Raymond George Alfred Cooney (London, 1932. május 30.–) angol színész, vígjátékíró, forgatókönyvíró, a Brit Birodalom Rendje tisztje. Legnagyobb sikerét a Run For Your Wife című darabjának a londoni West Enden kilenc egymás utáni évben való színre állításával aratta, leghosszabb rekordját érve el vele. Eddig 17 színművét vitte színre ugyanazon a színpadon.

Életrajz 1946-ban kezdte színészi pályáját, az 1950-es–'60-as években Brian Rix Whitehalljában lépett fel. Ugyanebben az időszakban társszerzőként írta meg első vígjátékát, a One For The Potot. Tony Hiltonnal a What a Carve Up (Reszkessen, aki él!; 1×3 néha 4) (1961) című brit filmvígjátékhoz írt forgatókönyvet, amelyet Sid James és Kenneth Connor főszereplése vitt sikerre.

Fiával, az 1967-ben született Michaellel közösen írta meg Tom, Dick and Harry című darabját, amelyben mint mindegyikben ötvözi a hagyományos angol trágárságot a színdarab szerkezeti szövedékével, ügyelve arra, hogy a szereplők kénytelenek legyenek eljátszani azokat a karaktereket, amilyenek ők valójában nem lehetnek, s az egyik feltételezésről a másikra ugorva ér el komikus hatást.

1983-ban megalapította a Theatre of Comedy színházi társaságot, amelynek ő lett a művészeti vezetője. Az ő irányítása alatt a cég több mint húsz bemutatót tartott, beleértve George Bernard Shaw Pygmalionját Peter O’Toole-lal és John Thaw-val, a Lootot és a Run For Your Wife-ot.Színházi karrierje mellett a televízióban, valamint néhány játékfilmben színészként is megjelent, többek közt saját sikeres darabja, a Not Now, Darling filmadaptációjában (1973), amelyet John Chapmannel „négykezesben” írt.

Nemzetközi sikerét jellemzi, hogy a franciák az angol Feydeaunak nevezik.

Színházi működése elismeréséül 2005-ben megkapta a Brit Birodalom Rendje tiszti fokozatát.Kitüntetése a news.bbc.uk-en

Magánélete Linda Dixont vette feleségül 1962-ben, két fiuk egyike, Michael forgatókönyvíró, aki az eredeti forgatókönyvet írta az Azonosság (Identity) című John Cusack-filmhez.

Művei

Filmográfiája One for the Pot, rendezte Alfred Travers (Dél-afrikai Köztársaság, 1968, azonos című színdarabjából) Not Now, Darling, rendezte Ray Cooney és David Croft (1973, azonos című színdarabjából) Not Now, Comrade, rendezte Ray Cooney és Harold Snoad (1976, Chase me, Comrade'' című darabjából) Why Not Stay for Breakfast? (Miért nem marad reggelire?), rendezte Terry Marcel (1979, azonos című darabjából) There Goes the Bride (Mégis kinek az élete?), rendezte Terry Marcel (1980, azonos című darabjából) Sé infiel y no mires con quién (Ártatlan kicsapongások), rendezte Fernando Trueba (Spanyolország, 1985, Move Over Mrs. Markham című darabjából) Ute av drift, rendezte Knut Bohwim (Norvégia, 1992, Out of Order című darabjából) A miniszter félrelép, rendezte Kern András és Koltai Róbert (Magyarország, 1997, Out of Order című darabjából) Funny Money, rendezte Leslie Greif (2006, azonos című darabjából) Run for Your Wife, rendezte Ray Cooney és John Luton (2012, azonos című darabjából)

Forgatókönyvíróként The Hand, rendezte Henry Cass (1960) The Night We Got the Bird, rendezte Darcy Conyers (1961) What a Carve Up!, rendezte Pat Jackson (1961)

Jegyzetek

Külső hivatkozások Ray Cooney az Internet Broadway Adatbázisban

Cooney a filmrights.ltd.uk-en

Fordítás

Kategória:1932-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Angol színészek Kategória:Angol forgatókönyvírók Kategória:A Brit Birodalom Rendjével kitüntetett személyek