweis Egyetem Orvostörténeti és Társadalomorvostani, később átszervezett Népegészségtani Intézet munkatársa. 2007-2009-ig az Intézet igazgatóhelyettese. 1999 óta tanít a Wesley János Lelkészképző Főiskolán (WJLF).
Felsőoktatói tevékenység
1989 napjainkig a Semmelweis Egyetemen oktat orvostörténetet, társadalomorvostant, népegészségtant, egészségpedagógiát, preventív medicinát, hátrányos helyzetűek egészségvédelmét, szexológia kultúrtörténetét, fogászat egyetemes és hazai történetét.
1999- napjainkig a Wesley János Lelkészképző Főiskolán egészségpedagógiát, szociális munkásoknak az utcai prostitúció prevencióját.
2006- napjainkig az ELTE BTK Újkori muzeológia szakon orvostörténeti muzeológiát.
2000-2005 ELTE Bárczi G. Gyógypedagógiai Karon utcai szociális munka- prevenció-egészségpedagógiát
2001-2005 Széchenyi Egyetem Szociális és Egészségügyi Intézetben utcai szociális munka- prevenció- egészségpedagógiát
2003-2004 DOTE Neveléstudományi Intézetben szexuálpedagógiát
2003-2005 Csokonai M. Egyetem, Gyógypedagógiai Karon értelmi sérültek szexuálpedagógiáját
2005-2014 Testnevelési Főiskola TSF-en egészségtan tanároknak – szexuálpedagógiát
2006-2009 Táncművészeti Akadémia egészségtan tanári szakán egészségpedagógiát-szexuálpedagógiát
2020- S.E. Pető András Kar – rehabilitációs orvostörténet
Kutatói tevékenység
1992–1996 Peer Education Program of Los Angeles (PEP/LA), a Nemzeti Egészségvédő Intézet (NEVI) és a Semmelweis Egyetem Társadalomorvostani Intézete (ma Népegészségtani Intézete) közös együttműködésében a kortársképzés meghonosítását segítette elő medikusok, orvosok, védőnők és pedagógusok számára prof. Dr. Simon Tamással együtt a HIV/AIDS és a szexuális tudás fejlesztésének és a prevenció érdekében.
1994. University of London, London School of Hygiene and Tropical Medicine, History of Medicine (LSHTM). Fertőző betegségek és epidemiológia történet prof. dr. Virginia Berridge vezetésével.
1994–1997 vezető kutatója a Swiss Hungarian AIDS Prevention Effort (SHAPE) a Nemzeti AIDS Bizottság és a SOTE közös programjának, melyben marginalizált csoportok (melegek, prostituáltak, börtönben élők, elhanyagolt fiatalok) HIV/AIDS attitüde változását segítették elő.
1997–2020 S.E. Népegészségtani Intézet Hátrányos helyzetűek egészségvédelme kutatócsoport vezetője.
1999– 2020 a S.E. Népegészségtani Intézet Önálló Orvostörténeti Munkacsoportjának vezetője.
2011–2014 Semmelweis Egyetem hat karának (AOK, ETK, EKK, FOK, GYOK, TSK) a Prevenció az egészségért egyetemi oktatási tárgy és program szervezője.
2002–2003 Egészségügyi Minisztérium felkérésére kifejleszti az érzelmi és értelmi sérültek szexuális nevelésének programját és tankönyvcsaládját.
2002–2006 az európai AIDS and Mobility nemzetközi program hazai képviselője, kutatások és felmérések szervezője.
2003–2004 European Network Male Prostitution (ENMP) tagja, s hazai képviselője.
2003-2007 Nemzeti AIDS Bizottság (NAB) és az Országos Egészségfejlesztési Intézet (OEFI) felkérésére tananyag, tankönyv fejlesztő, a Párkapcsolat, szerelem, szex, család témakörben.
2003–2004 Esélyegyenlőségi Kormányhivatal és az International Organization of Migration (IOM) számára kifejleszti az Emberkereskedelem megelőzése c. tananyagot és tankönyvet középiskolások oktatása céljából, melyet három országban használtak és elfogadták a tankönyvet és a programot (Csehország, Bulgária, Szlovákia).
