A kovás fegyver (a kovás lakattal) általános kifejezés bármilyen lőfegyverre, amelynek a gyújtószerkezete kovakövet használ a fegyver elsütéséhez. Minden ilyen lőfegyveren megtaláljuk a három fő alkatrészt: a kovakövet, az acélt és a serpenyőt. A 16. század elején találták fel, alakították ki, de ezt a kifejezést használják arra a szerkezetre is, ami egy továbbfejlesztett, sajátos formájú és működésű változata a kova-acél ellenében szikragyújtású lakatnak, amely szerkezetet valódi kovás lakatnak (francia kovás lakatnak) neveznek. Ez az újabb és biztonságosabb, „végleges” változata a kovás lakattal működő fegyvereknek a korai 17. században gyorsan felváltotta a korábbi, bizonytalanabbul, körülményesebben és kezdetlegesebben működő kovás gyújtású lőfegyverek lakatait, és a még használt régebbi gyújtási elven működő fegyvereket, mint például a kanócos lakatú és a dörzskerekes lakatú puskákat.
Kovás lakattal szerelt fegyvereket használtak több mint két évszázadon át, a gyújtószerkezet működését módosították, finomították, de az alapelv nem változott: kovaköves fegyvereknél az acélhoz csapódó kovakő éle csihol szikrát, az acélról leváló szikraeső gyújtja be a serpenyőbe szórt felporzótöltetet, ami a gyúlyukon keresztül a puskacsőben lévő főtöltetet gyújtja be. A kovás fegyverek elnevezése, besorolása és csoportosítása nem egységes, országonként változhat. A kovás puskák helyébe a csappantyús és a gyutacsos (gyújtókupakos, kapszlis) fegyverek csak a kora 19. században léptek, majd ezt később a töltényalapú rendszerek váltották fel a század közepén. Bár régóta túlhaladottá vált már a kovás szikrakeltési módszerrel működő fegyverelsütés, a fejlettebb lőfegyverek kiszorították ezt, de a kovás fegyverek kedvtelésbőli gyűjtése és használata továbbra is népszerű a fekete lőpor szerelmesei között.
Története bélyegkép|263px|Dogon vadász kovás puskával, Mali, 2010 bélyeg|263px|A kovás lakat felépítése bélyegkép|263px|Angol úriember 1750 körül elöltöltős sport kovás puskával
A francia udvari fegyverkovács, Marin le Bourgeoys készítette el az első valódi kovás lakatot (francia lakatot) használó lőfegyvert XIII. Lajos királynak trónra lépési ajándékként 1610-ben, vagy nem sokkal később."Pistols: An Illustrated History of Their Impact" by Jeff Kinard. Published by ABC-CLIO, 2004 Bár több mint fél évszázada ismerték és használták már valamilyen formában a kovás gyújtási eljárást a lőfegyvereken, azok elsütési szerkezetének a fejlesztése folyamatosan zajlott a különböző országok puskaműves- és fegyverkovácsműhelyeiben. A kezdeti kanócos lakatokat felváltotta a kerekes lakat, majd elkészültek a korai kovás puskák (ütőkakasos változatok, miquelet, doglock); a kovás lakat megjelenését követő két évszázadban minden változaton végeztek kisebb fejlesztést és javítást, ami hozzájárult a fegyverek jobb lövőképességéhez és használhatóságához. Le Bourgeoys újragondolta, áttervezte az addigi működési változatokat és fajtákat; míg végül elkészített egy olyan lakatot, amelyet végleges kovás lakatként vagy igazi kovás lakatként ismerünk.
Az új kovás rendszer gyorsan népszerű lett, 1630-ra egész Európában ismertté vált, különféle formáit, változatait gyártották és használták; bár az idősebb kovás rendszereket továbbra is „hadrendben tartották” a fegyveres erők (főleg a gyarmatokon, vagy a kisegítő egységeknél), mivel a teljes, azonnali átállás nagyon költséges lett volna. Egy korai kovás puska található például Rubens festményén, ahol Medici Mária mint Bellona látható (1622-25 körül festhette).
Különböző hátultöltős kovás puskákat már 1650 körül elkezdtek kifejleszteni. A legnépszerűbb elképzelés szerint a puskacsövet lecsavarhatták a fegyver hátuljáról. Nyilvánvaló, hogy ez sokkal hasznosabb a pisztolynál, mert kisebb a cső hossza. Ezt a változatot Queen Anne pisztolyként ismerték, mert az ő uralkodása alatt vált népszerűvé (bár valójában III. Vilmos alatt fejlesztették ki). Egy másik változatnál egy cserélhető, csavaros csatlakozóegységet erősítettek a puskacső oldalára, vagy aljára. Számos vadász- vagy sportpuska készült ezzel a rendszerrel, mivel jóval könnyebbé tette az újratöltést az elöltöltéshez képest.
