Székely Sándor (Budapest, 1977. július 18. –) magyar politikus, a Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke. 2018 és 2022 között országgyűlési képviselő.
Élete Baloldali elkötelezettségű családban született, 1997-ben végzett külkereskedelmi üzletkötőként a XIII. kerületi Károlyi Mihály Szakközépiskolában. Ezt követően egy reklámügynökségnél kezdett dolgozni, majd saját vállalkozást alapított.
Politikai pályafutása A Millában kezdett politizálni, majd ebből kiválva társaival megalapította az Egymillióan a Demokráciáért mozgalmat. Utóbbi csatlakozott a főleg rendvédelmi dolgozókat soraiban tudó, radikális baloldali Magyar Szolidaritás Mozgalomhoz, mely a 2014-es magyarországi országgyűlési választáson az Együtt, és így a baloldali összefogás részeként indult. Székely az országos lista 68. helyére került, így nem jutott be az Országgyűlésbe. Az önkormányzati választáson kompenzációs listán jutott a Fővárosi Önkormányzatba.
A mozgalom 2015-ben kivált az Együttből, Székely a párt elnöke lett. A 2018-as választás előtt a Demokratikus Koalícióval kötöttek megállapodást. A párt országos listáján a 7. helyen kapott helyet, így az Országgyűlésbe jutott. A Gazdasági bizottság tagja. 2018. december 21-én Székely Sándor kilépett a DK frakciójából, és függetlenként folytatja az országgyűlési képviselői tevékenységét.https://index.hu/belfold/2018/12/27/szekely_sandor_a_szolidaritas_vezetoje_kilepett_a_dk_parlamenti_frakciojabol/
2020 márciusában jelentették be, hogy Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom néven új baloldali párt alakult. A mozgalmat 11 magánszemély alapította, köztük Székely Sándor.
Magánélete Házas, egy fiúgyermek édesapja, egy XX. kerületi társasházban élnek.
Jegyzetek
Források Székely Sándor adatlapja az Országgyűlés honlapján
Kategória:1977-ben született személyek Kategória:Országgyűlési képviselők (Demokratikus Koalíció) Kategória:Országgyűlési képviselők (2018–2022) Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Élő személyek