2005–2006 Igazságügyi Minisztérium számára bűnmegelőzési program keretében nevelőotthonokban és nevelőintézetekben élő fiatalok áldozattá válásának megelőzése, kutatás, oktatás oktatási útmutató készítése.
2000–2011 Transnational AIDS/STD Prevention Among Migrant Prostitutes in Europe/Project (TAMPEP) magyarországi képviselője, hazai és nemzetközi kutatások vezetője.
Kutatási területek
Orvostörténeti kutatások: Egyetemes orvostörténeti kutatások, Fogászat egyetemes története, technikatörténet, művelődéstörténet, STD – prostitúció története, Szexualitás és szexuális nevelés története, A gyógyító pedagógia – konduktív pedagógia eredetének feltárása.
Orvostudományi kutatások: primer prevenció területén, Hátrányos helyzetű csoportok egészségvédelme (serdülők, értelmi sérültek, melegek, prostituáltak, romák), Nemzetközi migráció-HIV/AIDS prevenció, Idős romák egészségfejlesztése, egészségmegőrzése, Roma nők – reprodukciós lehetőségek, Harm reduction (HRD) programok kidolgozása prostituáltak számára, Szociális hátránnyal élők szájüregi rákszűrése.
Neveléstudományi kutatások: Egészségpedagógiai módszerek, Szexuálpedagógia új módszertani kidolgozása, tankönyvek, tananyagok fejlesztése. Szexuális erőszak, emberkereskedelem megelőzése: értelmi sérültek, intézeti fiatalok, tinédzserek körében.
1991-ben létrehívta a Sex Education Kiemelten Közhasznú Alapítványt.
2004-ben a Létbiztonság, Életmód, Tanulás, Rehabilitáció Alapítványt (LÉTRA) közhasznú Alapítványt.
2010-től alapító főszerkesztője a Kaleidoscope Művelődés- Tudomány-és orvostörténeti Kiadványok online folyóiratnak és könyvkiadásnak.
Hazai tudományos társasági tagsága
2000 óta az MTA Orvostörténeti Munkabizottság tagja 2001 óta a Magyar Orvostörténelmi Társaság (MOT) alelnöke 2016 óta az MTA Élettudomány-történeti Munkabizottság elnöke 2012 óta a Magyar Természettudományi Társulat Tudománytörténeti Szakosztályának elnöke 2012 óta a MOT Fogászattörténeti Szakosztályának alapító elnöke 2014-től az MTA Művelődéstörténeti Osztályközi Bizottság tagja 2004–2009 SE Megelőző Orvostan és Népegészségtan Szakorvosképzésért felelős grémium titkára 2003-2006 OTKA Társadalomtudományi és Tudománytörténeti zsűri tagja
Nemzetközi tudományos társasági tagsága
2003–2006 AIDS and Mobility nemzeti koordinátor. 2004–2005 European Network Male Prostitution (ENMP) /Europian Comission/ nemzeti képviselő 2000– jelenleg is European Association for the History of Medicine and Health (EAHMH) tagja 1999–2010 is Transnational AIDS/STD Prevention Among Migrant Prostitutes in Europe/Project (TAMPEP) magyarországi képviselője, EU – UNAIDS epidemiológiai és socialmedicinális kutatómunka nemzeti koordinátor. 1999–2010 Nemzetközi Orvostörténeti Társaság (IHMS) tagja
Egyéb funkciók, szakmai tevékenységek
2010– jelenleg is alapító főszerkesztő, Kaleidoscope – Művelődés-, Tudomány- és Orvostörténeti online folyóiratnak www.kaleidoscopehistory.hu 2000– jelenleg is Communicationes, Orvostörténeti Közlemények szerk. bizottsági tag 1995– megszűnéséig Oktatási Minisztérium közoktatási szakértői tevékenység, szakterület: egészségnevelés, szakirány: családi életre nevelés, szexuálpedagógia
