Bárd János katolikus pap, kalocsai segédpüspök, apostoli adminisztrátor.
Pályafutása Gimnáziumi tanulmányait Nagykárolyban, Nyírbátorban, Nagykállón és Kalocsán végezte. A kalocsai főegyházmegye papnövendékeként 1927-től a Collegium Germanicum et Hungaricum növendéke volt, de betegsége miatt három év után haza kellett térnie. 1931-ben Rómában filozófiai, 1935-ben Innsbruckban teológiai doktorátust szerzett. 1933. június 29-én szentelték pappá Mérken.
Hajóson szolgált káplánként, majd 1936-ban a bajai Szent Imre Kollégium igazgatója, 1937-ben a pesti Szent Imre Kollégium prefektusa lett. 1939-től Kalocsán teológiai tanár, 1940-től spirituális volt. 1943-tól a budapesti egyetemen a filozófia magántanára. 1946-tól 1948-ig az Actio Catholica országos főtitkára. 1947-től kalocsai kanonok.
Püspöki pályafutása 1950. november 20-án ulpianai címzetes püspökké és kalocsai segédpüspökké nevezték ki. 1951. Április 1-jén szentelte püspökké Grősz József kalocsai érsek, Hamvas Endre csanádi és Kovács Sándor szombathelyi püspök segédletével.
1951-től rektorként és tanárként szolgált a szegedi teológián. 1954-től Kalocsán, 1962-től Kerekegyházán, 1967-től Öregcsertőn, majd 1970-től ismét Kalocsán volt lelkipásztor.
1961 októberében, Grősz József halála után apostoli adminisztrátorrá nevezték ki. Ez a megbízatása 1964. január 10-én szűnt meg.
Művei Az idealizmusból a realizmus felé, különös tekintettel Nicolai Hartmann ismeretelméleti valóságtanára. Budapest, 1943
Jegyzetek
További információk Bishop János Bárd, Catholic-Hierarchy
Kategória:Kalocsai segédpüspökök Kategória:Kalocsai apostoli adminisztrátorok Kategória:1908-ban született személyek Kategória:1982-ben elhunyt személyek Kategória:20. századi püspökök