Az egyik sikeres rendszert Isaac de la Chaumette 1704-ben kezdte építeni. A puskacsövet három egyszerű mozdulattal ki lehet nyitni, majd a lőport és a golyót felülről be lehet tölteni. Ezt a rendszert 1770-ben Patrick Ferguson továbbfejlesztette és ebből 100 kísérleti puskát az amerikai függetlenségi háborúban használtak is. Csak kétféle hátultöltős kovás fegyvert gyártottak nagy mennyiségben: a Hallt és a Crespit. Az elsőt John Hall találta fel és szabadalmaztatta 1817-ben.Flayderman, 1998 Ezt a fegyvert az amerikai hadsereg, mint az M 1819-es Hall-féle puskát rendszeresítette.
bélyegkép|Hall-féle zárszerkezet A Hall-féle puskába és karabélyba papírtöltényt használtak, amit a felfelé dönthető zárszerkezetbe lehet helyezni. A Hall-puskákból gyakran kiszökött a lőporgáz a csőfar illesztésénél, ez csökkentette a fegyver hatékonyságát és átütőerejét, illetve a lövész szemébe ment az égő lőporszemcse vagy a korom. Ugyanez a gond jelentkezett Giuseppe Crespi muskétájánál is, amelyet az Osztrák Hadsereg 1771-ben rendszeresített. Az ismert hibák ellenére a Crespi-rendszerrel kísérletezett a brit hadsereg is a napóleoni háborúk során, és csappantyús Hall-fegyvereket használtak az amerikai polgárháborúban.
A kovás fegyverek általánosan elterjedtek, mindenütt ezt használták egészen a 19. század közepéig, amikor a helyébe a gyújtókupakos rendszerek léptek. Annak ellenére, hogy régóta elavultnak tartják a kovás lakatú fegyvereket, továbbra is gyártják őket. Nemcsak hagyományőrző egyesületek, hanem vadászok is használják az eredeti alapján újragyártott, hitelesen másolt fegyvereket. Sok amerikai államban, de másutt is külön vadászati időszakot jelölnek ki a fekete-lőport használó fegyvereseknek, akik kovás puskával és kapszlis fegyverekkel is vadászhatnak ekkor.
Változatok Kovás lakatot mindenféle típusú fegyveren találhatunk: kézifegyvereken: puskákon vagy pisztolyokon; huzagolt vagy huzagolatlan fegyvereken; mozsarakon és ágyúkon; elöltöltősökön vagy hátultöltősökön.
Pisztolyok bélyegkép|Francia kovás pisztoly, 1790-1795 körül balra|bélyegkép|Egy kovás pisztoly 1700-1730-ból bélyegkép|Ketland, sárgaréz csöves huzagolatlan pisztoly, általánosan elterjedt a Gyarmati Amerikában bélyegkép|balra|Kovás lakatú gyújtási rendszer egy francia haditengerészeti fegyveren A kovás pisztolyokat önvédelmi fegyverként is hordták, a hatótávolságuk kicsinysége miatt gyakran egy kard, vagy egy tőr kiegészítéseként használták ezeket. A kovás pisztolyok leginkább huzagolatlanok, bár néhányuk huzagolással készült.
Kovás pisztolyokat különböző méretben és kivitelben készítettek világszerte, az elnevezések gyakran átfedik egymást, nincs pontos besorolásuk; sok eltérő megnevezést használnak a gyűjtők és a kereskedők jóval azután is, hogy e pisztolyok már rég elavultak. A legkisebb rövidebb mint 15 cm, a legnagyobb hosszabb mint 51 cm-es. Az 1700-as évek elejétől a nagyobb pisztolyok könnyebbé és rövidebbé váltak, a század közepe táján a legnagyobbak 41 cm körüliek lettek. A legkisebbek elfértek egy átlagos zsebben vagy egy kézmelegítőben (muff), így a nők is könnyen magukkal vihették.