Kitüntetések, díjak 2019. Xantus János emlékérem, A Magyar Természettudományi Társulat 2016. Pro Universitate ezüst fokozata, Semmelweis Egyetem 2013. Program a Magyar Társadalomért 2010-2020. Szakmai díj, kiemelt társadalmi felelősségvállalás nevében 2012. Pro Universitate Semmelweis Egyetem díja 2010. Weszprémi István Magyar Orvostörténeti Társaság, orvostörténeti díj 2006. Zsámboky János. Magyar Orvostörténeti Társaság, orvostörténeti díj
Főbb publikációk
Millenniumi ünnepség és venerikus bántalmak (Millennium celebration and venereal diseases) Egy kiemelkedő népmozgalmi esemény adatai In: A modern hazai közegészségügy kialakulása 1867–1896. Tanulmányok és dokumentumok a 150 éve megindult egészségügyi reformról (szerk. Gazda I. Kapronczay K.) Magyar Orvostörténelmi Társaság Budapest, 2017. 957-968. ISBN 978-615-5365-20-1. http: //real.mtak.hu/46712 A weiningeri mítosz olvadó valósága (Melting the Weininger’s Myth) In: Fogalmak harca (szerk.: Garaczi I., Hudra Á.) Veszprémi Humán Tudományokért Alapítvány, 2017. 73-101 .DOI: http: //doi.org./10.17107/KH.2017.14.69-89 Erotika és zene, avagy a szex zenéje (Erotica and music, or the music of sex) in: Zene és Egészség (szerk. Falus A.). Kossuth Kiadó. 2016. 144-165. A szexualitás kérdései, in: Sokszínű egészségtudatosság. Értsd, csináld, szeresd! (Szerk. Falus András) Eduvital. Budapest, SpringMed Kiadó, 2015. 81-92. Gyógynövények kultúrtörténete a bujaság szolgálatában (Cultural history of herbs in the service of lust) (Szerk.: Blázovics A, Mézes M.) Természetes hatóanyagok a modern orvoslásban. Budapest, Szent István Egyetemi Kiadó Nonprofit Kft. 2014. 12-17. A szexuális férfierő serkentése orvosi javallatra a XII. században (Stimulation of male sexual power for medical indication in XII. century) In: Kapronczay Károly, Kapronczay Katalin (szerk.) Pro Nonagesimo: Tanulmányok Schultheisz Emil professzor 90. születésnapjára. Budapest: Semmelweis Kiadó, 2013. pp. 59–69. ISBN 0669002881460 M. Diegmann, J. Forrai, K. Hoffmann, V. Sebhelyi, K. Fehér at al.: Iris Project- Aufsuchende Sozialarbeit für Ungarische Strassenprostituierte in Ungarischen Stadten und in Zürich methodenhandbuch. 2012. szerk. J. Forrai. Sex Education M. Diegmann, J. Forrai, K. Hoffmann, V. Sebhelyi, K. Fehér at al.: – Iris Project- Aufsuchende Sozialarbeit für Ungarische Strassenprostituierte in Ungarischen Stadten und in Zürich Status Quo und Handlungsbedarf. 2012. szerk. J. Forrai. Sex Education. M. Diegmann, J. Forrai, K. Hoffmann, V. Sebhelyi, K. Fehér at al.: Iris 2012 Helyzetkép és teendő 2012. szerk. Forrai J. M. Diegmann, J. Forrai, K. Hoffmann, V. Sebhelyi, K. Fehér at al.: Iris Project 2012. Módszertani kézikönyv Barabás K. Forrai J.: A szexualitás és szülés orvosi antropológiája. In: Orvosi antropológia, szerk.: Lázár I. Pikó B. Medicina. Budapest, 2012.429-441. A biographical mosaic. In: András Pető (Pető Studies) comp. And edited by G. Maguire, A. Sutton. Concuctive Education Press. Birmingham. 2012.xiii-xiv. Medicament or poison? History of the different therapeutics of venereal diseases. In: Syphilis – Recognition, Description and Diagnosis. InTech Open Access Publisher.ed. Edited by: N. S. Sato, 2011. 37-58. https: //www.intechopen.com/chapters/23785