A nagyobb méretűeket a lovasok pisztolytáskában hordták a nyereg előtt. A kisebb pisztolyok a kabát zsebében is elfértek, vagy a kabát belsejébe varrt pisztolytartó zsebben; a lovaskocsikhoz és a postakocsikhoz gyártott pisztolyokat az ülés vagy a bak alatti táskákba, vagy dobozokba tették; az övre akasztható pisztolyokat szíjkengyellel, vagy kampóval gyártották, hogy övbe csúsztathassák, vagy derékszíjra akaszthassák őket. A nagyobb pisztolyokat lovassági pisztolynak nevezték. Alighanem a legelegánsabb pisztolyok a Queen Anne-pisztoly mintájára gyártottak lettek, ezeket különféle méretben készítették.
A kovás pisztolyok a legmagasabb műszaki színvonalat alkalmasint a brit párbajpisztolyokban érték el; ezek rendkívül megbízhatóak, vízállóak és nagyon pontosak. Külső díszítést alig találunk rajtuk, de a belső szerkezet anyagai és minőségi megmunkálása kivételesen magas mestermunkát képviseltek. A késő 1700-as évek táján nagy méretben készültek, az úgynevezett lovassági pisztolyok méretében, ami mintegy 41 cm hosszú és általában párosával, díszes és rekeszekre osztott fadobozban, a szükséges kiegészítőkkel együtt rendelték, gyártották és árulták őket.
Muskéták bélyegkép|Kovás lakatok A kovás muskéta (puska) az egyik fő fegyvere és a muskétások a fő egységei az európai hadseregeknek 1660 és 1840 között. A muskéta egy elöltöltős, huzagolatlan (sima) csövű hosszú puska, amibe egy gömb alakú ólomlövedéket (ólomgolyót) töltöttek. Nem csak a sereg használta, gyártottak sportlövészetre és vadászatra is ilyen puskákat. Katonai és vadászati célokra a fegyvert nemcsak egy golyóval tölthették meg, hanem vagy több apró söréttel, vagy pár nagyobb golyóval (postasörét) is. Ezek hatótávolsága 75 és 100 méter közötti. Madarak vadászatára egyfajta sima csövű fegyvert gyártottak, ez az úgynevezett „fowlers”. A katonai kovás muskéták többnyire nagy űrméretűek és általában a végükre nem tettek szűkítést, „choke”-ot, hogy teljes űrméretű nagy golyót vagy nagyméretű sörétet is lőhessenek vele, hiszen a harcmezei sortüzeknél nem követelmény a nagy pontosság, csak a nagy megállítóképességű sűrű golyózápor.
A katonai kovás puskák súlya öt kilogramm körüli, mert a nehezebb fegyvereket nehezen kezelhetőnek találtak; azonban sokkal könnyebbek sem lehettek, mert akkor a fegyver nem elég nehéz ahhoz, hogy kézitusában megfelelően lehessen használni. Általában úgy tervezték a puskákat, hogy a cső végére szuronyt lehessen erősíteni. A kovás puskák szuronya legtöbbször sokkal jelentősebb szerepet játszott a csatákban, mint maga a lövés; a harctéri szuronysérülések és áldozatok száma több mint háromszorosan meghaladta a lőtt sérülésekét. Ez meglehetősen vitatott kérdés a hadtörténészek között, mert több 18. századi csatajelentés szerint a halálos áldozatok és sérülések kevesebb, mint 2% -át okozták szuronyok.Lynn, John A. Giant of the Grand Siècle: The French Army, 1610-1715. Cambridge: Cambridge UP, 1997. Print
Antoine-Henri Jomini, a napóleoni időszak egyik ünnepelt katonai szerzője, aki számos seregben szolgált ebben az időszakban, kijelentette, hogy a legtöbb szuronyroham úgy végződött, hogy az egyik harcoló fél elmenekült, mielőtt találkozott volna a másik vonallal.Jomini, Antoine Henri. The Art of War. Westport, CT: Greenwood, 1971. Print. A kovás fegyverek korszakában általános előírás volt, hogy a muskéták csövének elég hosszúnak kellett lennie ahhoz, hogy szuronnyal ellátva a katonák a lovasság ellen is sikerrel használhassák. A korszak harcászatára szintén jellemző a több, általában két sorban küzdő gyalogság. A hátsó sor puskáinak szintén elég hosszúnak kellett lenni, hogy az első sor katonáinak vonala elé kilógva az elsütéskor keletkező puskaporrobbanásból származó ártalmak az első vonal katonáiban ne tegyenek kárt. A lándzsaszerű használathoz a katonai kovás puskákat jellemzően hosszabbra, 150-180 cm-esre gyártották (szurony nélkül), ehhez jött még a szuronyok 46–56 cm-es hossza.
Puskák bélyegkép|Orosz kovás puskák, 1654-ben készítette Grigorij Viatkin puskaművesmester